Festői, porcukor-csúcsos hegyek, zónákon átívelő tó és zegzugos utcák – avagy a város, ahol már több, mint egy hete tartózkodik férfi felnőtt válogatottunk, és még egy legalább hátra van: Zürich. Érdemes a megnézni a belvárost is a csarnok mellett.
Mivel a mai nap tartogat egy késő esti kőkemény jégkorong-rangadót, van időnk máris megejteni aktuális naplóbejegyzésünket.
Ha pedig már ejtettünk szót a sportesemény helyszínéről, a Swiss Life Arenáról, adja magát a másik kérdés, hogy mi a helyzet a várossal?
Földön, vízen, sínpáron
Amit fontos leszögezni, hogy bár Zürich habár Svájc legnagyobb városa, de nem a főváros, ez azonban cseppet sem befolyásolja abban, hogy gyakorlati központként szolgáljon, emellett pedig tartogasson meglepetést is bőven.
Noha a hoki-vb arénája a város szélén helyezkedik el, tömegközlekedéssel igen gyorsan eljuthat az ember A-ból B-be, legyen szó villamosról, vonatról vagy hajóról – ráadásul érvényes meccsjeggyel vagy akkreditációval ingyen.
A közel 453 ezer lélekszámú város egy gleccsertó körül alakult ki, így nem földtől elrugaszkodott látvány, hogy a munkából, vagy iskolából haza igyekvők ugyanúgy üldögélnek a hajóállomáson, mint odahaza a busz-, vagy villamos megállókban, majd elfoglalva helyüket a járművön kártyáznak, beszélgetnek és két megállóval odébb leugranak.
A kötöttpályás közlekedés nyilván kiváló. A járókelőknek maximum azért kell iparkodniuk, hogy még a zöld jelzésen átérjenek az út egyik oldaláról a másikra, ha pedig ez mégsem jönne össze, akkor két forgatókönyv érvényesül az esetek nagy részében: első verzió, hogy a sofőr dudál, csilingel, a járókelő pedig gyorsan tovább szalad, a második pedig az, hogy megállva a jármű előtt, emberünk nekilát a vezetővel hadakozni. Utóbbi sem ritka, hanem szinte mindennapos a főbb útvonalakon.
(A zürichi Schanzengraben csatornában állomásozó csónakok, amik a szezon megkezdését várják egyelőre.)
Zegek meg zugok
A belváros, vagy óváros felé haladva egyre sűrűbb és szűkebb utcákba botlik az ember, amik valahogy mind kapcsolódnak egymáshoz. Egy lépcsősor felfelé, aztán két röpke sikátoros kis utca és máris egy nagyobb téren találja magát az ember.
Ám nem olyan kissé kihalt, gangos a tér, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva: legalább két kávézó, rengeteg zöld, és jó hangulat fogad, ha ne adj’ isten eltévedsz egy ilyen helyre, és bizton állítható, hogy itt tartózkodása alatt az ember, akarva akaratlanul, de legalább egy ilyen helybe bele fog botlani.
Akkor sincsen baj, ha az ember nem kedveli a szűk helyeket, nagyobbakból is akad bőven, ahol szintén pezseg az élet, és látványosságok ölelnek körbe.
Akik pedig nem szeretik a kötöttségeket – úgyis mint szék, asztal –, hanem kicsit piknikesebb vibe-ra vágynak, kiülhetnek a belvárost keresztül szelő csatorna partjára.
(Zürich belvárosának kicsinített mása.)
Multikulti
A beszélgetés, csacsogás állandó, mégis kellemes alapzajt biztosít a tereken, éttermekben – a turistáknak viszont nincs könnyű dolga. Svájcnak négy hivatalos nyelve is van: a német, a francia, az olasz és a rétoromán.
Ezek használata régiónként eltér, de Zürichben teljesen hétköznapi jelenség, hogy a kisboltban a kasszás néni még svájci németül köszönti az embert, majd a távozásnál már franciául bocsátja útjára.
Mi is búcsúzunk most, a mai napnak mégiscsak az esti rangadó a lényege.
A 2026-os naplóbejegyzések Zürichből:
8. rész
7. rész
6. rész
5. rész
4. rész
3. rész
2. rész
1. rész
A 2025-ös naplóbejegyzések Herningből:
10. nap
9. nap
8. nap
7. nap
6. nap
5. nap
4. nap
3. nap
2. nap
1. nap
0. nap
-1. nap
