Kicsit kutakodva Finnország és Magyarország játékoskereteinek csapatnévsorai között, kirajzolódik a kép, hogy miért is lelkesítő nekünk minden A-csoportos világbajnokság minden egyes meccse, még azok is, amiken nyilvánvalóan jobb az ellenfél.
Ha már az általános iskolában megtanultuk, hogy elvileg nyelvrokonságban állunk a finnekkel, érdemes lehet tennünk más összehasonlítást is.
NHL vs. Erste Liga
Finnország egyelőre 23 fős vb-keretében 12 NHL-es játékos található, köztük néhányan nyertek Stanley-kupákat is.
Eközben nálunk hatan az Erste Ligából érkeztek: Csollák Márkó a DVTK Jegesmedvéktől, Hegedüs Levente a FEHA19-től, Tornyai Gábor az UTE-tól, Ravasz Csanád, Sárpátki Tamás és Vincze Péter pedig a bajnok Gyergyói HK-tól.
(Érzékeltetve a szélsőségeket: fő képünkön Csollák mellett az évi 5 millió dollárt kereső, kétszeres Stanley-kupa-győztes Anton Lundell látható a Florida Panthersből, aki tegnap 1+1-gyel kezdte a vb-t.)
A szakvezetőségünnek is vannak EL-es tagjai: például ugyancsak a bajnok GYHK mestere, Szilassy Zoltán, aztán a juniorválogatottunkat decemberben feljuttató, egyébként a FEHA19-et irányító Tokaji Viktor, akivel együtt Fehérváron kezdte az évadot a videó- és adatelemzőnk, Arany Máté is, mielőtt az ősszel Németországba igazolt. A felszereléseinket szintúgy az Erste Ligában dolgozó szakemberek tartják rendben: Nagy József a DVTK, Szilágyi Soma az Újpest EQ-ja.
Mindez, hogy ennyien lehetnek jelen egy A-csoportos világbajnokságon áttételesen az Erste Ligát is képviselve, természetesen büszkeség a magyar-romániai bajnokságnak.
Mindazonáltal az NHL más kávéház, amit a finn és magyar válogatott összevetésében más aspektusból is le tudunk vezetni.
Irigylésre méltó középszer
Finnország habár a legutóbbi három vb-n elvérzett a negyeddöntőben, az előző hároméves blokkban két ezüstöt és egy aranyat szerzett – idén februárban meg olimpiai bronzérmet.
Eközben mi a hokitörténelmünk aranykorát éljük azzal, hogy a mostanit is beleértve négy idényen belül harmadszor lehetünk itt egyáltalán.
Egyszerűen más ligákban játszunk, ami egészen nyugodtan érthető tehát a válogatottjaink céljaira és lehetőségeire, illetve a kereteket alkotó játékosokra.
Jó poénnak hangzik, hogy nálunk éppenséggel több a finnek saját élvonalában, a Liigában játszó spíler, mint náluk, de igaz. A mi keretünkben hárman légióskodnak ott: nyilván mindenki hallotta, hogy Galló Vilmos most fejezte be a hétmeccses döntőjét a KooKoo színeiben, Sebők Balázs az Assat Porihoz igazolt tavaly nyáron, Horváth Bence meg a Jukuritnál pallérozódik. Szongoth Domán a KooKoo juniorjaival tolta végig az évadot.
Ezzel szemben a finneknél az egyetlen Liiga-képviselő Eemil Erholtz a Karpat Oulutól, és őt is pótlólag nevezték, miután a 31 éves, minden megnyert klasszis, Teuvo Teravainan úgy megsérült a Németország elleni nyitónapi meccsen, hogy azonnal véget is ért a vb-je.
Az NHL-esek és az egyszem Liiga-képviselő között a svájci és a svéd élvonalbeliek töltik ki a keret „közepét” – nekünk ilyen menőből egy sincs.
Bébilépések
Mindez tehát megadja az értelmezési tartományt, amiben a mai 1–4 született.
Eddig ötször játszottunk egymással, és miként a mai előzetesünkben már kifejtettük, kizárólag 2009. április 2-án, Budapesten nyertünk, akkor is szétlövéssel 4–3-ra – az a siker meg attól vált katartikussá, hogy ez volt az első, amit ifj. Ocskay Gábor halála után arattunk, elindulva az ugyancsak svájci A-csoportos szereplés felé. Azóta barátságos és tétmeccseken is kizárólag a finnek nyertek, és egy gólnál többet sosem lőttünk.
2016-ban Szentpéterváron „csak” hármat kaptunk (akkor is Vay Ádám védett, egyébként), de nem lőttünk egyet sem. 2017-ben és 2023-ban egyet-egyet sikerült lőni, cserébe kaptunk hatot meg hetet.
A bébilépéseink a legjobbak között tehát azt jelentik, hogy ma is csak egyet sikerült lőni, de már „csupán” négyet kaptunk.
Sokkal többet lőtt ma kapura a rivális? Persze. Beszorítottak olykor minket a harmadunkba, akár hosszú időre? Igen, de mérsékeltebb előfordulással megteszik ezt nálunk nevesebbekkel is.
Szóval, nem volt kellemetlen a meccs egyetlen pontján sem.
Közben ráadásul avattunk két abszolút vb-újoncot, hiszen Csollák és Ravasz sosem játszott még felnőtt vb-n, de most rögtön az elitben kezdtek – ahol ugyancsak első meccsét teljesítette a korábban divízió 1/A-eseményen fellépő Nemes Márton és Sárpátki Tamás.
A lényeg, hogy mindazt, amit most átvettünk, őszinte szerénységgel nyugtázzuk, folytatjuk a tanulást, a munkát és fejlődést, azaz haladunk tovább az utunkon előre.
A 2026-os naplóbejegyzések Zürichből:
5. rész
4. rész
3. rész
2. rész
1. rész
A 2025-ös naplóbejegyzések Herningből:
10. nap
9. nap
8. nap
7. nap
6. nap
5. nap
4. nap
3. nap
2. nap
1. nap
0. nap
-1. nap
