Nagy verést kapott Svájctól a csapatunk, amelynek vissza kell találnia alapértékeihez – és úgy egyébként történelme legjobb eredményét érheti el…
Jó, ez nyilván fájt – mindannyiunknak.
Szerencsére ritkán fordul elő olyan – az egyébként mindenkori – válogatottal, hogy önamagával szemben lenne hiányérzete.
A vereség, az más kategória, az sportban előfordul, olykor a nagy zakó is, vagy a más okból kellemetlen – az pedig nyilván meredek domboldal, ha olyan történelmi távlatokat meg időbeli lehetetlenségeket kéne eltüntetni, amik ezen a világbajnokságon akadnak.
Na de ott tartottunk, hogy ez fájt.
Hirtelen a 2012-es divízió 1/A-világbajnokság ugrik be Ljubljanában és nem is a Tivoliból, hanem az ottani multifunkciós csarnokból, az Arena Stozicéból, amelyben az utolsó fordulóban kikaptunk Nagy-Britanniától. Ez is megesik, főleg, hogy azóta megerősödtek a szigetlakók, de akkor inkább az volt benne, hogy e kimenetellel Ukrajna a harmadvonalba süllyedt. Akkor még nem volt olyan rég 2008 és Szapporó, amikor faragatlanul viselkedtek a torna során és ugyanígy a feljutásunk nyomán, szóval, valamelyest dolgozott bennünk, hogy inkább a britek maradjanak bent, mint ők – ez pedig meglátszott.
Ma nyilván nem erről volt szó, Svájc teljesen más kávéház ukránokhoz, britekhez, hozzánk mérten is, a hasonlóság mindössze annyi, hogy a produkcióra nem lehettünk büszkék.
De azért vannak további rétegei is a napnak.
A velünk élő legenda
Egyfelől igyuk ki a mérget: baromira nem esett jól senkinek, ahogy a Jyske Bank Boxen hátsó fertálya, ahol az öltözők vannak, attól zengett, ahogy a svájciak ünnepeltek: még arra sem volt módja a mieinknek, hogy legalább pillanatra magukba zuhanjanak, amíg megfogalmazódnak az első bölcsebb, előremutató gondolatok.
Jó sok méterre van tőlünk az alpesiek öltözője, mégis remegtek a panelfalak, a hatalmas közös légtérben pedig hozzánk is elért, amint dajdajoztak a piros-fehérek, üdvrivalgásokkal szakítva meg a tapsvihart és vice versa.
Annyi persze jár, hogy készséggel elismerjük: fantasztikus csapatuk van, és külön kalapemelés Andres Ambühlnek, aki – Tokaji Viktor másodedzőnk annak idején főleg Peterdi Imre lesipuskásságára alkalmazott fordulatával élve – úgy bevert nekünk egy hármast, mint betyár a bablevest, noha négy hónap múlva már a 42-t tölti majd be. A velünk élő legenda most teljesíti a rekordnak számító 20. A-csoportos vb-jét – azért ez nem semmi.
Szóval, odaát népünnepély kerekedett a kétszámjegyű győzelemből, amit nekünk végig kellett hallgatnunk.
Ez viszont amilyen szörnyű volt, olyan hasznos lehet – mint szakítás után az egyedüllét.
Mindig mindent adni!
Az ilyesfajta fájdalmat lehet ugyanis motivációként is használni, márpedig egy jó karakterű közösség képes az ilyesmire.
És innentől jönnek a jó hírek: ez például egy jó karakterű közösség.
Miként a csapatkapitányunk, Erdély Csanád tiszta beszéde előtt a szövetségi kapitányunk, Majoross Gergely összefoglalta: vissza kell térni az alapelvekhez, legfőképp azon vezérfonalhoz, hogy ez a válogatott mindig és mindent ad, ami benne van, csakis így lehet sikeres az elitben, ahová középtávon stabilabban tartozni vágyik.
Ez annyit tesz, hogy 100%-ot kell adnia mindenkinek, ez esetben születhetnek olyan sikerek, mint a tőlünk kartávolságra lévő Kazahsztán legyőzése színtiszta önerőből, vagy a fényévre száguldó Csehország ellen döntetlenre hozott középső játékrész, vagy pofás tízpercek más nagyágyúk ellen.
Ha ez nincs meg, akkor kicsontoz minket a középkategóriás és ránkpihenő Dánia is, például.
Emiatt hívta fel a figyelmet a mester, hogy Norvégia sem lesz ám piskóta, hiszen ők is ránkpihenhetnek, az életükért küzdenek (erről lejjebb bővebben), plusz a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ során nálunk járthoz képest lecserélték a keret felét – még jobb hokisokra, például NHL-es hátvédekre.
Ám kanyarodjunk vissza oda, hogy e passzus elején jó híreket ígértünk.
Messze nincs vége
Csakis elméleti síkon: ha kikapunk az északiaktól, de másnap Svájc érvényesíti a napnál is világosabb minőségbeli fölényét Kazahsztán ellen, akkor is bennmaradunk, ami még sosem sikerült a férfiválogatott történelme során, másképpen a jelenlegi gyűjteménnyel is története legjobb eredményét nyugtázhatja a csapatunk.
Ám nem ennyi a célja.
Sokszor elhangzott, hangozzék el újra: ez a csapat nem azért jött, hogy egy meccset megnyerjen, a többit pedig úgy-ahogy túlélje. Itt és most és a közeljövőben a cél a folyamatos fejlődés, cseréről cserére, harmadról harmadra, mérkőzésről mérkőzésre, és ha a teljesítmény rendben van, akkor könnyebben jöhetnek a sikerek is.
Az tehát a teendő, hogy Norvégia ellen ismét legyen rendben a teljesítmény, és akkor jó hangulattal lehet keretezni a vb-t, bármi is legyen a számszerű eredmény.
Utóbbi persze szintén nem mellékes, és például rendes játékidős győzelmünkkel a kerek 20 éve A-csoportos Norvégia kiesne, mi viszont garantáltan a csoport 6. helyén zárnánk, nemhogy elkerülve a kiesést, még rést is rakva közé.
Ilyen a jégkorong, ilyen a sport: nem a vereség a lényeg, hanem a rá adott reakció.
Azaz még mindig nincs vége nemhogy a világnak, a vb-nek sem, sőt, olyan fináléja lehet, ami a legszebb álmainkban szerepelt talán.
A KORÁBBI RÉSZEK:
8. nap
7. nap
6. nap
5. nap
4. nap
3. nap
2. nap
1. nap
0. nap
-1. nap
