A szezon végeztével a játékosok kis pihenőt kaptak, de sokan már szárazon edzenek, idővel pedig jégen kezdik meg a felészülést a 2017-18-as szezonra. Természetesen a klubok és menedzserek gőzerővel dolgoznak a jövő évi csapat összeállításán, jelen cikkünkben a felnőtt válogatott tagjainak átigazolását vesszük górcső alá.
A Nagy Sportágválasztón Stipsicz Bence a válogatott fiatal védője értékelte a szezont és kicsit kitekintett a következő évre is.
Megtartotta éves rendes küldöttgyűlését a Magyar Jégkorong Szövetség, amelyen a beszámolókat és a költségvetést is elfogadták. Kovács Zoltán 19 év főtitkárság után szakmai alelnök lett, dr. Kolbenheyer Zsuzsanna pozíciója módosult, általános alelnökké választották a küldöttek. Új taggokkal bővült az elnökség és a felügyelőbizottság, tiszteletbeli taggá választották Takács Istvánt és Ocskay Gábort.
Nem jutott a nyolc közé az U14-es válogatott a franciaországi World Selects Cupon, a nyolcaddöntőbe jutással mégis az eddigi legjobb eredményt érte el.
Az U14-es válogatott három győzelemmel és két vereséggel zárta a franciaországi World Selects Cup első körét. A nyolcaddöntőben az észak-amerikai East Coast Selects O ellen játszik.