A DEAC 3-0-ra nyerte a Titánok elleni párharcot a rájátszás-kvalifikációban, és azóta az is kiderült, hogy az UTE lesz az ellenfele a negyeddöntőben. A fehérváriak ellen mindegyik meccsen betalált Vlagyiszlav Kulesov: az első találkozón mesterhármast ért el, a másodikon pedig az ő gólja döntött a ráadásban.
Az MJSZ és a DHK mindenben támogatja az ukrán U16-os csapatot. Ruha- és adománygyűjtés kezdődik a megsegítésükre.
Egynapos összetartással folytatta a munkát a héten a női korosztályos csapat.
Nagy csatában az FTC-Telekom lett a második, köszönhetően annak is, hogy hosszabbításban 7-6-ra legyőzte a Gyergyót. A találkozón két gólt szerzett, kettőt pedig előkészített Cody Fowlie, aki előtte a Dunaújváros 9-0-s kiütéséből pedig 1+1-gyel vette ki a részét, így ő lett az alapszakasz utolsó játékhetének legjobbja.
A Magyar Jégkorong Szövetség idén tavasszal ismételten meghirdeti a jégpályák szakszerű és hatékony működéséhez szükséges szakemberek képzését. A tanfolyamnak az Óbudai Gepárd Jégcsarnok ad otthont májusban.
Az U16-os korosztályos válogatott háromszor győzött a franciák ellen az előző héten. Péter Róbert vezetőedző foglalta össze a tapasztalatokat.
A korosztályváltáson átesett U19-es válogatott szoros mérkőzéseket vívott Franciaországban, a házigazdák válogatottjával. A szövetségi kapitány elégedett, ugyanakkor gyorsabban, egyszerűbben kell játszani, ahogyan a játékosok erőállapotán is van mit fejleszteni.