A litvánok következnek

2019.05.01. 19:36 |

Harmadik mérkőzésére készül a magyar válogatott a kazahsztáni Divízió I/A világbajnokságon. A Dél-Koreától és Fehéroroszországtól elszenvedett vereségek után Litvánia ellen lehet javítani.

Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány a Fehéroroszország elleni mérkőzés után alaposan megkeverte a támadósorokat. Az első sor marad Litvánia ellen is, a másodikban viszont Bartalis István a szélről bemegy centerbe, Nagy Krisztián a negyedik sorból feljön a szélre, míg a másik oldalon Sofron István rohamoz majd. 

A harmadik sorban Magosi Bálint Bodó Christopherrel cserél, aki átkerül a negyedik sorba Benk Andrással és középen Sarauer Andrew-val. 

A védőpárosok maradnak, egyedül Szirányi Bence játéka kérdéses, róla döntés alighanem csak a mérkőzés előtt születik majd. A kapuban Vay Ádám kezd, cseréje Bálizs Bence lesz. 

Litvánia, a nagy küzdő

Litvánia némileg sötét lónak számít a csoportban. Nagyon fontos leszögezni, hogy csak azért, mert a Divízió I/B-ből érkeztek, az még nem jelent biztos sikert ellenük. Talán elég a britek tavalyi példájára emlékeztetni, akik szintén friss feljutóként meneteltek fel Budapesten az A csoportba (elég fájdalmas emlék ez nekünk…). 

Az első két mérkőzésen a litvánok szoros meccsen vesztettek a fehéroroszok és a házigazda kazahok ellen, azaz már eddig is bebizonyították, hogy nem lehet őket félvállról venni. 

Kezdőkapusuk, Mantas Armalis játszott már a KHL-ben, az SHL-ben és az AHL-ben is és 26 évesen csak most ér el pályafutása csúcsára. A másik kapus, Larynas Lubys is védett már a világbajnokságon. 

Szintén érdemes figyelni a védő Nerijus Alisauskasra, aki a Dinamo Riga játékosaként immár második szezonját zárta a KHL-ben. A litvánok védőegységének tagja négy fiatal játékos is, az ő viszonylagos tapasztalatlanságukat ki lehetne használni. 

A csatársor tagjai jellemzően a német és a norvég bajnokság alacsonyabb osztályaiban játszanak. A fiatalok közül érdemes megemlíteni a Svájcban hokizó Emilijus Krakauskast. 

A legnagyobb név az a Dainius Zubrus, aki 19 szezont húzott le az NHL-ben, mióta onnan visszavonult, már csak a válogatottban szerepel. Kora ellenére (nyáron már 41 éves lesz) közel 1300 NHL-meccs tapasztalatával pontosan ismeri a játék minden rezdülését és nagyszerűen lát a jégen. Olyan hokis, aki mindenki játékát feljavítja maga körül. 

A litvánok szövetségi kapitánya, Dan Lacroix első szezonjában dirigálja a nemzeti együttest, mióta átvette a csapatot az azt hosszú évekig vezető Bernd Haake-tól. Dan Lacroix edzői karrierje jelentős részében eddig jórészt NHL-csapatoknál volt a segédedző. 

Majoross Gergely, megbízott szövetségi kapitány: A litvánokról eddig az derült ki, hogy hatalmas küzdők, a fehéroroszok ellen minden játékos nagyon odatette magát. Meglehetősen szélsőséges csapat, az ifikorú játékosok mellett ott van a több mint 1000 NHL-mérkőzéssel rendelkező Dainius Zubrus. Küzdőszellemben és egységben leginkább talán a koreaiakhoz hasonlíthatók. 

Mi a legjobbunkat szeretnénk nyújtani, mérkőzésről mérkőzésre javulva. Ez sikerült az első találkozóról a másodikra, de sok apró részlet van, amiben most is javulni szeretnénk. Azt gondolom, változtatnunk kell a felálláson, egyes játékosokban több van annál, mint amit eddig láttunk tőlük. Remélhetőleg más társakkal ez ki is jön majd a jégen. 

A második mérkőzésen a legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem tudtunk elegendő minőségi helyzetet teremteni. A megváltoztatott sorokkal ezen szeretnénk változtatni. 

Az első sor egy jó mix, mindenből van benne egy kicsi. Van elegendő energiájuk ahhoz, hogy ezen a szinten is elegendő mennyiséget korcsolyázzanak, nyomást gyakoroljanak, korongot szerezzenek, és marad elég kreativitás a helyzetek kialakításához is. 

A magyar válogatott Litvánia ellen: 

Erdély, Hári, Galló

Nagy K., Bartalis, Sofron

Nagy G., Vas, Magosi

Benk, Sarauer, Bodó

Terbócs 

Stipsicz, Szabó

Pozsgai, Macaulay

Varga, Wehrs 

Vay (Bálizs)

Döntésre vár: Szirányi

A vb magyar érdekeltségű programja

április 29., hétfő, 8:30: Magyarország–Dél-Korea: 1-5
április 30., kedd, 15:30: Fehéroroszország–Magyarország: 3-1
május 2., csütörtök, 8:30: Litvánia–Magyarország
május 3., péntek, 15:30: Magyarország–Szlovénia
május 5., vasárnap, 15:30: Kazahsztán–Magyarország 

A keret

Bálizs Bence

G

MAC Újbuda

Rajna Miklós

G

MAC Újbuda

Vay Ádám

G

DVTK Jegesmedvék

Macaulay Scott

D

MAC Újbuda

Pozsgai Tamás

D

MAC Újbuda

Stipsicz Bence

D

Fehérvár AV19

Szabó Dániel

D

Fehérvár AV19

Szirányi Bence

D

DVTK Jegesmedvék

Varga Arnold

D

UTE

Wehrs Kevin

D

Tölzer Löwen (GER)

Bartalis István

F

Schwenningen (GER)

Benk András

F

UTE

Bodó Christopher

F

MAC Újbuda

Erdély Csanád

F

Fehérvár AV19

Galló Vilmos

F

Timra

Hári János

F

Fehérvár AV19

Magosi Bálint

F

DVTK Jegesmedvék

Nagy Gergő

F

FTC-Telekom

Nagy Krisztián

F

MAC Újbuda

Sarauer Andrew

F

Fehérvár AV19

Sofron István

F

Fehérvár AV19

Terbócs István

F

MAC Újbuda

Vas János

F

DVTK Jegesmedvék

A stáb

Majoross Gergely

Megbízott szövetségi kapitány

Szilassy Zoltán

Másodedző

Farkas Tamás

Kapusedző

Kiss Dávid

Videóedző

Nagy Ákos

Erőnléti edző

Dr. Majzik Ernő

Csapatorvos

Bagonya Imre

Fizioterapueta

Sashalmi Tamás

Fizioterapeuta

Nagy József

Felszerelésmenedzser

Imre Lajos

Csapatvezető

Szilágyi Levente

Csapatvezető

Závodszky Szabolcs

Médiamenedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek