Magabiztos győzelem Litvánia ellen

2019.05.02. 10:49 |
A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a kazahsztáni Divízió I/A világbajnokságon. A litvánok elleni 4-1-es sikerből Bartalis István 2+1-gyel vette ki a részét.

Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány és stábja több helyen is változtatott a sorokon a harmadik világbajnoki mérkőzésre. Bartalis bekerült a második sorba Nagy Krisztián és Sofron közé. A harmadik sort Nagy Gergő, Vas és Magosi alkotta, míg Sarauer, Benk és Bodó alkotta a negyedik egységet. A védelembe visszatért sérülése után Szirányi, és ő volt a hetedik bekk. A kapuban Vay kezdett.

Aktívan kezdte a meccset a magyar válogatott, Wehrs, majd Sofron próbálkozott. A lendületet Sarauer kiállítása törte meg, és emberhátrányban beszorították a mieinket a litvánok, de Vay védéseivel sikerült átvészelni az időszakot. A 9. percben, kiegészülés után pedig megszerezte a vezetést a magyar együttes: Stipsicz vitte fel lendületesen a korongot, majd Nagy Krisztiánhoz passzolt szélre, aki egyből tette tovább Bartalishoz, a center pedig kapásból nagy gólt lőtt – ez volt az 50. pontja a válogatott mezében (1-0).

Egy újabb Sarauer-kiállítás következett, ám emberhátránybna is bátran játszott a válogatott, és Erdély került kétszer is ziccerbe. Kiegészülés után Bodó lódult meg, de mellé lőtt. A litvánok Magosit borították fel keményen, ám ez nem ért kiállítást a játékvezetőknél. A 16. percben így is sikerült megduplázni az előnyt. Jó védekezés után Szirányi lépett be a támadásba, majd Bartalishoz került a korong, és remek cselek után higgadtan ellőtte Armalis mellett úgy, hogy a kapuvasról pattant be (2-0).

Sofron lövése is veszélyes volt, de újabb kiállítás következett, a játék késleltetésért éppen a csatár kapott büntetést, mert bemozdult buli közben. Ezt már kihasználta Litvánia: a 19. percben Varga nem tudott felszabadítani, így Kumaliauskas másodszorra már bekotorta a korongot (2-1).

A második harmadot is nagyszerűen kezdte a válogatott, de egy kapu előtti kavarodásból Sofron, majd Nagy Krisztián sem tudott betalálni. Aztán Armalis fogta Sarauer és Galló kísérletét is. A 27. percben azonban a kapus is tehetetlen volt, és a magyar válogatott gólra váltotta első emberelőnyét. Vas lövése még kijött a kapusról, de éppen Erdély elé pattant, aki magabiztosan belőtte (3-1).

A litvánok igyekeztek magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, és többször megdolgoztatták Vayt. Oda-vissza játékot hoztak a következő percek, a mieink sem lassítottak, és a lendületes akciókban benne volt veszély Hári, Sofron és Galló lehetőségénél is. Az újabb gólt aztán egy nagy kapushiba és Bartalis szemfülessége alapozta meg: a rövid passzt elcsente a csatár, középre adását pedig Sofron zúdította a kapuba (4-1). Sofinak ez volt a 100. pontja a válogatottban.

A harmad végén fórban játszhattak a mieink Zubrus büntetése miatt, ám hiába rendeztek tűzijátékot, Armalis mindent fogott, így nem változott az állás.

Az utolsó felvonás elején is a magyarok játszottak fölényben, Galló és Vas János is kísérletezett. Galló újabb lövésénél a kapuvas mentette meg az ellenfelet. A litvánok is kezdték fokozni a nyomást, ám Vay jól védett. A mieink biztosan és harcosan őrizték az előnyt, és néhány ellenakcióban ott volt a veszély, de Bodó és Galló sem tudta növelni a különbséget. A hajrában Hári kapott büntetést, a litvánok a kapust is lehozva hat a négy ellen támadtak, ám ezzel sem tudtak élni, sikerült kivédekezni ezt az időszakot.

A magyar válogatott két vereség után megszerezte első győzelmét a vb-n, és készülhet a pénteki, Szlovénia elleni találkozóra. A mieink legjobbjának Sofron Istvánt választották.

A magyar válogatott Litvánia ellen: 

Erdély, Hári, Galló
Nagy K., Bartalis, Sofron
Nagy G., Vas, Magosi
Benk, Sarauer, Bodó
Terbócs 

Stipsicz, Szabó
Pozsgai, Macaulay
Varga, Wehrs
Szirányi

Vay (Bálizs)

A vb magyar érdekeltségű programja

április 29., hétfő, 8:30: Magyarország–Dél-Korea: 1-5
április 30., kedd, 15:30: Fehéroroszország–Magyarország: 3-1
május 2., csütörtök, 8:30: Litvánia–Magyarország 1-4
május 3., péntek, 15:30: Magyarország–Szlovénia
május 5., vasárnap, 15:30: Kazahsztán–Magyarország 

A keret

Bálizs Bence

G

MAC Újbuda

Rajna Miklós

G

MAC Újbuda

Vay Ádám

G

DVTK Jegesmedvék

Macaulay Scott

D

MAC Újbuda

Pozsgai Tamás

D

MAC Újbuda

Stipsicz Bence

D

Fehérvár AV19

Szabó Dániel

D

Fehérvár AV19

Szirányi Bence

D

DVTK Jegesmedvék

Varga Arnold

D

UTE

Wehrs Kevin

D

Tölzer Löwen (GER)

Bartalis István

F

Schwenningen (GER)

Benk András

F

UTE

Bodó Christopher

F

MAC Újbuda

Erdély Csanád

F

Fehérvár AV19

Galló Vilmos

F

Timra

Hári János

F

Fehérvár AV19

Magosi Bálint

F

DVTK Jegesmedvék

Nagy Gergő

F

FTC-Telekom

Nagy Krisztián

F

MAC Újbuda

Sarauer Andrew

F

Fehérvár AV19

Sofron István

F

Fehérvár AV19

Terbócs István

F

MAC Újbuda

Vas János

F

DVTK Jegesmedvék

A stáb

Majoross Gergely

Megbízott szövetségi kapitány

Szilassy Zoltán

Másodedző

Farkas Tamás

Kapusedző

Kiss Dávid

Videóedző

Nagy Ákos

Erőnléti edző

Dr. Majzik Ernő

Csapatorvos

Bagonya Imre

Fizioterapueta

Sashalmi Tamás

Fizioterapeuta

Nagy József

Felszerelésmenedzser

Imre Lajos

Csapatvezető

Szilágyi Levente

Csapatvezető

Závodszky Szabolcs

Médiamenedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV