Hosszú edzéssel hangolt a válogatott

2019.04.11. 22:33 |

A férfiválogatott a két felkészülési meccs között edzett, a szakmai stáb arra helyezte a hangsúlyt, ami nem működött jól szerdán.

A vb-re készülő magyar csapat szétlövésben verte 2-1-re a lengyeleket Miskolcon. A szerdai siker ellenére a stáb és a játékosok sem voltak elégedettek a teljesítménnyel.

Majoross Gergely másodedző elmondta, hogy mi volt a legfontosabb a csütörtöki gyakorláson.

„A regenerálódás fontos szempont, de még van annyi idő a vb-ig, hogy inkább túl nagy legyen a terhelés, mint túl kicsi. Most fontosabb, hogy haladjunk az eltervezett elemekkel. Az edzésen a nyomás alatti korongkihozatalt néztük át, mert ezzel akadtak gondjaink, amíg az ellenfélnek magas volt az energiaszintje, nem tudtunk ezzel mit kezdeni, sok korongot adtunk el. Aztán pedig a védekező játék bizonyos elemeit néztük át.”

Szerdán megszerezte első gólját a válogatottban Stipsicz Bence. A védő egy emberelőnyös találattal egyenlített.

„Nagyon jó érzés volt, sok idő kellett hozzá, de jó érzés végre a nemzeti színekben gólt lőni. Az alapozásban vagyunk még benne, tegnap a nyomás elleni korongkihozatalok nem működtek jól, így most ennek a gyakorlásán volt a hangsúly, illetve egy-két lövő gyakorlaton. Ott tartunk, ahol kell. Még keményen edzünk, építjük az erőnlétet, emiatt lehet, hogy a meccseken kicsit fáradtabbak vagyunk, de pont ez a cél, fáradtság alatt is teljesíteni kell. A vb-n hét nap alatt öt meccset játszunk, ott is fáradtak leszünk.”

Benk András több mint 130-szor játszott a válogatottban, és legtöbbször szélsőként szerepelt, de ezúttal centerként számított rá Jarmo Tovlanen szövetségi kapitány. A rutinos csatár a változásról kérdeztük.

„Az utóbbi időben sokat játszottam centerként az UTE-ban és a válogatottban is. Szerencsére jól érzem magam minden támadó pozícióban, nincs ezzel gond, bárhol bevethető vagyok. A szélen másra kell figyelni, mint centerként, de jól tudok alkalmazkodni, akár meccsről meccsre is. Úgy érzem, hogy mindkét meccsen jól ment a center pozícióban is.”

A magyar válogatott pénteken este fél 7-kor játszik a lengyelek ellen, ismét Miskolcon.

A program

Magyarország–Svédország 3-4

Magyarország–Lengyelország 2-1 bü.

Magyarország–Lengyelország – 2019. április 12. 18:30, Miskolci Jégcsarnok, Miskolc - jegyek ITT

Magyarország–Szlovénia – 2019. április 17. 19:00, Tüskecsarnok - jegyek ITT

Magyarország–Olaszország – 2019. április 20. 19:00, Coventry

Magyarország–Nagy-Britannia – 2019. április 21. 14:00, Milton Keynes

A keret

Bálizs Bence

G

MAC Újbuda

Hetényi Zoltán

G

DEAC

Rajna Miklós

G

MAC Újbuda

Vay Ádám

G

DVTK Jegesmedvék

Garát Zsombor

D

MAC Újbuda

Kiss Dániel

D

DVTK Jegesmedvék

Macaulay Scott

D

MAC Újbuda

Pozsgai Tamás

D

MAC Újbuda

Stipsicz Bence

D

Fehérvár AV19

Szabó Dániel

D

Fehérvár AV19

Szirányi Bence

D

DVTK Jegesmedvék

Varga Arnold

D

UTE

Wehrs Kevin

D

Tölzer Löwen (GER)

Bartalis István

F

Schwenningen (GER)

Benk András

F

UTE

Bodó Christopher

F

MAC Újbuda

Erdély Csanád

F

Fehérvár AV19

Hári János

F

Fehérvár AV19

Magosi Bálint

F

DVTK Jegesmedvék

Miskolczi Márk

F

DVTK Jegesmedvék

Nagy Gergő

F

FTC-Telekom

Nagy Krisztián

F

MAC Újbuda

Sarauer Andrew

F

Fehérvár AV19

Sárpátki Tamás

F

Fehérvár AV19

Sofron István

F

Fehérvár AV19

Terbócs István

F

MAC Újbuda

Vas János

F

DVTK Jegesmedvék

A stáb

Jarmo Tolvanen

Szövetségi kapitány

Majoross Gergely

Másodedző

Szilassy Zoltán

Másodedző

Farkas Tamás

Kapusedző

Kiss Dávid

Videóedző

Nagy Ákos

Erőnléti edző

Dr. Majzik Ernő

Csapatorvos

Bagonya Imre

Fizioterapueta

Sashalmi Tamás

Fizioterapeuta

Nagy József

Felszerelésmenedzser

Imre Lajos

Csapatvezető

Szilágyi Levente

Csapatvezető

Závodszky Szabolcs

Médiamenedzser

Gyerehokizni