Fiatal kerettel vett részt az ausztriai tornán a női U18-as válogatott, amely végül egy győzelemmel és két vereséggel zárt. Fodor Zoltán edző értékelte a látottakat.
Mindhárom tallinni mérkőzését megnyerte az U16-os együttes. Elégedett volt a serdülők első tornájával a szakmai stáb.
Gröschl Tamás szövetségi edző szerint jól fejleszthetőek az U17-es válogatott bő keretének tagjai, és ez a legutóbbi összetartás alatt is megmutatkozott.
A Magyar Olimpiai Bizottság 2024. szeptember 7-én 11 órától, a Pesti Vigadóban tartja tisztújító közgyűlését.
A Hydro Fehérvár AV19 második alkalommal vehet részt a Bajnokok Ligájában, roppant feszített menetrend következik a csapat számára a következő hetekben. Csütörtökön a Pardubice, szombaton a Sparta Praha ellen játszik a csapat.
A hétvégi, hazai Olimpiai Reménységek Versenyén három vereséget szenvedett a férfi U18-as válogatottunk. Még nagyon az út elején jár a csapat, az eredmények ilyenkor (is) még másodlagosak. A stáb, amelyben változások is történtek az előző évhez képest, persze így is szerzett fontos információkat.
Hagyományteremtő céllal rendeznek utánpótlás előmérkőzést az Audi Hungaria Szuperkupa előtt szeptember 17-én, nem véletlenül kezdődik tehát el az aznapi program már 16:30-tól. Az Alba Arénában ráadásul a tavalyi szezonban egyaránt bajnoki címet szerző klubok, a FEHA19 és az Újpest Jégkorong Akadémia csapnak össze. Ezután jön majd a Fehérvár-FTC Szuperkupa-meccs.
A női válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt azzal, ahogy a csapat reagált a szlovákok elleni vereség után a füsseni tornán, és a rá jellemző elszántsággal játszott - ezt a tornagyőzelemnél is fontosabbnak tartja. Örül annak, hogy versenyhelyzet van a kereten belül, ami mindenkit még jobb teljesítményre sarkallhat.