Az U20-as fiúválogatott új stábja és új játékosállománya néhány hónapos megfeszített munkát követően utazik el a korosztályos világbajnokságra, amire kialakult a végső keret.
A kedden elstartolt „mini camp” és a csütörtökön lejátszott felkészülési mérkőzés után kijelölte játékoskeretét a világbajnokságra a férfi U20-as válogatottunk szakvezetősége.
Küldöttségünk a mai szabadnap után holnap utazik el a vb helyszínére, Milánóba, ahol hétfőtől öt meccset játszik egy hét alatt sorrendben Litvánia, Észtország, Lengyelország, a házigazda Olaszország, valamint Japán ellen.
A csoportból az első helyezett jut fel a divízió 1/A-ba, ami a junior korosztályban már a top 16-ot jelenti, hiszen az elit itt csak tízcsapatos.
Intenzív, négy hónapos kurzus
„Amikor elkezdtük az egészet augusztusban, teljesen új felállásban, akkor a sikeres felnőttválogatottat vettük alapul, arra építettük fel a rövid időnket, hogy legyen intenzív, ami a felnőtteknek is a vezérmotívuma – kezdte Tokai Viktor szövetségi edző, aki a felnőttválogatott stábjának is tagja. – Azonnal látszott, hogy ez nagy kihívás lesz, hiszen a nekünk jutó négy hónapba kevesebb mint húsz edzés fért bele, miközben rengeteg információt szerettünk volna átadni.
Hetente kétszer jelentkeztünk a srácoknál videós oktatóanyagokkal, gyakorlatilag online kurzust tartottunk, hogy amikor most decemberben, a közvetlen vb-felkészülésre összejövünk, mindenki képben legyen.”
Az utánpótlás-válogatottak sajátja, hogy évről-évre szükségszerűen cserélődik a játékosanyag, amely ráadásul heterogén, hiszen vannak, akik még ifjúsági bajnokságban szerepelnek, de már vannak olyanok is, akik felnőttligában edződnek, vagy éppen külföldön.
Mindez természetesen a játékosok elérhetőségét is befolyásolta: meg kellett találni az arany középutat a klubelfoglaltságok és a juniorválogatott igényei között, amihez jöttek még tanulmányi akadályok és persze sérülések is – mindezek jelentősen behatárolták a szakvezetőség mozgásterét a vb-keret kialakításakor.
Ki miért van a keretben, ki miért nincs?
A vb-keret húzónevei nyilván Szongoth Domán, Laskawy Ferenc és Horváth Alex, akik mind felnőttválogatottak – előbbi kettő tavasszal a történelmi bentmaradásnak is részese volt.
Vannak azonban hiányzók is szép számmal.
„Akik külföldön vannak, azok közül például Király Olivér pedig augusztusban elmondta, hogy csak a tábor első héten tud részt venni, mert utána mennie kell Kanadába: ezt elfogadtuk, de aztán megsérült a bokája és meg sem tudtuk nézni – folytatta Tokaji Viktor. – Novemberben azért nem volt itt, mert jó helyen fejlődik, és fontos volt, hogy maradjon első számú kapus. Természetesen figyeljük a teljesítményét, kapcsolatban állunk vele, meghívtuk decemberre is, sőt, beszéltünk arról is, hogy csak a vb helyszínére érkezzen meg, ám ezt sem tudta vállalni.
Schmidt Ágónak hektikus szezonja van, hiszen sérüléssel kezdett, abból visszajött augusztusban – mire agyrázkódást kapott. Most pedig a derekát kell pihentetnie, hetekig csak rehabilitációra járhat, a jégre lépéstől is el van tiltva hétfőig. Tehát technikailag játszhatna a vb-n, ám óriási felelőtlenség lenne, hogy felkészülés nélkül hét nap alatt játsszon öt meccset – az egészsége ennél sokkal fontosabb.
Erdősi Csanád és Papp Adrián ugyancsak sérült, Lőczi Barni pedig várólistán volt, végül behívtuk volna, ám a tanulmányai ezt meggátolták, Barna Olivér pedig lemondta a válogatottságot.
Mindenki a klubszezonja sűrűjében jár, nehéz elkérni a srácokat a csapataiktól, amit klubedzőként is dolgozva megértek. Áthidaló megoldásokkal éltünk, a végső, konszenzusos döntés az lett, hogy akik nem tudtak a felkészülés elejére csatlakozni, a mostani hétvégén már ők se játsszanak a klubjaikban, mert arra is figyelnünk kell, hogy amikor odaérünk Milánóba, akkor ne csak fizikailag, hanem mentálisan és érzelmileg is megfelelő állapotban legyenek.”

Vissza a jövőbe!
A világbajnokság a hét első napján kezdődik és az utolsón véget is ér, azaz egy sprint lesz a program. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az első mérkőzésünk vége és a második kezdete között kb. 17 óra telik majd csak el, és az ötből háromszor éjszakába nyúlik majd a napunk.
Mindehhez jönnek még az olimpiai felkészülést is nehezítő logisztikai problémák – eredetileg a mieink is kint készültek volna már ezen a héten, ám ez meghiúsult –, viszont küldöttségünk arra készül, hogy az adott körülményekből kihozza a legtöbbet, és a maga javára fordítsa a változékony helyzetet, versenyelőnyt kovácsoljon a rugalmasságából.
„Evidens, de ebben az összeállításban még sosem játszottunk, és tisztában kell lennünk azzal, hogy a vetélytársaink sem lesznek gyengébbek, sőt – mondta Tokaji Viktor. – Természetesen szeretnénk feljutni, hogy az elithez közelebbi környezetben készülhessünk tovább, de ezt megelőzi, hogy a felnőttválogatottnál már sikeres jó kultúrát építsük lejjebb is, hogy hosszútávon is fenntarthatóan tudjunk fejlődni.
Most lesz egy hetünk, ezalatt öt mérkőzés, abban 15 harmad, benne mindenkinek 6-7 cseréje: ezekben mindenkinek mindent ki kell tennie az asztalra, az egy-egy elleni csatáit megnyerni, és a végén meglátjuk, ez mire lesz elég. Hasznosabb, ha nem a feljutásra gondolunk állandóan, hanem minden nap az adott feladatra, és akkor a feljutás a következménye lehet a jó munkának. Szeretnénk a magyar jégkorongot visszahelyezni a jövőbe.”
VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉS
Dátum: 2025. december 1–6.
Helyszín: Érd, Sukoró
- december 4., csütörtök, 17:10: FEHA19 3-2
DIVÍZIÓ 1/B-VILÁGBAJNOKSÁG
Dátum: 2025. december 7–15.
Helyszín: Milánó, Olaszország
Ellenfelek: Észtország, Japán, Lengyelország, Litvánia, Olaszország
- december 8., hétfő, 20:00: Litvánia
- december 9., kedd, 16:00: Észtország
- december 11., csütörtök, 16:00: Lengyelország
- december 13., szombat, 20:00: Olaszország
- december 14., vasárnap, 20:00: Japán
A VB-KERET
Kapusok (3): Gyulai Benedek (Ilves finn), Hajdu Martin (FEHA19), Veres Fucsku Bence (Vernal Oilers, amerikai)
Hátvédek (7): Franyó Krisztián (UTE), Horváth Alex (HC Ocelari Trinec, cseh), Karsai Ferenc (Jokerit, finn), Nagy Dominik (FEHA19), Szivák Gergő (BJA HC), Szongoth Döme (Vernon Vipers, kanadai), Vén Bendegúz (Södertalje, svéd)
Csatárok (13): Baróti Bence (UTE), Czecze Hunor (DVTK), Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Karó Levente (FEHA19), Kuntic Dávid (UTE), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Lobenwein Bálint (CT Chiefs North, amerikai), Mayer Marcell (UTE), Mester Máté (UTE), Rapos Gergely (UTE), Schwartz Gergő (Grand Junction River Hawks, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Zimányi Dániel (BJA HC)
Stáb: ITT









