A két edzőnapot követően már csak egy, a FEHA19 elleni mérkőzés vár az U20-as válogatottra, mielőtt Olaszországba, Milánóba utaznának.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, kedden bőkerettel megkezdte a közös felkészülést a férfi U20-as válogatott Érden. A Tokaji Viktor vezette szakmai stáb eredetileg 32 játékost hívott be, azonban Schmidt Ágoston sérülés miatt nem tudta vállalni a szereplést, így valójában 31-en mutathatják meg magukat az edzői stábnak.
Fontos az ismétlés
A keddi és szerdai edzéseken már nem vettek új gyakorlatokat, formákat a csapat tagjai, aminek oka egyszerű: a már meglévő tudást akarták minél mélyebben elsajátítani. Erről Tokaji Viktor korábban, a novemberi egnai felkészülés alatt is beszélt már. A közel négy héttel ezelőtti túráról az elmúlt időszakban folyamatos visszajelzéseket adott a szakmai stáb a játékosoknak, hogy mikre figyeljenek, illetve egyeseknek miben kell erősödniük. A héten megtartott edzések és megbeszélések ezt a célt szolgálták: hogy az augusztustól tanult formákat most már csak finomhangolják, és kijavítsák az apróbb eltéréseket.
Nem tét nélküli az utolsó meccs
A stáb nem akart úgy nekivágni a milánói világbajnokságnak, hogy az utolsó felkészülési héten csak edzett a csapat. Többek között ennek is köszönhető, hogy csütörtök délután egy Erste Ligás csapattal, a FEHA19-cel találkozik majd az U20-as válogatott Érden, a találkozót online az MJSZ TV közvetíti majd. A játékosok számára azonban nem lesz tét nélküli a mérkőzés, hiszen ezt követően dönt a szakmai stáb az utazókeretről, így itt van utoljára lehetőségük bizonyítani, és kijutni Milánóba a világbajnokságra.
Keret
Kapusok (3): Gyulai Benedek (Ilves finn), Hajdu Martin (FEHA19), Veres Fucsku Bence (Vernal Oilers, amerikai)
Hátvédek (12): Angyaláti Ábel (FEHA19), Besenyei Botond (SaiPa, finn), Franyó Krisztián (UTE), Gál Botond (EC Bad Tölz, német), Horváth Alex (HC Ocelari Trinec, cseh), Joó Bertalan (FEHA19), Karsai Ferenc (Jokerit, finn), Nagy Dominik (FEHA19), Osztoics Márk (UTE), Szivák Gergő (BJA HC), Szongoth Döme (Vernon Vipers, kanadai), Vén Bendegúz (Södertalje, svéd)
Csatárok (16): Baróti Bence (UTE), Czecze Hunor (DVTK), Erdősi Csanád (FEHA19), Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Hiezl Martin (FEHA19), Karó Levente (FEHA19), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Lobenwein Bálint (CT Chiefs North, amerikai), Mayer Marcell (UTE), Mester Máté (UTE), Pallos Zsombor (FEHA19), Papp Adrián (FEHA19), Rapos Gergely (UTE), Schwartz Gergő (Grand Junction River Hawks, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Zimányi Dániel (BJA HC)
Stáb: ITT
Program
VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉS
Dátum: 2025. december 1–6.
Helyszín: Érd, Sukoró
- december 4., csütörtök, 17:10: FEHA19
DIVÍZIÓ 1/B-VILÁGBAJNOKSÁG
Dátum: 2025. december 7–15.
Helyszín: Milánó, Olaszország
Ellenfelek: Észtország, Japán, Lengyelország, Litvánia, Olaszország
- december 8., hétfő, 20:00: Litvánia
- december 9., kedd, 16:00: Észtország
- december 11., csütörtök, 16:00: Lengyelország
- december 13., szombat, 20:00: Olaszország
- december 14., vasárnap, 20:00: Japán








