Visszavette elvesztett pályaelőnyét a Fradi

2024.03.27. 20:01 |

A ferencvárosiak győztek a Vákár Lajos Műjégpályán, amivel 2-2-re egyenlítettek az elődöntőben.

A hazaiaknál ezúttal Asuchak volt ott a negyedik bekkpárban, Gecse nem öltözött, az ő helyére Casaneanu költözött fel a második egységbe. Fodor Szabolcs változatlan összeállításban küldte jégre a vendégcsapatot, a vasak előtt Adorján és Arany állt.

Egészen más ritmusban kezdett az FTC, mint egy nappal korábban, sorjáztak a helyzetek a hazai kapu előtt, Brady és Kestilä veszélyeztetése után Tóth Adrián ütött el a korong felett ígéretes helyzetben. Kellett egy öt perc, hogy a Sportklub is ocsúdjon, aztán viszont Fodor Csanád remekül fűzte át magát a vendégvédelmen, helyzetét és az ismétlést is Arany hárította. Részegh is megkínálta egy lövéssel a ferencvárosi kapust, jól álltak a lábukon hálóőrök és a védelmek is. Laporte lehetősége már a vasat is megcsípte, Becze kiugrásánál pedig Marva ért oda, és mentett óriásit bevetődve. A túloldalon Galajda keresztjébe Németh Attila nem tudott beleérni a kapu előtt, majd egy budapesti korongvesztés után Péter Balázs szaladt el ziccerben, nem tudta eltenni Aranynak kötényben. Újabb nagy hazai helyzet után Szkacsov is hibázott egyet, a leindításból végül az FTC szerezte meg a vezetést: Nagy Gergő és Crespi játszotta le szépen a kettő az egyet, utóbbi kapására nem érhetett oda Adorján (0-1). Vendégszempontból lélektanilag a legjobbkor, mindössze öt másodperccel a harmadvég előtt meg is tudta duplázni a fórt a Fradi, Brady tört be a harmadba, leosztotta Némethnek, aki takarásból pontosan lőtte ki a hosszút (0-2).

A középső játékrész 4. percében Arany pillanati következtek, egy jól kijátszott akció végén Levin és Sofron is szépíthetett volna, a zöld-fehérek kapusa azonban az ismétléseket is hárította a földön spárgázva. Ez kezdett jellemző jelenetsora lenni ennek az időszaknak: az FTC alapvetően magabiztosan menedzselte előnyét, míg a Sportklub ha gólhelyzetig is játszotta kontráit, Arany mindig ott volt, a meccs felénél például Levin ziccerénél is ő lett a végállomás. Nem lassítottak a IX. kerületiek sem, minél előbb dűlőre akarták vinni a negyedik meccset: szépítés helyett milliméterekre volt a 0-3, Seregély lökete a felső vasról vágódott le, az ismétlést Adorján hárította. Egy jó Részegh-lövés után a ferencvárosi védelem takarította el az Arany sisakjáról lepattanót, a harmadik húsz percre is kétgólos vendégelőnnyel fordultak a csapatok.

Galajda-lehetőséggel indult a záró etap, Ferencz-Csibi mentett önfeláldozóan, aztán Arany sokkolt egy Levinnek lekészített koronggal, cserébe kivédte az erdélyi pontkirály löketét. Az első kiállítás a 45. perc végén következett be, Kestilä a támadóban szabálytalankodott Levinnel, egy szép háromszögelés után Péter sisakon lőtte Aranyt, a fontos fórral nem sikerült élnie a Szeredának. Csordogáltak a percek a folytatásban, mígnem Levin főszereplővé lépett elő. Előbb egy félpályás ajtó-ablak ziccert rutinmozdulattal tett el kötényben Aranynak, elrontva ezzel a Fradi-kapus shutoutját, két percre rá viszont gólpasszal felérő korongeladását a másik megkülönböztető mezes top scorer, Brady verte be a botos oldalra, eldöntve a mérkőzést (1-3). A szeredai stáb nagyon hamar, jó három perccel a lefújás előtt lehívta Adorjánt, Kestilä gyorsan kihasználta az üres kaput, beállítva az 1-4-es végeredményt. A dühödt Sofron még kireklamált magának egy sportszerűtlent, de ez már nem osztott, nem szorzott: az FTC-Telekom másodszor is kiegyenlített a szériában, amely így 2-2-es összesítésről folytatódik nagypénteken a Tüskecsarnokban.

SC Csíkszereda–FTC-Telekom 1-4 (0-2, 0-0, 1-2)

Václav Novák vezetőedző, Sportklub Csíkszereda:

"Sajnos nem tudtunk elegendő gólt szerezni, pedig sok lehetőségünk volt rá. Most már azonban a pénteken játszandó mérkőzésre kell koncentrálnunk. Megyünk és dolgozunk tovább. Itt a rájátszásban nincs más lehetőségünk, regenerálódniuk kell a fiúknak, valamint tovább koncentrálni."

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC:

"Nagyon jól játszottunk, sokkal jobban, mint tegnap. Sokkal jobban alkalmaztuk a szisztémánkat, tartottuk magunkat ahhoz a taktikához. Tegnap ez finoman szólva sem volt így. Csapatként funkcionáltunk, mindenki küzdött a csapatért, egymásért, és egy nagyon fontos győzelmet szereztünk így meg, visszaszereztük a pályaelőnyünket. Ezért utaztunk ide, és ez ma megvan. Most pihennünk, regenerálódnunk kell. A legfontosabb, hogy pénteken megint csak egy ilyen meccset szeretnénk játszani, amelyiken így küzdünk egymásért, és ilyen komoly erőfeszítéseket teszünk a győzelemért."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV