Visszavágtunk a lengyeleknek Katowicében

2020.12.18. 20:45 |

Bár a meccs elején ismét hátrányba került a magyar férfi jégkorong-válogatott, végül 3–1-re győzte le otthonában a lengyeleket a  második mérkőzésen. 

Csakúgy, mint csütörtökön, ma sem indult jól számunkra a találkozó, hiszen Michalski révén már a 2. percben megszerezték a lengyelek a vezetést (0–1). Azonban ezúttal sem tört meg minket a gyorsan kapott gól, több helyzetet is kialakítottunk, a 9. percben szerencséje volt ellenfelünknek, hogy az egyik veszélye lövésünk fölément. A harmad végén emberhátrányba kerültünk, de miután ezt kivédekeztük, 1–0-s lengyel vezetéssel zárult a játékrész. 

A második harmad elején ismét fórba kerültek a lengyelek, de ezt nem sokáig élvezhették ki, mert tőlük is kiküldtek egy embert a játékvezetők. Négy a négy ellen pedig Nagy Gergő passza után Bodó Christopher értékesítette a helyzetet, kiegyenlítve ezzel az eredményt (1–1). Ezt követően ellenfelünk mindent megtett, hogy újra vezetést szerezzen, de Hetényi Zoltán remek napot fogott ki, így még a ziccer sem ment be nekik. 

Jobban nem is indulhatott volna a harmadik harmad, hiszen másfél perc elteltével Nagy Krisztián találatával átvettük a vezetést (2–1). A folytatásban azonban többnyire a védekezéssel voltunk elfoglalva, Hetényi többször is bravúrral mentette meg a kapunkat a góltól. Hogy még nehezebb legyen a dolgunk, az 54. percben Nagy Gergő 5 perc + végleges fegyelmi kiállítást kapott, így a következő öt percben négy az öt ellen kellett játszanunk. A lengyel nyomás fokozódott, Hetényi pedig egy kisebb sérülést is összeszedett – viszont ezúttal nekünk volt szerencsénk, hiszen Murray pont akkor indult le a jégről, amikor korongot szereztünk, Nagy Krisztián pedig szemfülesen az üres kapuba juttatta a pakkot (3–1). Az utolsó percekben elszabadultak az indulatok, újabb gól azonban már nem esett, így 3–1-re nyertünk.

A magyar csapatból a meccs legjobbjának a 46 lövést hárító Hetényi Zoltánt választották. 

Felállás a lengyelek ellen:

Hetényi (Arany) – Varga, Garát, Kiss R., Vokla, Sarcia, Dóczi, Bukor – Benk, Nagy G., Bodó – Sági, Nagy K. Terbócs – Szigeti, Kreisz, Tóth R. – Szabad, Majoross, Vincze, Dézsi.

Eredmények

December 17. 18.45 Lengyelország-Magyarország 2–1
December 18. 17.45 Lengyelország-Magyarország 1–3

A keret

Arany Gergely G FTC-Telekom
Hetényi Zoltán G DEAC
Garát Zsombor D MAC HKB Újbuda
Varga Arnold D UTE
Kiss Roland D DEAC
Dóczi Zsombor D MAC HKB Újbuda
Bukor Rajmund D Opten Vasas HC
Sarcia Antonino D FTC-Telekom
Vokla Roland D DEAC
Szigeti Ákos F Gyergyói Hoki Klub
Dézsi Bence F Titánok
Bodó Christopher F UTE
Sági Martin F FTC-Telekom
Benk András F UTE
Szabad Kevin F UTE
Nagy Gergő F FTC-Telekom
Nagy Krisztián F MAC HKB Újbuda
Kreisz Brúnó F MAC HKB Újbuda
Majoross Barnabás F MAC HKB Újbuda
Terbócs István F MAC HKB Újbuda
Tóth Richárd F FTC-Telekom
Vincze Péter F UTE

A stáb

Sean Simpson Szövetségi kapitány
Szilassy Zoltán Másodedző
Fodor Szabolcs Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Dr. Majzik Ernő Csapatorvos
Bors Attila Fizioterapeuta
Antal Dénes Fizioterapeuta
Puskás Sándor Erőnléti edző
Nagy József Felszerelés-menedszer
Szilágyi Levente Csapatvezető
Vas Márton Általános igazgató

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV