Vincze és Bodó vezérletével egyenlített a címvédő

2024.03.27. 19:57 |

A Gyergyói HK behúzta a Corona Brasov elleni elődöntő negyedik meccsét, amiek köszöhetően 2-2-re módosította az összesített állást.

A negyedik meccset a Gyergyó kezdte jobban, gyors egymásutánban kétszer is helyzetbe kerültek a hazaiak. Majd elcserélték magukat, a kiállítás megtörte a ritmusukat. Bár első emberelőnyéből nem tudott betalálni a Brassó, átvette a játék irányítását és egyenlő létszámban is veszélyesebben játszott. A hazaiak jobbára védekeztek, előbb Fejes tisztázott a legjobb ütemben, majd Tranca volt jó helyen egy kipattanónál és felszabadított. Valcharék közel voltak a gólhoz tempós első tíz percben, agresszív letámadásukkal nehezen boldogultak Orbanék. A folytatásban is sok volt a blokk és a lefülelt átadás, kívül-belül ismerik már egymást a csapatok. Lowney oldalhálójánál sok vendégszurkoló gólt kiáltott, majd fordult a kocka: a 14. percben Bodó keresztjét Haaranen tűzte rá, Vincze Péter beleszúrt, ez becsapta Dubeau-t (1-0). Szigeti szinte azonnal megduplázhatta volna az előnyt, a brassóiak kapusa a helyén volt. A hajrában Sándor-Székely tört előre, az otthagyott korongot fölé vágta a társ. A GYHK előnye tudatában magabiztosan tartotta a korongot és megfontoltan építkezett. Az első harmad 1-0-val ért véget.

Késéssel indult a középső felvonás, a megfelelő jégminőségre kellett várni. A játékvezetők továbbra is engedték a kemény játékot, nem fújták szét a meccset. Bodóé volt az első kapura lövés, Dubeau könnyedén hárított. Emberelőnyt harcolt ki a Corona, érdekesség, a hazaiak sokáig győzködték a bírókat, hogy a fordított ítélet lenne helyes. Nem is hagyták kihasználatlanul az esélyt a Cenk alattiak, a 26. percben Zagidullin egalizált (1-1). A Gyergyó is megmutatta, eredményes tud lenni emberelőnyben: a 29. minutumban Bodó alapvonal mögüli passzát Vincze Péter juttatta a gólvonal mögé (2-1). Ezután félelmetes pár percet produkált a házigazda, teljesen szétzilálták a brassói védelmet, csak Dubeau bravúrjainak hála nem nőtt a különbség. A fölény emberelőnyt kamatozott, ez viszont a lendületben lévő székelyeket zavarta meg, nem tudtak újabb helyzeteket kialakítani. Öt az ötben aztán Dalhuisen villant: a 34. percben a kék vonal közepéről bombázott a kapuba (3-1). A hajrá is a GYHK-é volt, jól forgattak Szigetiék, az ötletes támadójátékukat nem tudta lekövetni a Brassó. Megérdemelt kétgólos gyergyói előnnyel ért véget a második játékrész.

A záró etapban jönni kellett a barcaságiaknak, Kovács Mátyás azonnal közelebb hozhatta volna övéit, kimaradt a helyzet. A folytatásban a nagyobb lehetőségek a hazaiak előtt adódtak, Dubeau állta a sarat. Taktikusan és fegyelmezetten hokizott a Szilassy-csapat, de nem hanyagolta el a támadásokat sem. A Corona játékán nem érződött az átütőerő, gyorsan fogytak a percek és még mindig kettő volt közte. Mikor végre ritmust fogtak, elcserélték magukat, a GYHK köszönte szépen és a fórt kihasználva eldöntötte az összecsapást: a 47. percben Bodó lőtt kapura, a blokkban elakadó korongra többen is érkeztek, végül Orban volt a legszemfülesebb (4-1). Az utolsó öt perchez érve Dalhuisen ült ki két percre, ezzel az eséllyel sem tudtak élni a látogatók, akik a negyedik gyergyói gól után már érezhetően a következő meccsre készültek. A végén a kapuslehozatalnak sem lett volna értelme. A GYHK a brassói egyenlítés után újítani tudott és szinte végig jobban játszva megérdemelten győzött és 2-2-re egyenlített a párharcban.

Gyergyói HK–Corona Brasov 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)

Szilassy Zoltán vezetőedző, GYHK:

"Ma sokkal jobbak voltunk a kapuralövések tekintetében, illetve variáltunk egy kicsit a támadásunkon, ami abszolút bejött. Nagyon örülünk, hogy a srácok alkalmazták a megbeszélteket, ezért pedig nagyon büszke vagyok rájuk, óriási dicséret nekik. Tegnap az ellenfél jobb volt, ezt el kell fogadni, viszont a mai meccsen mi tettük jobban a dolgunkat. Nagyon gyorsan tanulunk, ami szuper, de ezt most nagyon gyorsan el kell felejteni, mert pénteken egy óriási csata lesz Brassóban."

Strenk Hunor másodedző, Corona Brasov:

"A mai nap nem úgy alakult, ahogy elterveztük, nyilván a Gyergyó úgy jött bele a meccsbe, hogy mindenáron ki akarja egyenlíteni a párharcot, ami jól látható volt az első harmad során. Sok energiát emésztett fel, hogy sokat kellett védekeznünk, a Gyergyó pedig egy olyan csapat, amelyik nagyon jól tud építeni a momentumokra. Ma este jobbak voltak nálunk, 2-2 az állás, a két csapat nagyon közel van egymáshoz, úgyhogy nagy meccs lesz pénteken."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV