Vereség a legutóbbi vb-ezüstérmestől

2019.07.29. 21:00 |

A magyar női U25-ös válogatott 11-1-re kapott ki a házigazda Finnországtól. 

Két nap alatt a második mérkőzését játszotta a magyar női csapat Finnországban. Ezúttal Vierumäkiban a tavaszi A csoportos világbajnokságon döntős finn csapat volt az ellenfél.

A magyar kapuban ezúttal is Németh Anikó állt, Tóth Zsófia nem volt nevezve. A hazaiak az ötödik percben szerezték meg a vezetést emberelőnyből, majd az első 20 percben még négy gólt szereztek.

A második harmad elején szintén fórból érték el a hatodik találatot, de ebben a periódusban már nem változott az állás.

Az utolsó felvonás derekán három perc alatt további három gólt ütöttek a finnek. Az 54. percben aztán összejött a szépítés: a hétfőn megérkező Gasparics Fanni átadásából Huszák Alexandra talált be. Az utolsó percben még két gólt szereztek a finnek, ezzel kialakítva a 11-1-es végeredményt.

Mika Väärälä másodedző: "Arról beszéltünk a meccs előtt a lányokkal, hogy a gyakorlás miatt érkeztünk, és azért, hogy fejlődjünk, az eredmény másodlagos. Persze nem vidám dolog tíz góllal kikapni, de szükség van az ilyen tapasztalatokra, hogy megértsük, miben tartanak előrébb a topcsapatok. A meccs nagy részében jól teljesítettünk, de minden harmadban volt olyan periódus, amikor az ellenfél rövid idő alatt 2-3 gólt tudott szerezni. Ezen a szinten már nem lehet kihagyni a jégen, még egy másodpercre sem, különben ez azonnal látszani fog az eredményjelzőn. A tábor hátralévő részében az egyéni képességekre fókuszálunk, és biztossá tesszük, hogy mindenki tudja, mi a dolga, miután hazaérünk Magyarországra és a kluboknál folytatódik a munka."

A keret

Németh Anikó GK MAC Budapest 
Tóth Zsófia GK KMH Budapest
Grkovic  Jelena  D KMH Budapest 
Kiss-Simon  Franciska D KMH Budapest 
Kreisz Emma D MAC Budapest 
Németh Bernadett  D MAC Budapest 
Szamosfalvi Petra D KMH Budapest
Tóth Enikő D MAC Budapest 
Dabasi Réka F KMH Budapest
Gasparics  Fanni F MAC Budapest 
Horváth Imola F MAC Budapest 
Huszák Alexandra F KMH Budapest 
Jókai-Szilágyi Kinga F KMH Budapest
Kiss  Andrea F MAC Budapest 
Pintér  Hanna F MAC Budapest 
Pintér  Lili  F SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra F MAC Budapest 
Seregély  Mira F MAC Budapest 
Somogyi Vivien F KMH Budapest 
Szick Dorka  KMH Budapest
Ungár Rebeka F KMH Budapest
Váradi  Orsolya  F KMH Budapest

A stáb

Pat Cortina Szövetségi kapitány
Mika Väärälä Edző
Marton Tibor  Edző
Budai Krisztián  Kapusedző
Kis András  Videóedző
Dr. Benczenleitner Ottó Erőnléti edző 
Dénes Veronika Rehabilitációs edző
Jasó Judit  Csapatvezető
Szabó Dávid Felszerelés menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV