Vendégsikerek

2020.02.23. 21:18 |
Az UTE másodszor is győzni tudott Dunaújvárosban az Erste Liga negyeddöntőjében. Sikerrel kezdte a DEAC elleni párharcot a tavalyi döntős Csíkszereda is.

Dunaújvárosi Acélbikák-UTE 1-5 (0-2, 1-1, 0-2)

Szinte teljesen lemásolta az egy nappal korábbi mérkőzést a két csapat. Az újpestiek ezúttal is kétgólos előnybe kerültek az első 20 percben, most Reed és Pance révén. A hazaiak most sem tudtak élni a fórokkal, az UTE védekezése jól működött.

A második harmad derekán jött össze a szépítés a DAB-nak, Dansereau talált be. Egymás után két fórt kapott a hazai csapat, de továbbra sem ment négy az öt ellen. A 36. percben nagy bunyó alakult ki, három újpesti és két újvárosi kapott büntetést, ám az Acélbikák végleges kiállítással elveszítették Turcotte-ot. Négy a három ellen a DAB támadhatott, de Benk megiramodott és növelte a különbséget.

Az utolsó harmadban is több volt az összeakaszkodás és a kiállítás. Az 54. percben Azari késletetett kiállítása során Pance lőtt újabb gólt. A DAB megpróbálkozott a kapuslehozatallal is, de Reed megszerezte az ötödik újpesti találatot.

Az UTE ezzel 2-0-ra vezet a párharcban. A két csapat szerdán találkozik legközelebb.

DEAC-SC Csíkszereda 0-3 (0-1, 0-2, 0-0)

A Taratuhint eltiltást, Beczét sérülés miatt nélkülöző Csíkszereda kezdett jobban, és a 6. percben Pelley góljával előnybe is került. A harmad további része öt kiállítást hozott, ám egyik csapat sem tudott ebből betalálni. A vendégek próbálkoztak többször.

A Sportklub aztán a folytatásban jobban élt lehetőségeivel, és a 35. percben Rokaly Szilárd fórból megduplázta az előnyt. Jóval több helyzete volt a szeredaiaknak, és Vesutkin révén a harmadik gólt is belőtték.

Az utolsó harmadra visszaesett a tempó, és a hajrában több verekedés is kialakult. Ajegyzőkönyvbe csak kiállítások kerültek be, gól már nem.

A Csíkszereda a gyengébb középszakasz után fontos győzelemmel kezdte a rájátszást, elvéve a pályaelőnyt a DEAC-tól.

A debreceniek hétfőn máris javíthatnak, azt a találkozót az M4 Sport is közvetíti.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV