Végleges az Erste Liga menetrendje

2018.07.31. 08:00 |
Az MJSZ szakmai bizottságának jóváhagyását követően végleges az Erste Liga 2018-19-es szezonjának versenykiírása és menetrendje is.

Az alapszakaszban mind a 11 együttes négy mérkőzést játszik a többi 10 csapat ellen, a 40 mérkőzésből álló etapot követően ezúttal is a középszakaszban dől el a rájátszásban résztvevők kiléte és erősorrendje.

Az alapszakasz első öt helyezettje a felsőházban folytatja, míg a 6-11. helyezett csapatok az alsóházban játszanak. A középszakaszban mindkét csoport tagjai kétszer mérkőznek meg a többi együttessel, egyszer otthon és egyszer idegenben.

A 11 csapatból 8 jut majd be a rájátszásba, a felső ház tagjai automatikus résztvevők, az alsó ház 6 csapata közül három folytathatja a playoffban. A rájátszás párosítása választás útján alakul ki, negyeddöntők esetében a középszakasz 1-3. helyezettje választ a középszakasz 5-8. helyezettje közül. Az elődöntőre a középszakasz helyezés alapján legmagasabban rangsorolt csapat választ magának ellenfelet.

Az alapszakasz szeptember 9.-én két budapesti mérkőzéssel indul, a Ferencváros a DEAC-ot, a HK Budapest a Vienna Capitals gárdáját fogadja. Az alapszakasz utolsó mérkőzését 2019.01.21.-én játsszák.

A középszakasz január 23.-án kezdődik és február 23.-ig tart. A rájátszás kezdete február 26., minden párharc négy nyert mérkőzésig tart, így legvégső esetben április 6.-án ér véget a bajnokság.

Nem változik a hosszabbítás szabálya, az alap- és középszakaszban hirtelen győzelem az irányadó, 5 perc, 3-3 ellen, ha a hosszabbítás során nem születik gól, büntetőpárbaj dönt. A rájátszás és a döntő mérkőzésein 4-4 ellen első gólig tart a mérkőzés.

A versenykiírás itt érhető el.

A végleges sorsolást itt lehet végigböngészni.

A mérkőzések pontos kezdési időpontjai a csapatok döntéseit követően kerülnek publikálásra.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV