Végig nagy nyomás alatt kellett játszanunk

2022.01.06. 07:44 |

Két mérkőzést játszott múlt héten Zlínben az U18-as, U17-es és U16-os játékosokkal felálló magyar együttes. A szlovák U16-osokat 5-4-re legyőzte, a csehektől 7-3-ra kikapott. Péter Róbert vezetőedzőt kértük értékelésre.

Hogyan építettétek fel a hetet?

Tudtuk, hogy kevés idő áll a rendelkezésünkre, ezért a legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk az identitásunkat, mi az, amit képviselni akarunk ezen a két mérkőzésen. Tisztában voltunk vele, hogy nem mi fogunk dominálni, és a korong sem lesz nálunk a mérkőzések nagy részében, ezért mi akartunk lenni a legkeményebben dolgozó csapat, és elérni, hogy nehéz legyen ellenünk játszani. Mivel csapatunk több korosztály játékosaiból tevődött össze, és ilyen fellállásban még nem jatszottak eggyütt a srácok, ezért meg akartunk győződni arról, hogy tudjuk, mi a dolgunk a védő harmadban és egy nyelvet beszélünk. Az edzéseken foglakoztunk még a korongkihozatallal és a védekezésből támadásba való tranzicióval.

Több korosztály is együtt játszott most. Mennyire könnyen tudtátok egy hullámhosszra hozni a srácokat?

Hamar megtalálták a közös hangot. A játékosok nagy része úgy érkezett a táborba, hogy nem volt jégen a karacsonyi szünet alatt, leginkább ez érződött, az volt tehát a feladatunk, hogy gyorsan visszarázzuk őket.

Mennyire voltál elégedett a két meccsen nyújtott teljesítménnyel?

A hozzáállással elégedett voltam. Fontos volt, hogy önmagához képest mindenki a legjobbját nyújtsa, és a helyes módon teljesítsen, ez nagyrészt sikerült is.  Végig nagy nyomás alatt kellett játszanunk, és ezen a szinten minden sokkal gyorsabban történik, olvasni kell a játékot, és arra kell reagálni, ami tényleg történik a pályán. Kevesebb idő alatt kell jó döntést hozni.

Mik a legfontosabb tanulságai a tábornak és meccseknek? Mire lehet építeni?

A jégkorong alapjait a lehető legmagasabb szintre kell fejleszteni. Meggyőződésem, hogy a nagyszerű alapokra, egyéni technikai és taktikai elemek fejlesztésére, jó szokások automatizálására kell épitkezni.

A keret

Pásztor Viktor GK KooKoo FIN
Bejó János GK VASAS SC
Szabó Péter D Fehérvári Titánok
Jurkovics Bence D BJA
Bagonya Ádám D IOGNJA
Nádasi Levente D SDE HF SWE
Haranghy Bence D VASAS SC
Lencsés Dávid D IOGNJA
Ritecz Richárd D UTEJA
Rósa Levente D VASAS SC
Laskawy Ferenc  F SC Bietigheim‐Bissingen GER
Csiki Hunor Alpár F DVTKJJSA
Hiezl Balázs F Dusseldorfer LG GER
Obsina Bálint F UTEJA
Balasits Bálint F VASAS SC
Mihalik Gergő F DHK
Trozsák Ádám F DVTKJJSA
Szilassy Levente F UTEJA
Szűcs Tamás F VASAS SC
Öri Arvid F IOGJA
Lőczi Barnabás F IOGNJA
Simon Levente F Wings HC SWE

A stáb

Péter Róbert vezetőedző
Mihály Jenő edző
Székely Csaba kapusedző
Balázsi László  felszerelés-menedzser
László Balázs fizioterapeuta
Imre Lajos csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV