Vb-felkészülés: vereség Szlovéniától

2025.05.02. 21:46 |

A küzdés ezúttal is megvolt, de a kevesebbet hibázó szlovén csapat 4-2-re legyőzte a magyarokat a Veletek bárhova-turné utolsó előtti felvonásán.

Telt ház várta a magyar férfiválogatottat a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésén a Vasas Jégcentrumban, a Veletek bárhova-turné utolsó előtti állomásán.

Horváth Miláné volt az első magyar lövés, majd Szongoth Domán húzott el a jobb oldalon, középen Laskawy Ferenc várta a korongot, de nem tudta behúzni. Szlovén részről Kapel veszélyeztett először. Jó iramú, lendületes, oda-vissza játék zajlott, kevés megszakítással.

Bátran játszottak a mieink, de sok volt a pontatlanság a korábbi mérkőzésekhez képest. A vezetést Szlovénia szerezte meg a 9. percben: Simsic verte meg a védőjét a jobb szélen, kapu elé tette a korongot, ott pedig Mahkovec nyúlt bele (0-1).

Emberelőnybe kerültek a mieink a 11. percben, de egy korongszerzés után Langus belőtte a második vendég gólt: elsőre még védett Vay Ádám, a kipattanót viszont bebombázta a csatár (0-2). A fór hátralévő részében Hári János és Vincze Péter is próbálkozott, de nem sikerült szépíteni.

Az újabb magyar emberelőnyben Laskawy fordult be kétszer is, de Horak védeni tudott. Nem sikerült elkapni a momemtumot a magyar csapatnak, ráadásul az utolsó percben Simsic növelte a különbséget (0-3).

A második játékrész nagy szlovén helyzettel indult, ketten vezették a korongot Vay Ádámra, de a magyar kapus bravúros mozdulattal védett. Hajtottak a mieink, ámaz ellenfél sokkal határozottabb volt, gyorsabban fejezte be akciót. A 26. percben Macuh lőtte ki kíméletlenül a felső sarkot (0-4).

Ortenszky Tamás távoli lövését könnyedén fogta a kapus, majd a másik oldalon Bericic fonákkal próbálkozott. Garát Zsombor büntetését sikerült átvészelni két Vay-védéssel. A FEHA19-ben szereplő Zezelj lövése is veszélyes volt, aztán pedig Papp Kristóf lépett ki, csak szabálytalanul tudták megállítani. Az emberelőny alatt az első cserében Erdély veszélyeztetett, majd Vincze Péter révén a szépítés összejött: lövése Horak alatt csúszott be (1-4). A harmad utolsó két percét játékkésleltetés miatt hátrányban töltötte a magyar csapat, de jó bekkeléssel sikerült kihúzni.

Az utolsó harmad első percében a szlovén csapat kapott büntetést rossz csere miatt, közel volt a második magyar találat, Vincze és Papp is próbálkozott, ám nem tudták begyötörni a korongot. Sőt, előbbi szabálytalankodott, így kiegyenlítődött a létszám. A szlovén emberelőnyben Vay védett.

Néha túl agresszív volt a szlovén csapat, Stebih szabálytalansága után kisebb tömegjelenet is kialakult. Rögtön a fór elején Mihály került kecsegtető helyzetbe a kapu előtt, de levitték a jégre. Podlipnik és testre ütés miatt a magyar csatár is leült, maradt a sima emberelőny. Erdély veszélyeztetett, Horak azonban védett.

Igyekeztek a mieink, ám nem tudták feltörni az ellenfél védelmét. A hajrában Szlovénia lőtt többször, ráadásul Erdély kiállítása miatt emberelőnybe is került – a két percet szépen kivédekezték a magyarok. Az 58. percben megszületett a második magyar gól: Szongoth lövése még kijött, a kipattanóra Laskawy érkezett jól, el tudta lőni a kapus mellett (2-4).

Kapusát lehozva próbálta megnyomni az utolsó két percet a hazai együttes, be is szorította ellenfelét. Húsz másodperccel a vége előtt Horváth Bencét ütközték le, hat a négy ellen rohamozhattak a mieink, és Mihály kemény lövése zárta le a meccset.

Gyakorlásként 3 a 3 ellen játszottak a csapatok, a próbahosszabbítás kevés helyzettel és gól nélkül zárult - a legnagyobb helyzet Szongoth előtt adódott, de fölé lőtt.

A magyar csapat így öt siker után másodszor kapott a Veletek bárhova-turnén. A vb-felkészülés kedden az MVM Dome-ban Kanada ellen zárul – jegyek még kaphatók.

Az összeállítás:

Erdély, Hári, Mihály
Papp, Szongoth Domán, Laskawy
Mihalik A., Horváth B, Sárpátki
Ambrus G., Németh K., Vincze P.

Horváth M., Nilsson
Kiss R., Ortenszky
Garát, Szathmáry
Tornyai, Fejes

Vay (Bálizs)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV