Vasas: többre vágytunk

2020.06.07. 18:00 |

A Schiller-Vasas HC vezetőedzője, Ladányi Balázs szerint a sérüléshullám alaposan megnehezítette csapata helyzetét a legutóbbi idényben, de így is fel lehetett fedezni bizakodásra okot adó jeleket.

Milyennek ítéled meg a szezont?

Elégedett nem lehetek. Egy helyezést léptünk előre a középszakasz végére, de sokkal többre vágytunk, főleg a megszerzett pontokra gondolok. A játékban és a srácok fejlődésében fel lehet fedezni a munkát, de a sok sérülés miatt elmaradtak a sikerek, a pontszerzések. Volt egy hosszú szakasz, amikor nem tudtunk meccset nyerni. Ha reálisan nézzük a helyzetet, hogy mennyi emberrel harcoltunk, akkor nagy bravúrnak kellett volna történnie, hogy labdába rúgjunk. Jól indult a szezon, pontokat szereztünk, de aztán kidőlt az egyik kapusunk, és elsőéves kapussal nyomtuk szinte végig a szezont. Aztán az előző idény legponterősebb játékosa is megsérült, tehát nagy rosszra fordultak a dolgok.

A 16 meccses nyeretlenségi sorozat alatt mennyire volt nehéz tartani a lelket a fiúkban?

Talán ez volt a legnehezebb. Fiatalokról van szó, nem lehet még őket úgy terhelni, nem tudják úgy beosztani az erejüket, nem tudják felvenni úgy a harcot a rutinos ellenfelekkel, ahogy kellene – a másik oldalon pedig egykori KHL-es, NHL-es légiósok, válogatott játékosok jöttek szembe. Amikor csak három sorunk volt, nem tudtunk olyan ellenállást kifejteni, ami elég lett volna a pontszerzéshez. Nem ehhez szoktunk az első idényben, hiszen ott végig négy sorral játszottunk, és győzte mindenki a tempót. Most viszont egy pár meccses vereségszéria után lógtak az orrok, és nehéz volt kimozdítani őket ebből a helyzetből. Szerencsére karácsony előtt áttörés következett be, legalább az ünnepekre úgy mentünk, hogy megvertük a Hokiklubot. A 16 meccses sorozatban is voltak bizakodásra okot adó jelek, szoros meccseket játszottunk, de kevesek voltunk ahhoz, hogy a javunkra fordítsuk a párharcokat.

Mennyit javított az összképen, hogy a középszakaszban több meccset is megnyert a Vasas?

Lehet azt mondani, hogy minden jó, ha a vége jó, de az egész szezonra nézünk vissza, és vegyesek az érzések. Emellett egy-egy gólos vereségeink is voltak a középszakaszban, ha azokat a magunk javára tudjuk fordítani, akkor a rájátszásra is lett volna esélyünk. Reméljük, ha folytathatjuk, akkor sikerül megerősíteni úgy a csapatot, hogy reális esélyünk legyen a rájátszásra.

Mi marad a legemlékezetesebb gól vagy meccs az idényből?

Szerencsére sok emlékezetes gólt szereztünk. Azokra a meccsekre emlékszem vissza a legszívesebben, amikor hátrányból fordítottunk, és például hosszabbításban nyertünk a HKB ellen. Akkor mutatta a csapat azt az arcát, amit vártunk tőle az első szezon előtt: egy olyan együttest szerettünk volna kialakítani, amely sosem adja fel, az utolsó leheletéig küzd és nem áll meg. Arra is büszke vagyok, hogy a Fehérvári Titánok ellen is jó meccseket játszottunk mindig, ők pedig megmutatták a Fradi elleni negyeddöntőben, hogy komoly erőt képviseltek.

Mennyit tanultál edzőként a két év alatt?

Rengeteget. Meg kell találni azt, hogy a szisztémát és a játékosokat hogyan lehet összhangba hozni. A java még előttünk van. Az előző két évben a védekező harmadbeli játékra helyeztünk nagyobb hangsúlyt, annak érdekében, hogy minél kevesebb kapott góllal megússzuk, mert így lehetett esélyünk a győzelemre. Bízom abban, hogy immár a másik két harmaddal is többet tudunk foglalkozni. Eddig a saját játékunkat igyekeztünk a leghatékonyabbá tenni, de a folytatásban az ellenfelekből is tudunk már készülni speciálisan.

Milyen munkát végez most a csapat?

Május elején elkezdtük a szárazedzéseket. Dunakeszin a Fitness5&Gym biztosítja a lehetőséget a tökéletes nyári felkészülésre, minden igényt kielégít. Gőzerővel készülünk a következő szezonra, hogy jó erőben érkezzünk meg a rajtra.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV