Vas János újra hazai pályán

2016.07.26. 07:59 |

A svédországi, majd csehországi kitérő után, Vas János visszatér Székesfehérvárra.
Alábbiakban közöljük médiapartnerünk, a Nemzeti Sport által készített interjút. 

Az ezredforduló óta egyetlen idényét töltötte csak Magyarországon – persze azt éppen Fehérváron –, szóval hogyhogy az Alba Volánhoz igazolt?
Kaptam ajánlatokat innen-onnan – kezdte a 32 éves Vas János, aki legutóbb a cseh másodosztályú Slavia Prahában játszott, most viszont egy szezonra aláírt a Fehérvár AV19-hez –, de kihívásra vágytam, és ebben a tekintetben a Fehérvár lett a legjobb választás, talán itt tudok a legtöbbet segíteni.

Honnan érkeztek azok az ajánlatok?
Hívott a dán Herlev Eagles, ahol a Dunaújváros egykori vezetőedzője, J. P. MacCallum lett a tréner, de nem tudtunk megegyezni, aztán a francia Dijon is visszavárt, ám ott sem jutottunk dűlőre, Nagy-Britanniából pedig a Sheffield keresett, valamint a Glasgow mondta, hogy ha mégsem írnék alá a Volánnál, akkor hívjam fel a vezetőket. A költözéssel járó hercehurca sem hiányzik, ám nem ez volt a döntő tényező.

Az most szóba sem került, hogy miként tavaly, ezúttal is maradjon Prágában?
Ugyan a honlapon az jelent meg, hogy én döntöm el, maradok-e, valójában tulajdonos-kérdések vannak a klubnál – a jégkorongszakosztály felét is árulják a labdarúgócsapat ötven százalékát megvásárló kínaiaknak –, ezért nem is igazán tárgyaltunk.

Mikor és hogyan jött a Fehérvár ajánlata?
A világbajnokság után egyszer beszéltünk Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval, hogy keressük egymást, amire a múlt héten került sor, és hamar megegyeztünk. Eleve nem álltunk messze egymástól, ráadásul elég sok helyen játszottam, de Székesfehérváron az egyik, ha nem a legjobb a hangulat, ezt máris várom, hogy ismét megtapasztalhassam. Az EBEL-re is kíváncsi vagyok, hogy miként változott, mennyit fejlődött azóta, hogy itt játszottam.

És vajon mennyit?
Minden bajnokság fejlődik, biztosan erősebb lett az EBEL is. A válogatottban például a volános srácok mindig hozták a színvonalat.

A Mol Liga-kerettől fellépő új vezetőedzővel, Tyler Dietrichhel is beszélt már?
Még nem, de a héten visszatér Magyarországra, akkor majd fogunk. Az eddigiekről Ocskay Gábor tájékoztatta, és nagyon örült az érkezésemnek.

A feladatköre, pozíciója szóba került?
Nem, ez még korai, de az biztos, hogy én leszek az egyik legidősebb a keretben.

Ennek a keretnek az alakulásáról mit tud?
A titkokról nem az én tisztem beszélni, majd a klub bejelenti, ha lesz mit. De az biztos, hogy erős csapatunk lesz, a szakvezetőség ügyesen rakta össze.

Ehhez igazítottak a célok is?
Az EBEL-elődöntőbe, ugye, még sosem jutott be a Fehérvár, úgyhogy ez lesz a célunk, még ha nem is a miénk lesz a legerősebb csapat, hiszen nem a miénk a legnagyobb költségvetés sem…

 

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV