Vas Mártont nevezték ki general managernek

2020.02.25. 08:30 |

A korábbi 175-szörös válogatott játékos tölti be az új posztot a Magyar Jégkorong Szövetségben.

Decemberben írt ki pályázatot generali manageri pozícióra a Magyar Jégkorong Szövetség. A jelentkezők közül a választás Vas Mártonra esett. A megbízatás március 2-tól szól, de az új GM már kedden munkához lát, és részt vesz egy vezetői megbeszélésen.

„A felnőtt férfi és női, valamint az U20-as válogatott menedzsmentfeladatainak ellátása, a munka koordinálása, a szakmai programok megtervezése és végrehajtása lesz a fő feladatom, míg az utánpótlás-válogatottaknál a fejlesztési igazgatóval összedolgozva tevékenykedem. Már a mostani világbajnokságok előtt megfigyelem, hogy melyik válogatott hogyan dolgozik, hogyan működik. A válogatottaknál is van egy büdzsé, amit a leghatékonyabban kell elkölteni, ezért is felel a GM” – mondta Vas Márton. Feladatához tartozik a munka- és pénzügyi terv kialakítása, valamint ő tesz majd javaslatot a szakmai bizottságnak a szövetségi kapitányok és a stábtagok kinevezésére is.

„Azt szeretném, hogy a személyiségemmel egy olyan csapatot építsünk ki, amilyen régen az a magyar válogatott volt, amelynek a csapatkapitánya lehettem. Egy összedolgozó, kemény, munkás és ügyes csapatot kívánok létrehozni.”

Vas Márton játékosként 175-ször szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az A csoportos szereplést Szapporóban, majd Krakkóban kiharcoló együtteseknek. Játszott a tengerentúlon, továbbá Svédországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is. Visszavonulása után előbb az U18-as válogatott másodedzője volt, majd az előző két világbajnokságon az U20-as csapatot irányította vezetőedzőként. Irányításával a magyar juniorválogatott megnyerte a decemberi divízió I/B csoportos junior-vb-t, és egy osztállyal feljebb lépett.

„Várhatóan ezt a szezont még befejezem az U20-as csapatnál, majd az első feladatom az lesz, hogy megkeressem a saját utódomat, de a részleteket még meg kell ismernem” – mondta erről Vas Márton.

Gyerehokizni

Válogatott termékek