Vas Márton távozik a juniorválogatott éléről

2023.06.05. 17:00 |

A francia Briancon vezetőedzőjeként folytatja a szapporói hős.

Vas Márton 175-ször szerepelt a magyar válogatottban, két A csoportos világbajnokságon is játszott. Sikeres játékospályafutása lezárása után szinte rögtön edzősködni kezdett. Dolgozott az U18-as válogatott másodedzőjeként, aztán az U20-asok szövetségi edzője lett. 2019 decemberében vezetésével jutott fel a divízió 1/B-ből a magyar csapat a kijevi vb-n. A következő két szezonban az MJSZ általános igazgatójaként a férfi és a női szakágért is felelt, aztán tavaly nyáron visszatért a kispadra, és újra a juniorokkal dolgozott. A norvégiai vb-n a magyar csapat a negyedik lett, így bentmaradt a divízió 1/A-ban – a jégen először sikerült ezt elérni. Az idei Téli Egyetemi Világjátékokon a legjobb nyolc közé jutott a magyar csapattal. Vas Márton azonban nem folytatja a korosztályos válogatott mellett: hétfőn bejelentették, hogy a francia élvonalbeli Briancon vezetőedzője lesz, ahol korábban három szezont töltött játékosként. 

„A tavalyi szezon végéhez közeledve megfogalmazódott bennem, hogy bár nagyon szeretek utánpótlásedző lenni, nagyon szeretek a srácokkal együtt dolgozni, elérkezettnek láttam az időt, hogy edzőként tovább fejlődjek egy felnőttcsapat mellett, külföldi tapasztalatokat szerezve. Vezetőmmel, Don MacAdammal azt fogalmaztuk meg magunknak, hogy két szezont az U20-as csapat vezetőedzőjeként fogok dolgozni, majd, hogy továbblépjek saját fejlesztésemben és a karrieremben, elkezdek munkát keresni felnőtt profi csapat mellett.  Egy évvel korábban a tervezettnél talált meg egy olyan lehetőség, amire nem mondhattam nemet, hiszen pontosan arra kértek fel, amiről eddig csak álmodtam. Kevin Igier, a Briancon csapat GM -je vezetőedzőnek hívott abba a csapatba, ahol korábban teltház előtt játszhattam. Nagyon szerettem az ottani légkört, és a megbízás is hatalmas előrelépés számomra, így természetesen igent mondtam. A főbb feladataim lesznek többek között a stáb és a csapat külföldi játékosainak kiválasztása, augusztustól a csapat felkészítése a szezonra, majd a csapat irányítása a bajnokságban. Mivel az utóbbi évek sajnos nem hoztak túl sok sikert az együttesnek, ezért nem is volt kérdés, hogy a sok cél közül az egyik és legfontosabb, hogy a brianconi hokit újjáépítsük lépésről lépésre. Éppen ezért az első évben azt tűztük ki célnak,hogy a csapatot első osztályban kell tartani, ami a bajnokság 11. helyét jelenti. Természetesen én mindig az ilyen kihívásokat kerestem korábban is, ahol a minimum célon túl van lehetőség még jobb eredményeket elérni, ezért nem is szeretek megelégedni velük, hanem törekszem a maximumra. Ugyanis abban hiszek, hogy a kemény munkával és a sok fejlesztéssel előrébb is tudunk lépni a 11. helynél. Úgy érzem, felkészültem, hogy egy új fejezet indulhasson a karrieremben, és boldog vagyok, hogy egy olyan felnőttcsapatnál állhatok startvonalhoz, ahol már játékosként többször is bizalmat szavaztak nekem. Ezért nincs más dolgom, mint a tudásom legjobbját nyújtani” – nyilatkozta Vas Márton a váltás okairól és az új lehetőségről. 

Vas Mártonnak köszönjük az eddigi munkáját, és további sikereket kívánunk! Az MJSZ keresi az U20-as válogatott új szövetségi edzőjét, amint lezárulnak az egyeztetések, hivatalosan bejelentjük, hogy ki veszi át a csapat irányítását.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV