Változás lesz a férfi U18-as válogatottnál

2025.06.20. 12:00 |

Új szövetségi edző dolgozik majd a férfi U18-as válogatott élén az előttünk álló idényben Svasznek Bence utódaként.

A Székesfehérváron rendezett divízió 1/A világbajnokság után és a szezon végeztével a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai vezetése értékelte a bentmaradást az utolsó mérkőzésen kiharcoló ifjúsági válogatott teljesítményét és szereplését, és úgy határozott, új edzői stábbal vág neki a következő szezonnak.

„Nagy eredmény volt a bentmaradás, vagyis az, hogy a korosztályos válogatott továbbra is világ legjobb 16 csapata között szerepelhet – kezdte Kovács Attila sportigazgató –, hiszen így erősebb riválisokkal találkozhat majd, ami segítheti a további fejlődést, és nem mellékesen még jobban szem előtt lehetnek a magyar tehetségek. 

Ezzel együtt úgy ítéltük meg, hogy a férfi szakágnál elkezdett egységes szakmai koncepció nyomán változtatnunk kell az U18-as stábon, és bízunk abban, hogy az új impulzusok hasznosak, hatékonyak lesznek. Köszönjük Svasznek Bencének az elmúlt években végzett odaadó és eredményes munkát, sokat tett a fiatalok fejlesztéséért.”

Svasznek Bence 2012 óta dolgozott a magyar korosztályos válogatottak mellett, 2018-ban lett az ifjúságiak szövetségi edzője. 2022 áprilisában, Asiagóban a vezetésével sikerült feljutnia a csapatnak a divízió 1/A-ba, ahol azóta két negyedik és egy ötödik helyezés volt a mérleg.

Az U18-as válogatott a következő szezonban a lengyelországi Krynicába utazik a divízió 1/A vb-re, ahol Svájc, Ukrajna, Kazahsztán, Szlovénia és a házigazda Lengyelország lesz az ellenfele.

Az új szövetségi edzőt, illetve a stábot a közeljövőben jelöli ki a Magyar Jégkorong Szövetség.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV