Úton az ifjúsági olimpia felé

2019.09.30. 18:42 |

Megtartották a lausanne-i Ifjúsági Olimpiai Játékok hivatalos selejtezőjét.

A 2020-as ifjúsági téli olimpián műsorán természetesen szerepel a jégkorong. A hatcsapatos torna mellett kispályás tornát is rendeznek keresztbejátszással, 3+1 vs. 3+1 felállásban, az egyes országokból kijutott versenyzőkből vegyes csapatokat állítanak össze. A hazai selejtezőjén összesen 29 fiú és 13 lány vett részt a Tüskecsarnokban. Mindenki kétszer teljesítette a skill challange tesztet, és a jobb időeredmény alapján állították fel a rangsort.

A fiúknál Ivády Milán (Óbuda), a lányoknál pedig Gengeliczky Dorottya (Győr) végzett az élen.

A magyar szövetség az első 10 helyezett eredményeit és videóit küldi el a Nemzetközi Jégkorong Szövetségnek (IIHF), az ő visszajelzésük után válik az eredmény hivatalossá. 

Az első helyezettek automatikusan kvalifikálnak az Ifjúsági Olimpiai Játékokra, a többi versenyző idejét összevetik a többi ország résztvevőinek idejeivel, és ezek alapján töltik fel a mezőnyt. A lányok közül maximum négyen, a fiúk közül összesen maximum hárman juthatnak ki az játékokra. Az IIHF november elsején hozza nyilvánosságra a kvalifikált versenyzők névsorát, a fel nem használt kvótákról november 15-én döntenek.

A kapusoknak nem kellett a teszten részt venniük, őket a korosztályos szövetségi kapitányok jelölték ki. A lányoknál Szabó Fruzsina (MAC Budapest) utazhat, a tartalék Révész Zsuzsa (Debreceni Hoki Klub). A fiúknál Hegedüs Levente (DVTK) lehet ott a viadalon, a tartalék pedig Csibi Dávid (Ifj. Ocskay Gábor JA).

A 2020-as játékokat január 9. és 22. között rendezik.

2016-ban Lillehammerben Vértes Nátán a negyedik helyen végzett az ügyességi versenyben, négy évvel korábban pedig Gasparics Fanni és Kovács Attila is ezüstérmes lett Innsbruckban.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV