UTE

2017.08.10. 16:17 |

Az Újpesti TE jégkorong-szakosztálya 1955-ben alakult, és az ötvenes évek végétől három évtizeden át elképesztő sikereket ért el. Ez idő alatt tizenháromszor nyerte meg a magyar bajnokságot, kilencszer a Magyar Kupát. A kilencvenes években bajnoki bronzérmeinek számát növelte, a 2000-es években pedig kétszer is ezüstérmes lett.

A lilák a 2008/09-es szezonban szerzett második hely után a legutóbbi évadban értek fel ismét a dobogóra, annak is a harmadik fokára. Ilyen eredmény tükrében természetesen töretlen a bizalom Szilassy Zoltán vezetőedzővel szemben, aki ráadásul talán még erősebb kerettel kezdheti meg az új szezont, mint tavaly.

A szövetség által a szezon után a legjobb elsőéves felnőttjátékosnak választott csatár, Sági Martin mindenképpen ígéretes igazolásnak számít. Ahogy az időközben megszűnt Debrecenből jövő hátvéd, Varga Arnold is, aki a magyar válogatott tagjaként jégre lépett a kijevi divízió I-es világbajnokságon is.

Érdekesség az Újpesttel kapcsolatban, hogy a tendenciától eltérően nem törekszenek arra, hogy külföldi játékosokkal töltsék fel a keretet, az előző szezonban is csupán néhány légiós szerepelt a csapatban, az érkezők között pedig egyelőre egy sem található.

Az UTE jégkorongozóinak az 1964-ben megnyitott, 2004-ben felújított Megyeri úti jégcsarnok ad otthont Újpesten, a Szusza Ferenc Stadion szomszédságában. Egy-egy mérkőzésen 2200 fő szurkolhat a csapatnak.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV