UTE: jó úton indultunk el

2020.06.12. 08:00 |

A rájátszásra lendült bele az UTE, amely végül magyar bajnoki másodikként és Erste Liga-bronzérmesként zárta a szezont. Ancsin János szakosztály-igazgató szerint ehhez az edzőváltásra és az új igazolásokra is szükség volt. A lila-fehérek klublegendája a derbiről, a következő szezon céljairól és egy új játékosról is beszélt.

Mennyire elégedett az előző idénnyel?

Az egész szezon eléggé hektikus volt. A nyolcadik-kilencedik helyről indulva magyar bajnoki döntőt játszhattunk, és megvolt a lehetőségünk arra, hogy meg is nyerjük, csak sajnos a koronavírus miatt félbeszakadt a bajnokság. Nagy változás történt az idény közben, és jó felé indultunk el, hogy végül idáig el tudtunk jutni.

A rájátszásra ért össze a csapat?

Még az alapszakaszban edzőt váltottunk és két légióstól elköszöntünk. Akkor tárgyaltunk külföldi edzőkkel is, de a juniorcsapatunktól kinevezett Virág Csaba bizonyította, hogy jól döntöttünk, amikor őt választottuk, nem csalódtunk benne. Három jó játékost tudtunk igazolni a szezon közben. A szellemileg és fizikailag is padlón lévő csapatot nem lehetett rögtön felhozni, de januártól már be tudtuk bizonyítani, hogy több van bennünk, és az élmezőnyben a helyünk.

Mi marad a legemlékezetesebb meccs a szezonból?

Az, amikor január elején 2-1-re el tudtuk verni a Ferencvárost hazai pályán. 51 éve dolgozom az Újpestért – azon a meccsen a szurkolók, a csapat a régi emlékeket hozta vissza, nagy élmény volt. Ez az igazi derbi. Mindegy, hogy melyik csapat hol helyezkedik el a tabellán, volt, hogy mi álltunk jobban pár éve, volt, hogy a Ferencváros. Mindegy, hogy milyen játékosállománya van a két klubnak, mindenki mindent megtesz a győzelemért.

A következő szezonnak is ezzel az edzőpárossal vágnak neki?

Nem gondolkodunk edzőváltásban, még tárgyalunk a részletekről. Legalább ilyen erős keretet szeretnénk összehozni, jó úton haladunk e felé.

Jó pár játékos már meghosszabbította a szerződését, vannak köztük fiatalok és rutinos válogatottak is. A keret mekkora része maradhat együtt?

A pontos keretet még nem látjuk, mert fontos segítőnk Újpest Önkormányzata a koronavírus helyzetre tekintettel felfüggesztette egyesületünk támogatását. A vészhelyzet megszűnése utáni tárgyalások eredményétől függ, hogy az önkormányzat és az ország egyik legpatinásabb egyesülete közötti együttműködés miként folytatódik. Az biztos, hogy légiósok fognak cserélődni, a magyarokkal, egy-két kivételtől eltekintve meg vagyunk elégedve. Az utóbbi években már elindult az a folyamat, hogy a saját utánpótlásunkra támaszkodjunk hangsúlyosabban, és próbáljuk beépíteni a fiatalokat a csapatba. Pokornyi Dávid már négy szezont játszott az Erste Ligában, de említhetem Márkus Leventét, Farkas Gergőt, Horváth Ákost, Fekete Botondot, Kovács Sebestyént és Zsigmond Áront is. Ugyanígy az edző kinevelését is feladatnak tekintjük, és ezért is örülünk annak, hogy az újpesti kötődésű Virág Csabával a stábban jól szerepeltünk, bizonyította a képességeit.

Az első új igazolás, a válogatott Chris Bodo az EBEL-ben és az Extraligában is szerepelt. Tőle mit várnak?

Azt, hogy a nehéz pillanatokban húzza a csapatot és győzelemre vezessen minket, mondjuk döntetlennél gólt szerezzen vagy mással lövessen egy gólt.

Milyen munkát végez most a csapat?

Amikor május elején feloldották a korlátozást, elkezdtük a száraz felkészülést kis csoportokban, ez tart most is. A terv az, hogy augusztusban jégen is elkezdjük a gyakorlást. Még nem tudni, mikor indulhat a bajnokság, így pedig nem tudjuk pontosan, mikorra kell formába lendülni.

Mi a cél a következő idényre?

Mindig a vége számít, a bajnokság utolsó mérkőzését kell megnyerni, hiszen akkor aranyérmesek vagyunk. A cél az, hogy újra döntősök legyünk a magyar bajnokságban. Az Erste Ligában az erdélyi csapatok is nagyon erősítenek, így az elődöntő tűnik reálisabbnak, ott pedig már bármi előfordulhat. Minden meccsre úgy készülünk, hogy győzni akarunk, de a legfontosabb, hogy a végén, az utolsó találkozó után is örülhessünk.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV