Ma újabb teljes fordulót játszanak a Visegrád Kupában

2017.08.25. 15:51 |
A forduló csemegéje az impresszív startot vett HK Nitra vendégjátéka a legmagasabbra taksált magyar klubcsapatnál, a Fehérvárnál – írja a jégkorongblog.hu.

A Nitra szép számú nézősereg, közel 1600 szurkoló előtt nagyon bekezdett a MAC ellen, az első pillanattól diktálta a tempót és meglehetősen könnyen tudott nagy helyzeteket kialakítani a keddi körben. A győzelem jogosságát és mértékét sem lehetett megkérdőjelezni a 60 perc végén. Nagyon értékes mérkőzésen tanulhattak a magyar játékosok egy jól összerakott csapattól. “Végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, bár voltak dolgok, amiket jobban is csinálhattunk volna, ha nem vagyunk idegesek – mondta a nyitrai edző, Andrej Kmec a meccs végén. – Az eredmény jó, de sokat kell még javulnunk. Az ellenfelünk taktikailag gyengébb volt nálunk, ezt keményebb játékkal kompenzálta.” Kmec jelezte azt is, hogy a sok sérült miatt erősítés után néznek. “Olyan játékost keresünk, aki minőséget hoz a keretbe, nem kiegészítő ember.”

A Fehérváriak Érsekújváron kétgólos hátrányból tudtak fordítani, ám a végén egyenlített, a hosszabbításban pedig a maga javára döntötte el a meccset az Érsekújvár. Benoit Laporte vezetőedző a meccs után elégedetten, ám kritikusan értékelt a Volán-honlapon. “A csapat jelenleg tanulási fázisban van – mondta. – Ha a játékot nézzük, úgy gondolom, sok pozitív dolgot fedezhettünk fel, azonban oda kell figyelnünk a kiállításokra, ilyen szintű csapatok ellen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyit üljünk a büntetőpadon.”

A nyitraiak nehéz mérkőzésre számítanak Fehérváron. “Pénteken a legnehezebb ellenfelünk vár ránk a Visegrád Kupában – mondta Dusan Milo másodedző. – Továbbra is azoknak a játékelemeknek a gyakorlásán van a hangsúly, amelyek eddig gyengébben mentek. Ilyenek a játékrendszer egyes részletei, az emberelőnyös játék és a támadások. Egyes elemeket tesztelni akarunk meccskörülmények között.”  A Nitrában új fiú lesz a felkészülést Dunaújvárosban kezdő, ám onnan távozó Daniel Rzavsky, aki egyelőre próbjátékon van. Visszatér a rutinos védő, Jozef Kovácik is. König Nagytapolcsányban folytatja a felkészülést, kikerült a nyitrai keretből, míg a Cope, Milam, Paulovic trió továbbra is sérült. Különös bukét ad a mérkőzésnek, hogy két volt fehérvári játékos, Timotej Sille és Judd Blackwater is ellenfélként tér vissza. “Szép hónapokat töltöttem Fehérváron – nyilatkozta az ifjabbik Sille a Sme helyi kiadásában. – Nagyon szerettem ott lenni. Magyarországon más stílusban játszanak, sokkal célratörőbben. A csapatoknak kanadai edzőik vannak, a játék nagyon le van egyszerűsítve. Várom már, hogy találkozzam a korábbi csapattársakkal.”

Régi ismerősök találkoznak egymással Miskolcon is, ahová a három éven át a MOL Ligában is szereplő Érsekújvár látogat. A Zámky utolsó MOL ligás szezonjában éppen a Miskolc ellen veszített döntőt, ráadásul a két csapat mérkőzéseinek a pályán kívül is van történetük. Bár a jelenlegi érsekújvári csapatban alig maradt hírmondó a három évvel ezelőttiből, így is pikáns lesz a péntek esti miskolci meccs, amely valószínűleg sok nézőt visz ki a népkerti csarnokba. Mindkét csapat 4-3 arányú hosszabbításos győzelemmel érkezik a csatába, a DVTK háromgólos hátrányból egyenlített a Poprad ellen, az Újvár kétgólos előnyt tékozolt el, hogy a végén hosszabbításra mentse és megnyerje meccsét a Fehérvár ellen.

“A keddi mérkőzés meggyőző teljesítménye alapján megvannak az elvárások a péntek estét illetően – nyilatkozta a klub honlapján Mikael Tisell, a DVTK vezetőedzője. – A győzelem feltöltötte a fiúkat, de ez nem azt jelenti, hogy kicsit is hátradőlhetünk, ezt a meccset is ugyanolyan komolyan kell venni. Kíváncsian várom a megméretést, bízom a játékosaimban.”

A MAC Nyitra után ezúttal még északabbra, Zsolnára utazik. Papíron könnyebb ellenfélnek ígérkezik az MsHK Zilina, mint amilyen a legutóbbi idény ezüstérmese, a HK Nitra volt, bár az előszezon eredményei eddig épp a zsolnaiak mellett szólnak. Ugyanakkor kedden Újpesten majdnem sikerült megállítani a Rona Kupán nagyon beinduló zöld-sárgákat, akik végül csak hosszabbításban vittek el két pontot a Megyeri útról. A MAC-nál kapusgondok vannak, Bálizs Bence mögött minden bizonnyal a 2001-es születésű Farkas Roland lesz a tartalék, hiszen Arany Gergely sérült, Nagy Kristóf és Győri Boldizsár pedig a junior válogatottal svédországi tornán vesz részt.

Az este negyedik párharcát a HK Poprad és az UTE vívja. A poprádiak már 10 felkészülési meccsen vannak túl, esetükben tehát nem túlzás azt állítani, mérkőzéseken tanulják a játékukat. Kedden Miskolcon elszenvedték az első szlovák vereséget a Visegrád Kupában, így biztos, hogy a csapat mindent meg fog tenni a renomé helyreállításáért. Ez természetesen megnehezítheti az újpestiek feladatát, de pont ez is az egyik célja a Visegrád Kupának: a mi csapataink szintjén erős ellenfelek ellen tanulni, fejlődni. ”Az első harmadba nagyon jól álltunk bele, keményen dolgoztunk, jól támadtunk le, gólt is lőttünk – értékelt a Zilina elleni 1-2 után Szilassy Zoltán, a lilák mestere. – Még mindig nem a támadójáték élesítése a hangsúlyos a felkészülésünkben. Ez vissza is köszönt a harmadik harmadban, mert ott is támadtunk ugyan, de nem találtuk el a kaput. a második harmadban voltak gondjaink. Nem találtuk a kétemberes letámadás ellenszerét, illetve nem kommunikáltunk a jégen. Ezeket később sikerült helyretenni. Összességében abban a fázisban, amiben vagyunk, inkább tetszett a csapat játéka, mint a két, szlovákiai felkészülési mérkőzés alatt. Persze tudjuk, hogy van még hova fejlődni. Ha ezen az úton maradunk, és így dolgozunk tovább, akkor picit mindig előrébb fogunk lépni.”

A beharangozóért köszönet a Jégkorongblognak, ahol további részletek is olvashatók

Fotó: TSH fotó

A Visegrád Kupa állása

Szlovákiai csoport
1. Érsekújvár 4 pont (6-4)
2. HK Poprad 3 pont (7-7)
3. HK Nitra 2 pont (5-1)
4. MsHK Zilina 2 pont (2-1)

Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 2 pont (4-3)
2. UTE 1 pont (1-2)
3. Fehérvár AV19 1 pont (6-8)
4. MAC Budapest 0 pont (1-5)

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad–Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest–HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra–MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék–HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE–MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky–Fehérvár AV19 4-3 h.u.

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina–MAC Budapest
18:00 DVTK Jegesmedvék–HC Nové Zámky
19:00 Fehérvár AV19–HK Nitra
19:00 HK Poprad–UTE

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky–UTE
18:00 HK Nitra–DVTK Jegesmedvék
18:00 MAC Budapest–HK Poprad
19:00 Fehérvár AV19–MsHK Zilina

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina–DVTK Jegesmedvék
18:00 UTE–HK Nitra

Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.

Elődöntők:
2017. november 15. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV