Újabb magyar győzelem a női vb-n

2024.04.22. 15:18 |

Ismét 2-0-ra nyert a magyar női csapat a divízió 1/A világbajnokságon. Hollandia ellen Pázmándi Zsófia és Dabasi Réka talált be.

Hollandia ellen is Németh Anikó kezdett a magyar válogatott kapujában, és játszott Taylor Baker is. Energikusan kezdtek a mieink az első perc végén Huszák Alexandra cselezte be magát, és úgy tűnt, a kapus alatt át is jutott a gólvonalon a korongon, de a játékvezető határozottan mást ítélt. Aztán Seregély Míra lövése jött ki a Finnországban légióskodó Gabrielén, majd Pázmándi Zsófia a kaput megkerülve próbált behúzni a korongot, ám erre is leért a kapus. Öt perc után Gengeliczky Dorottya harcos korongszerzést követően tette középre Metzler Reginának, aki finoman belepiszkált, alig pár centivel ment mellé a lövés. Egyértelműen a magyarok játszottak fölényben, a hollandok alig jöttek át a támadóharmadba.

A 7. percben Pázmándival szemben szabálytalankodott De Jong, két percet kapott érte. A buli után viszont a hollandok léptek ki, Németh Anikó azonban a helyén volt. Az emberelőny legveszélyesebb lehetősége Odnoga Lotti kemény lövése volt, ám ez is kijött Gabrieléről. Már egyenlő létszám mellett Mozolai Berta szépen készítette le a pakkot az üresen érkező Huszáknak, a kapus ezt is védte. A 12. percben újabb magyar emberelőny következett, és 39 másodperc után sikerült is kihasználni: Pázmándi cselezte be magát, majd pontos lövést küldött a hosszú felsőbe (1-0).

A hollandok gyorsan próbáltak válaszolni, de Németh és a védelem tisztázott. A 17. percben Seregély kapott két percet, ám jó védekezéssel ezt is sikerült átvészelni. Majd éppen Seregély ugrott ki, középre adása alig csúszott el Williams előtt.

A második felvonás elején az ellenfélnek voltak lehetőségei, de Németh jó ütemben lépett bele a lövésekbe. Aztán Dabasi közeli piszkálása, majd Huszák kemény lövése okozott veszélyt. Oda-vissza játék alakult ki: Németh újabb bravúrjára volt szükség, aztán Williams próbálkozott kétszer is. Mayer Fruzsina húzott el a bal oldalon, lövését a kapus vállal védte. Huszák iramodott meg, de nem találta el a kaput, a másik oldalon Baker vetődött bele egy lövésbe az utolsó pillanatban. A 27. percben Kreisz lépett ki és verte meg védőjét, de a kapust már nem tudta. A 28. percben ismét emberelőnybe kerültek a mieink, Dabasi és Báhiczki-Tóth is közel volt a gólhoz, ám nem tudták betuszkolni a korongot. A kiegészülés után Metzler a rövid felsőt célozta meg, és alig tévedett. Gabriele odaért Kreisz kemény lövésére is.

A 31. percben Pázmándi kapott két percet, az emberhátrányt hősies bekkeléssel, jó blokkokkal és védésekkel sikerült kihúzni. A kiegészülés után éppen a csatár került helyzetbe, de közelről nem tudta becsapni a kapust. Aztán öt perccel a harmad vége előtt Gengeliczkynek kellett leülnie. Az ellenfél megnyomta a két percet, ám a védekezés ismét kiválóan működött. Az utolsó percben fontos gólt szereztek a mieink, a kapu előtti kavarodásban Dabasi reagált leggyorsabban, és megduplázta az előnyt.

A harmadik harmad magyar emberelőnnyel indult, néhány távoli lövéssel sikerült veszélyeztetni. A 45. percben aztán újabb hollandot, Wielengát állítottak ki, ismét voltak helyzetek, de a holland kapus fogta ezeket. Aztán Németh Anikónak kellett többször is közbeavatkoznia, kiválóan védett. Az addig is agresszív hollandok ahogy fáradtak, egyre többször késtek el, a mieinknek a testi épségükre is vigyázniuk kellett. Kreisz előrevetődve passzolt tovább, a korongot majdnem megszerezte Pázmándi a kapus elől. Az 52. percben Seregély és Metzler járt közel az újabb gólhoz, majd Kreisz egy lendületes akciót zárt le lövéssel.

A hajrában Németh Bernadett kapott két percet, de a hollandok nem tudtak komolyan veszélyeztetni. Az utolsó fél percre Bakernek is le kellett ülnie, ám sikerült megtartani a 2-0-s előnyt.

A női válogatott tehát második meccsét is megnyerte, és újabb fontos lépést tett előre a vb-n. A mieink legjobbjának Németh Anikót választották.

Pat Cortina szövetségi kapitány: „Vasárnap Dél-Korea ellen jobban játszottunk, most viszont keményebben küzdöttünk. Reméljük, a következő, szerdai mérkőzésünkig ezt a két komponenst össze tudjuk rakni. Németh Anikó nagyszerűen védett, amikor kellett, jól védekeztünk, és működött az emberhátrányos játék. Emberelőnyben viszont hatékonyabbnak kell lennünk. Remekül kezdtünk, az első öt percben egységesen mozogtunk, járattuk a korongot, megnyertük a párharcokat. Aztán a vezető góltól mintha túlságosan megnyugodtunk volna. Azt kértem, hogy ezen változtassunk, hiszen nem nyertük még meg a meccset. A második harmadban a hollandok nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak és kissé hektikussá vált a találkozó. Az eredménnyel elégedett vagyok, de ahogy megyünk előre, úgy vár egyre nagyobb kihívás ránk. Norvégia ellen is nehezebb dolgunk lesz, mert ugyanúgy fizikálisak, mint a hollandok, de jobb képességű játékosaik vannak.

Az összeállítás:

Báhiczki-Tóth, Huszák, Dabasi
Jókai-Szilágyi, Kreisz, Pázmándi
Seregély, Metzler, Mozolai
Gondos, Horváth, Williams
Fehér

Odnoga, Márton A.
Kiss-Simon, Mayer
Németh B., Gengeliczky
Baker

Németh A. (Révész)

vb-programja:

Április 21., 15.00 Dél-Korea–Magyarország 0-2
Április 22., 12.30 Magyarország–Hollandia 2-0
Április 24., 12.30 Magyarország–Norvégia
Április 26., 20.25 Ausztria–Magyarország
Április 27., 16.00 Magyarország–Franciaország

A keret 

Kapusok: Németh Anikó (Björklöven, svéd), Révész Zsuzsa (MAC Budapest)

Hátvédek: Baker Taylor (New York, amerikai), Gengeliczky Dorottya (Trine University, amerikai), Kiss-Simon Franciska (HKB), Márton Adél (OHA, kanadai), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (SDE, svéd)

Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka (HKB), Dabasi Réka (HKB), Fehér Nikolett (HKB), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (MAC Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Skelleftea, svéd), Kreisz Emma (University of Minnesota, amerikai), Metzler Regina (OHA, kanadai), Mozolai Berta (Stanstead College, kanadai), Pázmándi Zsófia (Plattsburgh, amerikai), Seregély Míra (University of Maine, amerikai), Williams Hayley (HKB)

A stáb

Pat Cortina szövetségi kapitány, Delaney Collins másodedző, Kis András másodedző, Fodor Zoltán másodedző, Budai Krisztián kapusedző, Gallyas Gabriella erőnléti edző, Dénes Veronika rehabilitációs edző, Falvi Zsófia masszőr, Jasó Judit csapatvezető, Tornyi Gábor felszerelés-menedzser, Speier Kálmán felszerelés-menedzser, dr. Kolbenheyer Zsuzsanna szakági vezető, dr. Módy Tóbiás csapatorvos, Kaposi Dávid média

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV