Új szövetségi kapitány lesz a női válogatottnál

2020.04.24. 20:35 |

Vas Márton általános igazgató adott tájékoztatást a helyzetről.

Tavaly áprilisban Pat Cortina irányításával jutott fel története során először az A csoportba a magyar női válogatott. A kanadai-olasz szakember ettől a szezontól a DEL-es Wolfsburg férficsapatának vezetőedzőjeként dolgozott főállásban, így a női együttes felkészülésének irányításában személyesen nem tudott részt venni, ám rendszeresen egyeztetett a másodedzőkkel, Marton Tiborral és Mika Vääräläval. A jövőre halasztott kanadai világbajnokság és az olimpiai selejtező előtt viszont változik a felállás.

„Pattel pár héttel ezelőtt egyeztettünk. A klubkötelezettségei miatt nem tudta azt garantálni, hogy többször részt tud venni a női válogatott eseményein. Én azt szeretném, hogy olyan ember irányítsa a csapatot, aki több időt tud lenni a lányokkal. Megértette és elfogadta a helyzetet. Nagyon jó a kapcsolatunk, Magyarország pedig különleges helyet foglal el a szívében. Ha olyan feladattal tudjuk megbízni, amit el tud vállalni, akkor bármikor szívesen segít a magyar jégkorongnak” – mondta a megbeszélésről Vas Márton, a magyar szövetség általános igazgatója.

A GM így most új szövetségi kapitányt keres a válogatott élére, ám a koronavírus-járvány, valamint az előállt gazdasági helyzet miatt a megoldás még nem született meg.

„Egy szakmai irányítót, egy vezért szeretnék a csapathoz. Hogy főállású lesz vagy sem, az attól függ, hogyan tudunk végül megegyezni” – tette hozzá.

Vas Márton azt is elmondta, hogy a divízió I/A-s U20-as válogatott vezetőedzőjének kiválasztásán is gőzerővel dolgozik.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV