Ülésezett a Szakmai Bizottság

2016.06.06. 08:00 |

A bizottság tagjai átbeszélték a bajnokság kiírásait, megvitatták a legjelentősebb kérdéseket, majd javaslatokat fogalmaztak meg a soron következő elnökségi ülésen bemutatásra kerülő előterjesztéshez. Az MJSZ szakmai alelnökénél, dr. Kolbenheyer Zsuzsannától informálódtunk a folyamatban lévő munkáról.

A Szakmai Bizottság amellett döntött, hogy az MJSZ versenyrendszereibe is átülteti az IIHF új hosszabbítással kapcsolatos szabályozását. Ennek értelmében a következő évtől minden korosztályban és divízióban öt percen át három a három ellen játszanak a felek az alapszakaszmérkőzések során, természetesen aranygóllal. Amennyiben az öt perc ráadást követően is döntetlenre állnak a felek három-három büntetőlövésre kerül sor, azokat egy-egy lövés követi, ha továbbra is egyenlő az állás. Az elit világbajnokságok rájátszás körében a döntő kivételével minden esetben tíz percen át játszanak négy a négy ellen a csapatok, ezt öt-öt büntetőlövés követi, ha nem születik aranygól. A döntőben húsz perc öt az öt elleni játék követi a harmadik harmadot döntetlen esetén és itt is öt-öt büntetőre kerül sor, ha nincs döntés a ráadásban.

Az utánpótlás korosztályokban szerzett korábbi tapasztalatok alapján a Szakmai Bizottság javasolja, hogy hétköznapokon legkorábban 15 óra 30 perckor kezdődjön utánpótlás mérkőzés, míg szombaton a 9:30 és 20 óra közötti, vasárnap a 9:30 és 18 óra közötti időszakra ütemezhető meccskezdés. A bizottság célja ezzel a szabályozással az, hogy a mérkőzéseknek a lehető legkevesebb negatív hatása legyen a játékosok iskolai előmenetelében.

Változások várhatók az U14-es bajnokság kvalifikációs fázisában, ahol a 2016-2017-es szezonban több mérkőzésre kerülhet sor, mint az előző idényben. A cél itt mindenképpen az, hogy a résztvevő csapatok számára biztosított legyen a kiegyenlített és igazságos versenyrendszer.

A bizottság pontosan rögzítené a mérkőzések előtti protokollt, amely lényegében nem hozna nagy változást az eddig megszokottakhoz képest, az IIHF szabályainak megfelelően zajlana a jövőben is – gondolva itt a bemelegítés és a jégfelújítás időtartamára.

Lényeges pont lehet, hogy felmerült a férfi felnőtt OB III. és OB IV. a 2016-2017-es idénytől egymástól teljes szétválasztása. Erről további egyeztetések folynak még a közeljövőben.

Az U8, U10-es bajnokság esetében felmerült, hogy ne minden szabálytalanság érjen büntetőlövést, mert egyrészt az adott cseréből legalább fél percet elvesz, másrészt nagyban befolyásolhatja a mérkőzés végkimenetelét. Felvetődött tehát az a lehetőség, hogy az adott csapat első szabálytalansága csak figyelmeztetéssel járjon, a második viszont büntetőlövéssel szankcionálandó.

A bizottság tervbe vette a fel- és átjátszás kérvényezésének időbeli korlátozását, amely szerint ezeknek leadási határideje az utánpótlás korosztályok „A” bajnokságaiban szeptember 30., míg az ez alatti csoportokban október 30. lenne. Az ezt követő kérvények benyújtása már díjköteles lenne.

A junior játékosok MOL Ligába történő feljátszását elősegítendő a bizottság megkönnyítené ennek adminisztrációját, ezáltal a fiataloknak több lehetősége lenne arra, hogy adott esetben egy felnőtt csapatban kipróbálják magukat.

A Szakmai Bizottság által megfogalmazott irányelvek és javaslatok akkor lépnek érvénybe, ha az újonnan alakult elnökség ezeket jóváhagyja és megszavazza a június 14-én esedékes Elnökségi ülésen.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV