U20: „nem elég csak két harmadon át játszani”

2016.08.25. 00:05 |

A Super Challenge első napján a Norvégia ellen 6-2-re elveszített meccset követően Rich Chernomaz szövetségi kapitány értékelt.

Rich Chernomaz: „Egész jól játszottunk az első harmadban, nagyon agresszíven és sokat korcsolyáztunk, aztán a másodikban a srácok valamiért megálltak és elkezdték nézni a játékot. Így könnyen a védekező harmadban találtuk magunkat, mert nem léptünk ki és nem mozogtak a lábak eléggé a semleges harmadban. A második gólt emberhátrányban kaptuk, az az utániakból viszont három egyértelműen elkerülhető lett volna. A harmadik harmadban pozitívan válaszoltunk a helyzetre, újra sokat korcsolyáztunk és Szigeti nagy ütközése is hozzátett a csapat lendületéhez. Az emberelőnyös szituációkban túlságosan erőltettük a passzokat és nem lőttünk eleget kapura. Ebben a harmadik harmadban Kiss Patrik létszámfölényes góljánál jött változás, amikor egy kiváló lövéssel a kapus mögé juttatta a korongot.

A mérkőzés után elmondtam a srácoknak, hogy a győzelemhez nem elég két harmadon át játszani, hármat kell ugyanazon a szinten. Bebizonyosodott, hogy ha egy jó első harmad után azt mondom az öltözőben, hogy dolgozzanak ugyanígy tovább és ők eltérnek a játéktervünktől, az nem működik, mert az ellenfelek ezen a szinten ezzel győzelmet tudnak szerezni. Ha nem korcsolyázunk, nem ütközünk és nem tartjuk magunkat a játéktervünkhöz, abból nem sül ki sok jó. A 32-31-es kapura lövési arány is azt mutatja, ez nem egy olyan találkozó volt, ahol négy góllal jobb volt az ellenfél. Számos játékosunk most találkozott először ilyen szintű ellenféllel, mások hozták a kötelezőt, illetve voltak olyanok is, akik nem teljesítettek igazán jól a második harmadban, így az üzenet a meccs végén az volt, hogy ha valaki nem dolgozik elég keményen és a csapatéval szemben a saját játékát próbálja játszani, az nem sokáig lesz a válogatott közelében.

Megnéztem a rigai csapat tegnapi edzését, ami alapján a holnapi sokkal keményebb meccs lesz a mainál. Nagyon jól korcsolyáznak és mind felnőtt férfiak fizikumával rendelkeznek.”

 

A Norvégia elleni összeállítás:

#29 Dobos, #30 Bors

#17 Tóth G., #27 Erdély
#16 Takács, #12 Szabó
#22 Imre, #24 Bukor
#6 Vas, #3 Oroszi

#15 Gyurgyev, #21 Horváth, #18 Kiss
#7 Nagy Á., #20 Kreisz, #25 Szigeti
#23 Erdei, #9 Vizi, #5 Sági
#26 Molnár, #11 Tóth R., #14 Szabad

(Nem öltözik: #1 Nagy P., #2 Fejes - #4 Villás, #10 Jancsó - #13 Majoross – #8 Nagy Z.)

 

U20 Super Challenge magyar érdekeltségű mérkőzései
Karlstad, Svédország

2016. augusztus 24., szerda
19:15 Norvégia – MAGYARORSZÁG 6-2 (1-1, 5-0, 0-1)

2016. augusztus 25., csütörtök
15:30 MAGYARORSZÁG – Riga

2016. augusztus 26., péntek
15:30 MAGYARORSZÁG – Biel

2016. augusztus 27., szombat
15:30 MAGYARORSZÁG – Ausztria

2016. augusztus 28., vasárnap
14:30 MAGYARORSZÁG – FBK

A KERET

Kapusok (3): NAGY Péter (Debreceni HK), BORS Gergely (Fehérvár AV19), DOBOS Kristóf (MAC Budapest)

Hátvédek (10): BUKOR Rajmund, OROSZI Álmos (Vasas SC), ERDÉLY Botond, IMRE Patrik, SZABÓ Dávid, TAKÁCS Bence, VAS Márk Dániel (Fehérvár AV19), FEJES Nándor, TÓTH Gergely (MAC Budapest), VILLÁS Bálint (Ogden Mustangs, WSHL)

Csatárok (15): JANCSÓ Dávid Zsolt, MOLNÁR Dávid (Debreceni HK), ERDEI Zoltán, GYURGYEV Miklós, KISS Patrik, NAGY Ákos, TÓTH Renátó, VIZI Dániel (Fehérvári AV19), NAGY Zoltán (KeuPA, FIN), KREISZ Brúnó, MAJOROSS Barnabás, SZIGETI Ákos (MAC Budapest), SÁGI Martin (DVTK Jegesmedvék), HORVÁTH Bálint (Rögle, SWE), SZABAD Kevin (Vienna Capitals, AUT)

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich CHERNOMAZ
Edzők: SVASZNEK Bence, KISS Dávid
Fizioterapeuta: BAGONYA Imre
Felszerelés menedzser: TORNYI Gábor
Csapatvezető: NAGY Attila

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV