U20: vereség Szlovéniától a zárónapon

2019.11.09. 16:00 |
A magyar juniorválogatott 0-2 után egyenlített, de a mérkőzést végül 3-2-re a rivális nyerte a vaujany-i négycsapatos felkészülési tornán.

A torna zárónapjának délelőttjén az első meccs volt a magyar U20-as válogatotté. A szlovén ellenfél az első napon 4-2-re kikapott a franciáktól, majd másnap 2-1-re legyőzte az olaszokat.

A magyar csapatból ezúttal Márkus Levente maradt ki a kapusok közül, és a jégen Horváth Dominik bizonyíthatott. Kérdéses volt Bogesic Vedran játéka, őt a franciák elleni meccsen ütközték le, de végül ott volt a keretben a konzultációt követően. Kudor Bendegúz viszont nem, a franciák ellen az első U20-as válogatott gólját szerző játékos sérülés miatt maradt ki.

Nagyon rosszul indult a meccs, a szlovének fél perc után vezettek, és már ennyi idő alatt látszott, hogy nagy lendülettel mentek a csatába. Hogy aztán a bekapott gól miatt, vagy egyébként is, a folytatásban is gyorsabban hokizott a rivális, ráadásul jöttek a kiállítások is a mi oldalunkon, amiből gyorsan ki is használtak egyet, 0-2-ről kellett valahogy felállni. Sikerült. A harmad derekára tudtuk jobban megtartani a korongot, hogy aztán a vége előtt 40 másodperccel Kovács Alex lőjön gólt – csak éppen nem adták meg a játékvezetők. A buli után viszont miénk maradt a korong, és Péter Donát már nem hibázott, Bogesic Vedran és Dézsi Bence gólpassza után szépítettünk.

A második harmad első percében egyenlítettünk, Zsigmond Áron lőtte be a helyzetet (Bogesic és Kovács Alex készítette elő), kezdődött minden elölről. A harmad második felében egy távoli szlovén bomba utat talált a magyar kapuba, 2-3-as hátrányból jöhetett az utolsó szakasz. Ahol a 4. percben Kovács Sebestyént végleg kiállították, fejre támadás miatt a harmadik gólt szerző szlovén játékossal szemben, akinek el is eredt az orra vére, így ment az öltözőbe, Kovács pedig dühösen tette ugyanezt. Jöhetett az ötperces hátrány, amit nagyszerű csapatmunkával és összhanggal védekezett ki a magyar válogatott. Nagyon feljavult a magyar válogatott játéka, talán épp ez az ötperces szakasz volt ösztönző hatású, így megnyerhette volna a találkozót csapatunk, de legalábbis egyenlíthetett volna.

Végül ez nem jött össze, három ponttal zártuk a tornát.

Vas Márton szövetségi kapitány: „Fáradtan kezdtünk, bent maradtunk az öltözőben. Nem voltunk annyira élesek, amennyire szerettünk volna, nem volt meg az, ami péntek este igen. Néztük az ellenfelet, ők egy kicsit többet tudtak pihenni, mint mi, ezt ki is használták. Nekünk ugrottak, jöttek, dolgoztak, persze nem is számítottunk másra. Össze kellett rakni a fejekben a meccset, a harmad vége felé kezdtünk éledezni, sikerült is szépíteni. A második harmadban felvettük a munkássisakot és -bakancsot, azt nyújtotta a brigád, amit elvártunk tőle. Elkezdtük játszani a saját játékunkat, végre korcsolyáztunk, bevállaltuk az ütközéseket, szerintem ez egy jó harmad volt. A harmadik harmadban kaptunk egy 5 plusz véglegest fejre támadásra, amit nagyon jól kivédekeztünk, ott kattant be a csapatnak, miként is kéne játszanunk. Utána végigdolgozták a mérkőzést, egy iksz benne lehetett volna a pakliban, de ilyen a hoki. Most eggyel kikaptunk, reméljük, hogy legközelebb, amikor találkozunk, vissza tudjuk ezt nekik adni. Összességében jó mérkőzést játszottunk.”

Felkészülési mérkőzés, Vaujany, 3. játéknap:
Magyarország–Szlovénia 2-3 (1-2, 1-1, 0-0)

Gólszerzők: Péter Donát (20., Bogesic, Dézsi B.), Zsigmond (21., Bogesic, Kovács A.), illetve Predan (1., Poklukar, Mezwar), Sirovnik (6., Predan, Poklukar), Jakupovic (Razingar, Markun)

A magyar válogatott kerete:

Horváth Dominik             G            IOGJA                                 2001
Márkus Levente               G            UTE                                     2000
Sági Máté                          G            Vasas                                  2000
Bogesic Vedran                D            MAC                                    2001
Gáspár Levente                D            Vasas                                  2001
Hadobás Zétény               D            Arlanda Wings (SWE)     2003
Kudor Bendegúz              D            MAC                                    2000
Dóczi Zsombor                 D            MAC                                    2001
Pokornyi Dávid                 D            UTE                                     2000
Szécsi Patrik                      D            HK Budapest                     2000
Almási Márk                     F             Fehérvári Titánok            2000
Ambrus Gergő                  F             Fehérvári Titánok            2001
Dézsi Bence                      F             Fehérvári Titánok            2000
Horváth László                 F             SC Csíkszereda (ROU)     2000
Kónya Krisztián                 F             Linz (AUT)                          2001
Kovács Alex                       F             Fehérvári Titánok            2000
Kovács Sebestyén            F             UTE       2000
Rétfalvi Kristóf                 F             IOGJA    2001
Révész Marcell                 F             Zürich Lions (SUI)            2000
Péter Donát                      F             Augsburg (GER)                2000
Sárdi Máté                        F             Dukla Trencin (SVK)         2001
Schlekmann Márk           F             MAC                                    2002
Zsigmond Áron                F             UTE                                     2000

A stáb:

Vas Márton                       Vezetőedző
Horváth András                Edző
Kiss Dávid                          Edző
Székely Csaba                   Kapusedző
Jim Brithén                        Fejlesztési igazgató
Berkes Brigitta                 Fizioterapeuta
Speier Kálmán                  Felszerelés menedzser
Végh Benedek        

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV