U20: végleges a keret az amerikaiak ellen

2019.07.28. 13:30 |
Vas Márton vezetőedző és a stáb kihirdette, hogy mely játékosok készülhetnek az amerikai U18-as csapat elleni mérkőzésre.

Három napot gyakorolt közösen a Vasas Jégcentrumban az U20-as válogatott, majd az edzések után a szakmai stáb kijelölte a 24-es keretet, amely az Egyesült Államok U18-as csapata ellen léphet jégre.

A névsorban hat magyar klub játékosai szerepelnek, és heten külföldön játszanak, ketten éppen az Egyesült Államokban.

Meghívót kapott két 2003-as születésű játékos is a képességfejlesztő táborban nyújtott teljesítmény alapján, így Hadobás Zétény és Mihalik András is bizonyíthat az amerikaiak ellen.

Az U18-as amerikai válogatott elleni mérkőzés augusztus elsején lesz az Újpesti Jégcsarnokban. A találkozóra a belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, ezek értékesítése elkezdődött.

Az Egyesült Államok ifjúsági válogatottja hosszú ideje a legerősebbnek mondható, hiszen a legutóbbi 11 világbajnokságból 7-et megnyert a gárda. Az amerikai U18-as csapat először 2016 nyarán edzőtáborozott a magyar fővárosban, és azóta minden évben visszatért.

A keret

Gönczi Lajos GK DEAC
Márkus Levente GK UTE
Bogesic Vedran D MAC
Dóczi Zsombor D MAC
Farkas Botond D Vasas
Gáspár Levente D UTE
Hadobás Zétény D Wings (SWE)
Horváth Milán D Fehérvári Titánok
Kudor Bendegúz D MAC
Pokornyi Dávid D UTE
Seregély Máté D Minnesota Wilderness (USA)
Almási Márk F Fehérvári Titánok
Béres Boldizsár F UTE
Dézsi Bence F Fehérvári Titánok
Kovács Alex F Fehérvári Titánok
Kovács Sebestyén F UTE
Kozma Ferenc F DEAC
Mesterházy Bálint F Okanagan (AUT)
Mihalik András F Toronto Titans (CAN)
Papp Kristóf F Madison Capitols (USA)
Péter Donát F Augsburg (GER)
Rácz Kristóf F Vasas
Rétfalvi Kristóf F IOGJA
Vértes Nátán F HPK (FIN)

A stáb

Vas Márton vezetőedző
Horváth András edző
Kiss Dávid edző
Székely Csaba kapusedző
Berkes Brigitta fizioterapeuta
Speier Kálmán felszerelésmenedzser
Dr. Németh Gergely sportpszichológus
Végh Benedek csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV