U20: kihirdették a keretet

2018.10.30. 13:00 |

Az U20-as válogatott Pesterzsébeten szerepel tornán a novemberi nemzetközi szünetben.

A magyar U20-as válogatott a francia, a szlovén és az olasz csapatot fogadja a jövő héten. Vas Márton vezetőedző és stábja összesen 28 játékost hívott be – négy kapus, tíz védő és 14 csatár alkotja a keretet. Öt magyar csapatból kerültek be jégkorongozók a névsorba, egy játékos Erdélyből, három Svájcból, egy-egy pedig Svédországból, Németországból és Finnországból érkezik. Vannak hiányzók is: Péter Andor és Nagy Ákos, a két fehérvári csatár sérülés miatt hagyja ki a tornát, Papp Kristóf pedig klubkötelezettségek miatt nem tud hazajönni.

A keret november 6-án, kedden kezdi meg a közös munkát két jeges edzéssel a Tüskecsarnokban, míg szerda délelőtt egy gyakorlás vár a csapatra. Ezt követően szűkíti a keretet az edzői stáb. A csapat átköltözik Pesterzsébetre, ahol délután már a végleges csapat is edzést tart.

A magyar csapat csütörtökön este az olaszok ellen kezdi meg szereplését, aztán pénteken Szlovénia lesz az ellenfél. A torna szombaton délután a franciák elleni meccsel zárul. A négy csapat közül a szlovénnel és az olasszal a decemberi, divízió I/B világbajnokságon is találkoznak majd a mieink.

A program

November 8., csütörtök, 19:00 Magyarország-Olaszország
November 9., péntek, 19:00 Magyarország-Szlovénia
November 10., szombat, 15:30 Magyarország-Franciaország

A keret

Kovács

Dávid

K

Langnau (SUI)

Nagy

Kristóf

K

MAC

Szeles

Martin

K

Fehérvári Titánok

Tóth

Balázs

K

Vasas

Bugár

Gábor

V

MAC

Falus

Ádám

V

Zürich (SUI)

Fejes

Nándor

V

MAC

Fekete

Botond

V

UTE

Horváth

Milán

V

IOGJA

Kiss

Roland

V

Fehérvári Titánok

Sándor

Flórián

V

Fehérvári Titánok

Seregély

Máté

V

MAC

Szécsi

Patrik

V

HK Budapest

Vas

Márk

V

Fehérvári Titánok

Császár

Hunor

Cs

Fehérvári Titánok

Csiki

Attila

Cs

Vasas

Horváth

Bálint

Cs

Rögle (SWE)

Horváth

László

Cs

SC Csíkszereda

Kovács

Alex

Cs

IOGJA

Kovács

Sebestyén

Cs

UTE

Kreisz

Brúnó

Cs

MAC

Madácsi

Benedek

Cs

Fehérvári Titánok

Mihály

Ákos

Cs

Fehérvári Titánok

Péter

Donát

Cs

Augsburg (GER)

Révész

Marcell

Cs

Zürich (SUI)

Szalma

Zsolt

Cs

UTE

Szigeti

Ákos

Cs

MAC

Vértes

Nátán

Cs

HPK (FIN)

A stáb

Vas

Márton

vezetőedző

Horváth

András

másodedző

Kiss

Dávid

másodedző

Jukka

Kontsas

kapusedző

Ágoston

Olivér

fizioterapeuta

Speier

Kálmán

felszerelésmenedzser

Végh

Benedek

csapatvezető

Závodszky

Szabolcs

médiamenedzser



Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV