U20: kétszer kellett megnyerni a Korea elleni meccset

2019.12.05. 21:39 |

A kijevi divízió I/B-s világbajnokságra készülő magyar U20-as válogatott 4-1-es vezetés után hosszabbításban legyőzte Dél-Korea korosztályos együttesét a pesterzsébeti edzőmérkőzésen.

Vas Márton bő kerete – melyet sérülések hátráltatnak – kedden reggel találkozott Óbudán, a közvetlen világbajnoki felkészülés megkezdésére. Két edzőmeccset vív a jövő keddi utazásig a válogatott, Korea válogatottja ellen. Mint kiderült, végül nem az U25-ös keretükkel érkeztek Magyarországra az ázsiaiak, ők is az U20-as játékosaikkal edzenek Budapesten.

Ettől még elég hatékonyan játszott a magyar válogatott az első két harmadban, bár Vas Márton nem volt teljesen elégedett a tempóval. Már a 8. percben megszereztük a vezetést Rétfalvi Kristóf emberelőnyös góljával, ezt az előnyt Vértes Nátán duplázta meg a 19. percben.

A második harmad, és egyben az egész találkozó közepén Horváth Dominikot Gönczi Lajos váltotta a kapuban, aki kisvártatva örülhetett Páterka Bence góljának. A Schiller-Vasas játékosa alighogy visszatért kiállítása után a pályára, rögvest jól avatkozott be a koreai védőharmadban, majd egy visszakapott korongot a hálóba lőtt, 3-0.

A bő keretből egyébként Márkus Levente, valamint Bogesic Vedran, Horváth László és Kovács Alex maradt ki erre a mérkőzésre.  

Korea a harmadik harmad 6. percében szépített Kim Min Je góljával, de nem sokkal ezután kettős emberelőnyben játszottunk több mint egy percig, bízhattunk a negyedik gólban. Az meg is érkezett Farkas Márton révén, de már teljes létszámban. Az 53. percben tehát 4-1-re vezettünk.

És ekkor jött a hidegzuhany, a nem fáradó koreaiak egyenlíteni tudtak. Különösen az utolsó 70 másodpercben kapott két gól volt fájó, ilyen kihagyás – pontosabban több kihagyás – a vb-n biztos nem fér majd bele.

Hosszabbítás lett tehát a vége, ott viszont gyorsan lezártuk a meccset, Vértes Nátán fejezte be, 5-4 ide.

Vasárnap a Vasas Jégcentrumban 18:10-től ismét találkozik a két csapat.

Vas Márton szövetségi kapitány: „Úgy gondolom, hogy az elején sem mentünk úgy, ahogy kellett volna. Nem játszottunk elég fegyelmezetten, nagyon sok olyan taktikai hibát követtünk el, amit nem szabadott volna. A végén elhittük, hogy ez nagyon egyszerű lesz, ahelyett, hogy dolgoztunk volna tovább. Hagytuk, hogy ránk jöjjön Korea, akik végig hajtottak, így le a kalappal előttük. Most ezt megbeszéljük, és vasárnap már egy olyan csapat képét mutatjuk, amilyen valójában ez az U20-as válogatott.”

Magyarország U20–Korea U20 5-4 (2-0, 1-0, 1-4, 1-0)
Pesterzsébet, vezette:
Berger, Pálkövi Botond, Fényi

Magyarország: Horváth D. (Gönczi)
Dóczi, Horváth M. – Seregély, Csollák – Farkas B., Pokornyi – Mihalik, Jarács
Dézsi (1), Péter D. (2), Vértes 2 – Keresztes (1), Páterka 1, Révész – Rétfalvi 1, Németh K., Ambrus – Mesterházy, Sárdi (1), Farkas M.
Szövetségi edző: Vas Márton

Korea: Kim H. C.
Lee J. H. (1), Lee M. J. (1) – Kim Y. J. (1), Kim J. Y. – Kang (1), Kim W. – Oh, Ahn (1)
Kim M. J. 2, Kim S. J., Jeong 1 (1) – Kim J. H., Park S. J., Yoo – Choi, Mun, Park H. E. – Kang (1), Kim H. S. 1, Kim J. S.
Edző: Paek Chi Sun

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV