U20: jöhetnek az első edzőmérkőzések!

2020.08.11. 12:17 |

Jó halad a munka a juniorválogatottban, amely szerdán, a Vasas HC Erste Liga-csapata elleni edzőmeccsel megszakítja a maratoni hokicsendet.

A Horváth András által irányított, a decemberi dániai divízió I/A-s világbajnokságra készülő juniorválogatott keretének tagjai augusztus 5-én találkoztak egymással a Tüskecsarnokban. A háromnapos összetartást két nap pihenő követte, majd hétfőn folytatódott a munka, valamint a hangolódás az „új” csapat első két edzőmérkőzésére. Az U20-as válogatott ugyanis szerdán 18:30-kor felkészülési mérkőzést vív a Vasas HC Erste Liga-csapatával a Tüskecsarnokban, majd másnap – már zárt kapuk mögött – ismét találkozik a két együttes, a helyszín változatlan lesz.

„Azt gondolom, az első három nap során sikerült a tervet teljesíteni, biztos voltam abban, hogy a játékosok nagy lelkesedéssel érkeznek a válogatottba. Aztán – érthetően – elkezdtek fáradni, ami meg is látszott rajtuk, de a végére, az utolsó játékra egész jó tempót sikerült kialakítani” – fogalmazott Horváth András.

„Pár embertől köszöntünk el az első három napot követően (Gáspár Leventétől, Jarács Rolandtól, Banga Nándortól és Farkas István Tamástól – a szerk.), de őket is szeretnénk még látni, figyelni a folytatásban. A többiek két nap pihenő után jöttek vissza, és bár az elején nem tetszett, amit láttam, úgy érzem, jó irányba haladunk, és készen állunk majd a szerda délutáni játékra, hogy megszakítsuk a maratoni hokicsendet. A védekezőharmaddal foglalkoztunk intenzívebben, ott szeretnénk nagyon jól játszani, tisztában vagyunk azzal, hogy ha az rendben van, akkor az eredményesség is jó irányba mozdul. Ahogyan vártam, a stábban abszolút megvan az összhang, tudjuk, ki miért felel, jól működünk együtt, de ahogy szokták mondani, a végén úgyis a jég beszél majd” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Apropó, stáb! Ladányi Balázs a két edzőmérkőzésen a Vasas kispadján ül majd, mint ahogyan a keret két vasasos tagja, Farkas Botond és Béres Boldizsár is az edzőpartnert erősíti. A kapitány szerint ezzel a két fiú a saját közegében teljesedhet ki, a szakmai stáb pedig így „bent tarthatott” a keretben másik két játékost, azaz több legyet ütött egy csapásra.

„Túl vagyunk négy-öt nap edzésen, én nagyon jól érzem magam a táborban, a srácokkal együtt nagyon örülünk annak, hogy elkezdődött a szezon, és jó, hogy végre nézők előtt tudunk szerdán játszani” – mondja Halász Béni, a válogatott egyik kapusa. – Mindenkinek fontos, hogy nézők előtt játsszunk, ezért melózik a csapat. A stábot mindenki ismeri, évekkel ezelőtt is dolgoztunk már együtt, mindenki elégedett és tudja, hogy csak a legjobbat akarják nekünk, és a maximumot akarják kihozni belőlünk. Nagyon pörgős meccsre számítok szerdán, természetesen nyerni szeretnénk. A svéd tornát törölték, ezzel a mérkőzéssel is szeretnénk a kinti elmaradt élményeket kicsit pótolni. Meg akarjuk mutatni, hogy készen állunk a vb-re.”

A szerdai találkozó 156 nap után az első hivatalos jégkorong-mérkőzés lesz idehaza. Jegyeket továbbra is lehet kapni az Eventim hálózatában (közel 600-an már úgy döntöttek, megnézik a helyszínen a meccset!), a jégkorongbarátok szimbolikus összegért tudják megváltani azokat: 6 év alatt ingyenes a belépés, 14 éves korig 500, a többieknek 1000 forint. A helyszínen, a sorban állás elkerülése végett, csak korlátozott számban lesz jegyértékesítés.

Szolgálati közlemény továbbá, hogy a beléptetés kinyomtatott vagy telefonon bemutatott jegyek alapján történik, és minden esetben lesz lázmérés (éppen ezért érdemes korán érkezni). A szervezők kézfertőtlenítőket helyeznek ki a Tüskecsarnokban, és az érkezőket arra kérik, hogy használják azokat. A maszkok használata nem kötelező, csak opcionális és javasolt. Javasolják azt is, hogy a szurkolók az épületen belül tartsák a másfél méteres távolságot, akár a helyfoglaláskor is. Ennek érdekében nem helyre, hanem szektorokba szólnak a belépőjegyek.

Augusztus 12., 18:30, Tüskecsarnok:

U20-as válogatott–Vasas HC – felkészülési mérkőzés

Augusztus 13., Tüskecsarnok

U20-as válogatott–Vasas HC – felkészülési mérkőzés (zárt  kapuk mögött)

A Vasas HC kerete:

Kapus: Tóth Balázs

Védősorok:
Bukor Rajmund, Farkas Botond
Tornyai Gábor, Surányi Zsolt
Seregély Máté, Kováts Máté

Támadósorok:
Bödök Bence, Horváth Dominik, Szlama Dániel
Nagy Márk, Páterka Bence, Szalma Zsolt
Csiki Attila, Czakó Barna, Turbucz Martin
Németh Árpád, Horváth Bence, Béres Boldizsár
Pápa Barnabás

Az U20-as válogatott kerete a két edzőmérkőzésre:

Név Poszt Született
Halász Béni G 2001
Horváth Dominik G 2001
Orosz Gergely G 2002
Csollák Márkó D 2002
Dobmayer Dominik D 2002
Dóczi Zsombor D 2001
Horváth András D 2001
Horváth Milán D 2001
Kóger Balázs D 2002
Mayer Martin D 2002
Tornyai Mátyás D 2002
Ambrus Gergő F 2001
Gál Zsombor F 2002
Galajda Zsombor F 2002
Keresztes Levente F 2002
Kónya Krisztián F 2001
Rózsahegyi András F 2001
Lövei Dávid F 2001
Mattyasovszky Gergely F 2002
Mihalik András F 2003
Molnár Bálint F 2002
Németh Kristóf F 2002
Rétfalvi Kristóf F 2001
Schlekmann Márk F 2002

A stáb

Horváth András Vezetőedző
Ladányi Balázs Edző
Arany Máté Edző
Székely Csaba Kapusedző
Németh Gergő Sportpszichológus
Ács Ferenc Erőnléti edző
Dobos Sándor Média
Berkes Brigitta Fizioterapeuta
Speier Kálmán Felszerelés-menedzser
Végh Boldizsár Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV