U20-as bajnokság: előnyben a Fehérvár és a MAC Budapest

2018.03.07. 13:31 |
Kedden lejátszották az U20-as bajnokság elődöntőjének első mérkőzéseit, amely után az Ifj. Ocskay Gábor JA és a MAC Budapest várja a második találkozót kedvezőbb helyzetből.

UTE–Ifj. Ocskay Gábor JA 1-2

Az alapszakaszt megnyerő fehérváriak az újpestiekkel kerültek össze az elődöntőben, s először idegenben léptek jégre. A vezetést Mihály Ákos révén a 14. percben szerezték meg, a hazaiak azonban a felnőttcsapatból lejátszó Sági Martin góljával még a szünet előtt egyenlítettek. A következő találat a 30. percben esett, a Fehérvár emberelőnyben volt eredményes, s miután a folytatásban már nem született újabb gól, Erdei Zoltán találatával 2-1-re nyertek a vendégek. 

MAC Budapest–Vasas 7-5

Nagy csatát ígért az alapszakasz második Vasas és a harmadik MAC Budapest összecsapása, s nem kellett csalódnunk. Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, három góllal: a vezetést az angyalföldiek szerezték meg, de a játékrész hajráját igencsak elrontották, mert gyorsan kaptak két gólt, s ezzel a szünetben már a MAC vezetett 2-1-re.

A második harmadban a MAC némileg fölénybe került, s ez gólokban is megmutatkozott: a Vasasnak ismét a harmad vége nem sikerült jól, hiszen kétszer is mehetett közepet kezdeni. A hazaiak pedig 4-1-es előnnyel vághattak neki az utolsó húsz percnek.

A Vasas a 48. percben faragott a hátrányából, de a válaszra csupán 12 másodpercet kellett várni. Másfél perccel később ismét a vendégek találtak be, de egy perc sem telt el és a MAC ismét visszaállította a 3 gólos különbséget. Az angyalföldiek persze nem adták fel és Varga Tamás duplázásának köszönhetően az 55. percben már 6-5 állt az eredményjelzőn. Az egyenlítés azonban már nem jött össze, sőt, a MAC az 59. percben emberelőnyben újra eredményes volt, beállítva ezzel a 7-5-ös végeredményt.

A mérkőzésen a már említett Varga Tamás mellett a Vasasból Csiki Attila, míg a MAC-ból Majoross Barnabás és Molnár Dávid is kétszer talált be, utóbbi egy gólpasszt is jegyzett, Lőczi Árpád pedig háromszor szolgálta ki remekül a társakat. 

A második mérkőzést jövő hét kedden játsszák a felek. Értelemszerűen, amelyik csapat kétszer nyer, bejut a döntőbe, ha a párharcok 1-1-el zárulnak, akkor a több lőtt góllal rendelkező együttes biztosítja helyét a fináléban. Amennyiben ugyanannyi gólt szereztek a felek, akkor az idegenben lőtt több gól dönt. Ha az is egyenlő arányban oszlik el, akkor hosszabbítás, majd szükség esetén szétlövés következik.

A korábbi eredmények és a további program ITT megtalálható. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV