A lengyel U20-as válogatott elleni második mérkőzésen is győzni tudott Horváth András csapata.
A magyar válogatott 7-1-re nyerte meg a csütörtöki mérkőzést Tychyben, teljesen megérdemelten, mert jobban játszott és hatékonyabban támadott ellenfelénél. Így mondhatni, bizakodóan vártuk a péntek déli mérkőzést is (amelyen Varga Balázs kisebb sérülés miatt nem játszhatott), ami nem is kezdődött rosszul.
Jakabfy Sámuel szlalomozott a kapuig a kezdés után nem sokkal, majd a 3. percben Csiszer Ádámnak volt ígéretes lövése. Csollák Márkó aztán a 4. percben egészen a saját kékvonalról indulva tört a kapu felé, el is lőtte a korongot, miután nem vették komolyan, pazar gól volt, vezettünk.
Egy eladott korong után Walczak mehetett ziccerben egy az egyben Antek Tamásra, kapusunk (ezúttal ő kapta meg a bizalmat) bravúrral hárított. Jóval többet tartózkodtunk a lengyel harmadban, Hadobás Zéténynek voltak például próbálkozásai, hogy aztán a 10. percben szintén Antek-bravúrra legyen szükség. A 8. percben emberhátrányban is majdnem gólt szereztünk, Csollák Márkó került ziccerbe, de a lengyel kapus, Oskar Polak meghiúsította duplázását.
Nem indult jól aztán a második harmad, emberelőnybe kerültek a lengyelek, Piskalski nagy lövéssel egyenlített, majd Kasprzyk góljával már vezetett Lengyelország.
A 10. perc kezdetéig kellett várni az újabb gólra, az első meccsen duplázó Fekete Alex körbekorcsolyázta a hazai kaput, és nem vétette el a lövést, 2-2! A lehető legjobbkor, a harmad utolsó percében vettük vissza a vezetést, Schlekmann Márk előtt tiszta lett a terep, nem hibázott.
A záróharmadban a 6. percig kellett várni az első igazán nagy helyzetig, a kapuvasról pattant le a korong, izgalmas utolsó harmadra volt kilátás.
Az is lett, meleg volt olykor a pite, de Antek Tamás bravúrjai megmentették a csapatot a lengyelek egyenlítőtalálatától, így végül egygólos győzelemmel hoztuk le a második edzőmeccset.

Felkészülési mérkőzés:
Lengyelország U20–Magyarország U19 2-3 (0-1, 2-2, 0-0)
Tychy, zárt kapuk mögött
Magyarország U19: Antek
Hadobás, Jakabfy S. – Csollák 1 (1), Gruff – Tornyai M., Fazakas – Horváth K.
Tóth T., Mattyasovszky, Galajda – Mihalik, Ádám Zs., Schlekmann 1 – Barna, Antal, Károly R. – Csiszer, Fekete A. 1, Ambrus Cs.
Szövetségi kapitány: Horváth András
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Kapura lövések: 26:40 (5:11, 14:14, 7:15)
| Antek Tamás | G | DHK | 2003 |
| Remete Gergő | G | Vasas | 2003 |
| Csollák Márkó | D | MAC HKB Újbuda | 2002 |
| Fazakas Erik | D | DVTK | 2002 |
| Gruff Kevin | D | Vasas | 2002 |
| Horváth Kristóf | D | Vasas | 2002 |
| Jakabfy Sámuel | D | DAB | 2002 |
| Hadobás Zétény | D | DVTK | 2003 |
| Tornyai Mátyás | D | MAC HKB Újbuda | 2002 |
| Ádám Zsolt | F | MAC HKB Újbuda | 2003 |
| Antal Norbert Bendegúz | F | PHC | 2003 |
| Ambrus Csongor | F | Titánok | 2003 |
| Barna Dávid | F | DAB | 2002 |
| Csiszer Ádám | F | Titánok | 2002 |
| Fekete Alex | F | IOGJA | 2003 |
| Galajda Zsombor | F | DVTK | 2002 |
| Károly Róbert Nikolasz | F | Vasas | 2003 |
| Mattyasovszky Gergely | F | DVTK | 2002 |
| Mihalik András | F | DHK | 2003 |
| Schlekmann Márk | F | MAC HKB Újbuda | 2002 |
| Tóth Tamás | F | DVTK | 2003 |
| Varga Balázs | F | KOOKOO (FIN) | 2003 |
A stáb
| Horváth András | Szövetségi kapitány |
| Ladányi Balázs | Másodedző |
| Arany Máté | Másodedző |
| Hajek Márk | Kapusedző |
| Berkes Brigitta | Fizioterapeuta |
| Speier Kálmán | Felszerelés-menedzser |
| Végh Boldizsár | Csapatvezető |







