U19: jobb játék, de ismét szlovák siker

2021.04.01. 13:31 |

A szerdán elszenvedett hétgólos vereség után a több meghatározó kerettagot ezen a tavaszi összetartáson nélkülöző magyar U19-es válogatott három góllal alulmaradt a csütörtöki találkozón, a Tüskecsarnokban.

Az első harmadban jobban festett a magyar válogatott, mint egy nappal korábban, jobb volt a tempó és jobban élt a kispad is a szerdán látottakkal szemben. Ez biztató volt a meccs egészére, az meg csak fokozta az optimizmusunkat, hogy megszereztük a vezetést is Horácskó Márk révén.

Egyenlítettek aztán a szlovákok, hogy aztán elég szerencsétlenül alakuljon a második harmad. Két emberelőnyt is gyorsan kihasználtak a vendégek Repcik és Demek jóvoltából, majd egy távoli Repcik-lövésbe nyúlt bele pechesen Monostori Tamás. Horváth András ezt követően melegíteni küldte Remete Gergőt, aki a harmad utolsó 5 percére váltotta az UTE kapusát.

Sikerült szépíteni aztán Csollák Márkó lövésébe beletette az ütőjét Schlekmann Márk, ami így érhetően meglepte a vendégkapust. Antal Norbert adódott nagy helyzet kisvártatva, de végül 4-2-es szlovák vezetésről vártuk a harmadik harmadot.

Nem olyanra sikeredett, mint szerdán, sokat ütköztek és korcsolyáztak a srácok, helyzeteink is akadtak, de a védelmünk is jól állt a lábán, pedig nem voltak híján a szlovákok az emberelőnyöknek. Remete Gergő is jól védett, kár, hogy kiszolgáltatott helyzetben volt négy és fél perccel a vége előtt, éppen lejárt a hátrányunk Sykora góljánál.

A végén akadt még egy szenvedélyes bunyósorozat, a meccset ezzel együtt 5-2-re nyerte a szlovák csapat.

A mieink húsvét után Lengyelországba utaznak két edzőmeccsre.

Felkészülési mérkőzés:

Magyarország U19–Szlovákia U18 2-5 (1-1, 1-3, 0-1)
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V: Korbuly, Kincses, Vincze, Szabó

Magyarország U19: Monostori (Remete)
Csollák (1), Jakabfy S. – Gruff, Tornyai M. – Fazakas, Mayer M. – Horváth K.
Horácskó 1, Molnár B. (1), Schlekmann 1 – Antal, Németh K., Varga B. – Ádám, Banga, Csiszer – Barna, Horváth P., Károly R.
Szövetségi kapitány: Horváth András

Szlovákia U18: Elias
Becar, Kapicák – Strbák (1), Groch (1) – Kmec, Socha – Dvorsky (2), Eperjesi 1
Sramaty (1), Danielcák, Demek 1 (1) – Zlnka (1), Repcík 2 , Petrovsky (1) – Kupco, Suchy, Sotek – Baco, Sykora 1 (1), Stumpel (1)
Szövetségi kapitány: Ivan Fenes

Kiállítások: 18, ill. 10 perc
Kapura lövések: 37:59 (10:21, 19:18, 8:20)

Az U20-as válogatott programja:


2021. március 29., 7:45: Találkozás a Tüskecsarnokban
2021. március 31., 14 óra: Magyarország U19–Szlovákia U18 2-9
2021. április 1., 12 óra: Magyarország U19–Szlovákia U18 2-5
2021. április 6., 7:45: Találkozás a Tüskecsarnokban
2021. április 7., 10:30: Utazás Lengyelországba
2021. április 8., 17 óra: Lengyelország U20–Magyarország U19 – edzőmérkőzés (Tichy)
2021. április 9., 11 óra: Lengyelország U20–Magyarország U19 – edzőmérkőzés (Tichy)

A keret
Monostori Tamás G UTE 2002
Remete Gergő G Vasas 2003
       
Csollák Márkó D MAC HKB Újbuda 2002
Fazakas Erik D DVTK 2002
Gruff Kevin D Vasas 2002
Horváth Kristóf D Vasas 2002
Jakabfy Sámuel D DAB 2002
Mayer Martin D MAC 2002
Tornyai Mátyás D MAC HKB Újbuda 2002
       
Ádám Zsolt F MAC HKB Újbuda 2003
Antal Norbert Bendegúz F PHC 2003
Banga Nándor F UTE 2002
Barna Dávid F DAB 2002
Csiszer Ádám F Titánok 2002
Horváth Pál F IOGJA 2002
Horácskó Márk F Vasas 2002
Károly Róbert Nikolasz F Vasas 2003
Molnár Bálint F MAC HKB Újbuda 2002
Németh Kristóf F Titánok 2002
Schlekmann Márk F MAC HKB Újbuda 2002
Tóth Tamás F DVTK 2003
Varga Balázs F KOOKOO (FIN) 2003

A stáb
Horváth András Szövetségi kapitány
Ladányi Balázs Másodedző
Arany Máté Másodedző
Hajek Márk Kapusedző
Németh Gergő Sportpszichológus
Puskás Sándor Erőnléti edző
Dobos Sándor Média
Berkes Brigitta Fizioterapeuta
Speier Kálmán Felszerelés-menedzser
Végh Boldizsár Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV