Női U18: sikeres volt az összetartás

2019.09.28. 07:30 |
Két napot gyakorolt együtt a januári Divízió I/A világbajokságra készülő korosztályos keret.

Összetartáson vett részt a női U18-as válogatott. A bő keret ezúttal a Kisstadionban gyakorolt, naponta két jeges edzést tartva.

Az együttes októberben is bővített kerettel készül együtt két napig, majd novemberben már szűkebb létszámmal gyakorolnak és akkor olaszországi tornán vesznek részt. Decemberben Olimpiai Reménységek Versenye következik, míg a Divízió I/A vb-t január 3-9. között a németországi Füssenben rendezik.

Bedő Botond vezetőedző: „Megtettük a világbajnoki felkészülés első lépéseit. Ez volt az első olyan tábor, amelyre több játékost tudtunk behívni, és közülük néhányan korábban még nem voltak az U18-as válogatott keretben. Az újak is meg tudták mutatni magukat, mindenki odatette magát százszázalékosan. Hatékony edzéseket tartottunk, tudtunk haladni előre. Új elemeket is bevezetünk a játékba, ezek közül először a védekező harmadbeli korongkihozatalt gyakoroltuk, de végigmegyünk majd a pálya minden területén. Fizikailag is jó állapotban vannak a lányok, bár sokaknak húzós volt a szezonkezdet, sok meccsel,”

A keret

Bogáti Bianka   GK Vasas SC
Révész Zsuzsa   GK Debreceni Hoki Klub
Szabó Fruzsina   GK MAC Budapest
Tóth Zsófia   GK KMH Budapest 
Balázs Noémi Mónika   D Ferencvárosi TC
Faggyas Lilla   D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes   D MAC Budapest
Gengeliczky Dorottya   D Győri NEMAK ETO HC
Kotsis Liza   D Ferencvárosi TC
Kreisz Emma   D/F MAC Budapest
Lázár Csenge   D MAC Budapest
Márton Adél   D UTE
Szamosfalvi Petra   D/F KMH Budapest
Véghelyi Dóra   D MAC Budapest
Gondos Tamara   F MAC Budapest
Horváth Imola   F MAC Budapest
Ivády Nina   F Óbuda HA
Józsa Orsolya   F MAC Budapest
Kerekes Kármen   F KMH Budapest 
Kolozsvári Angelika    F FC Hatvan 
Marsl Aexandra    MAC Budapest
Márton Luca   F UTE
Metzler Regina   F Vasas SC
Milibák Gréta    F Ferencvárosi TC
Papacsek Réka   F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia   F MAC Budapest
Schmidt-Natkay Alíz   F KMH Budapest 
Strobl Lara Katalin   F Vasas SC
Szederkényi Lilla    F Ferencvárosi TC
Szelényi Nina   F MAC Budapest
Tóth Eszter   F MAC Budapest
Tóth Flóra    Győri NEMAK ETO HC

A stáb

Bedő Botond vezetőedző
Fodor Zoltán másodedző
Kevin Auerbach vendégedző, skill edző
Budai Krisztián kapusedző
Kis András videóedző
Kozák Attila erőnléti edző
Gallyas Gabriella rehabilitációs edző
Medgyes László felszerelés menedzser
Jasó Judit csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek