U18: nem rossz szezonkezdés, de több kell majd

2022.08.31. 11:39 |

Mindhárom mérkőzését megnyerte az ORV-n a magyar ifjúsági csapat, ám Svasznek Bence vezetőedző szerint a jövőben jobb teljesítményre lesz szükség.

A Tüskecsarnokban rendezték az ORV-t az U18-as korosztálynak a múlt héten. A magyar együttes háromnapos összetartás után 2-1-re verte Ukrajnát, 2-0-ra a lengyeleket és 4-0-ra az olaszokat.

„Tavasszal sikerült feljutni a divízió 1/A-ba, és jelentős kihívás vár ránk jövő áprilisban. A felkészülésünkben minden azzal a céllal történik, hogy sikerüljön a bentmaradás. Az ukránok ellen nagyon rosszul játszottunk, szervezetlenek voltunk, nem korcsolyáztunk, a harmadból nem tudtuk kijönni, rossz döntéseket hoztunk, egymást hoztuk nehéz helyzetbe. Borzalmasan játszottunk, de valahogy sikerült nyernünk. Én ilyenkor mindig a mutatott játékra vagyok kíváncsi, az pedig csapnivaló volt” – mondta Svasznek Bence vezetőedző az utolsó percben megnyert első meccsről.

A másik két találkozón nem kapott gólt a magyar korosztályos válogatott, de a szakvezető szerint így is jobb egyéni és csapatteljesítményre lesz szükség a folytatásban.

„A lengyelek ellen már jobban játszottunk magunkhoz képest, jobb megoldásokat választottunk, ki tudtunk jönni a harmadból szervezettebben, voltak pofás támadásaink, és úgy néztünk ki, mint akik tudják, mit csinálnak. Az olaszok elleni meccsre is ez igaz. Viszont egyik meccsen sem állítottak igazi kihívás elé minket, nem tudtam megnézni, hogy a kapusok, illetve az egész csapat mire képesek nyomás alatt. Olyan meccseket szeretnék játszani, ahol ránk borítják a pályát, akkor jönnek ki a hibák, és akkor találkoznak azzal, ami majd áprilisban is vár ránk. Szezonkezdésnek nem volt rossz, de ennél jobb ellenfelek kellenek, ha szeretnénk jobban felkészülni” – fejtette ki.

A vezetőedző tehát nem volt elégedett a múlt héten látottakkal, de a játék javulni fog a vb-ig, mert még van nyolc hónap hátra. A tervek szerint a következő felkészülési tornákon erősebb csapatokkal is megmérkőzhetnek a magyar fiatalok.

A keret

Gödri Dominik G Flemingsberg IK, SWE
Kiss Dániel G BJA
Orbán Gergő G FEHA19
 
Bagonya Ádám D FEHA19
Haranghy Bence D Vasas
Jurkovic Bence D Technika Brno, CZE
Lencsés Dávid D JOVI, FIN
Prókai Mátyás D FEHA19
Rósa Levente D Vasas
Takács Bálint D BJA
Tóth Domonkos Bátor D UTE JA
Hiezl Balázs F Düsseldorfer EG,GER
Keresztes Zsombor F BJA
Kiss-Molnár Gellért F ESV Kaufbeuer, GER
Mihalik Gergő F DHK
Németh Zalán F FEHA19
Pásztor József F DVTK JJSA
Ravasz Csanád F BJA
Révész Levente F DHK
Szabó Rácz Maxim F UTE JA
Szemmelroth Gergő F Technika Brno, CZE
Szilassy Levente F UTE JA
Szűcs Tamás F Vasas
Tóth Péter F DVTK JJSA

A stáb

Svasznek Bence Vezetőedző
Tokaji Viktor Másodedző
Strenk Hunor Másodedző
Kecskeméti Áron Kapusedző
Ács Ferenc Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Szirányi Dániel Fizioterapeuta
Magyar Péter Felszerelés-menedzser
Imre Lajos Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV