U18: két mérkőzés itthon

2020.08.24. 14:09 |

Svasznek Bence vezetőedző és stábja 25 játékossal kezdte meg a munkát.

Egy hétig edzőtáborozik a fiú U18-as válogatott a Tüskecsarnokban. Az áprilisi Divízió I/B vb-re készülő csapat Négy Nemzet Tornán vett volna részt, ám a vírus közbeszólt, így végül két mérkőzés szerepel a programban, mindkettő a lengyelek ellen.

A keretbe három kapus, kilenc hátvéd és 13 csatár került be, valamennyi magyar klubban szerepelnek. Az együttes hat jeges edzésen vesz részt, majd csütörtökön 15 órától és pénteken 10.30-tól játszik a lengyel válogatottal. A mérkőzések zárt kapusak lesznek, de online videós közvetítésen keresztül lehet őket követni.

Svasznek Bence vezetőedző: "Örülök, hogy a lengyelekkel tudunk játszani. A vb-n is egy csoportban vagyunk velük, ez jó erőfelmérő lesz. A külföldön játszókat ezúttal nem hívtuk be, így most többen is bizonyíthatnak, hogy helyük van a csapatban. 2004-es születésűek is bekerültek, akik jó teljesítményt nyújtottak a júliusi összetartáson. Azokat a dolgokat gyakoroljuk edzésen, amiket szeretnénk viszontlátni a meccseken. Dolgozunk, próbáljuk jól érezni magunkat és becsülettel felkészülni. Mindig nyerni szeretnénk, de most másodlagos az eredmény. Az a lényeg, hogy jó, szoros meccseket játsszunk, és kiderüljön, a srácok mire képesek nyomás alatt. Áprilisra kell összeállni, mi akkor szeretnénk nyerni."

A keret

Antek Tamás G DHK
Gottwald Levente G MAC
Oláh Dávid G IOGJA
Balázsi Márton D UTE
Illés Márton D DVTK
Molnár Gergő D IOGJA
Molnár Márk D DVTK
Salamon Zoltán D IOGJA
Sándor Bence D DHK
Szabó Péter D IOGJA
Szalay Boldizsár D DVTK
Tóth Péter D MAC
Alapi Márton F IOGJA
Auer Olivér F UTE
Ádám Zsolt F MAC
Ambrus Csongor F IOGJA
Antal Norbert Bendegúz F PHC
Bartók András F DHK
Dobos Mihály Bendegúz F PHC
Fekete Alex F IOGJA
Keceli-Mészáros Mátyás F IOGJA
Kiss Ádám F IOGJA
Nádor Kristóf F MAC
Tóth Tamás F DVTK
Weidemann Márk F MAC

A stáb

Svasznek Bence   Vezetőedző
Tokaji Viktor Edző
Strenk Hunor Edző
Kecskeméti Áron Kapusedző
Szirányi Dániel Fizioterapeuta
Magyar Péter Felszerelés-menedzser
Imre Lajos   Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek