Tartalmas napok előtt áll az U18-as nemzeti csapat, ahogyan a stáb tagjai is, hiszen sokan még érdekeltek a különböző bajnokságokban. A válogatott április 6-án utazik Ausztriába, majd 10-én már a szűk keret repül Dániába.
A Frederikshavnben rendezendő divízió 1/A-s világbajnokság a „nyakunkon”, lényegében két hét, és bedobják a korongot, rögvest a házigazda Dánia ellen. A főszereplők egy jó részének viszont még dolga van a hazai és külföldi korosztályos bajnokságokban, így nem a teljes bő keret kezdi majd meg a felkészülést hétfőn, a Tüskecsarnokban.
„Tudjuk, hogy mit szeretnénk elvégezni és hogyan, de részletekben kell ezt megtennünk, hiszen a juniorbajnokság még nem ér véget a felkészülés kezdetéig. Azok a játékosok, akik érdekeltek a különböző sorozatokban, később csatlakoznak hozzánk, a külföldön játszók közül lesznek, akik csak Dániában. A stábtagok esetében is még bizonytalan a munkakezdet, hiszen Strenk Hunor a Brassóval az Erste Ligában, Tokaji Viktor a fehérvári csapattal az U21-es bajnokságban érdekelt, Kecskeméti Áron Olaszországban játszik elődöntőt, szanaszét vagyunk, úszunk az árral. Nagyon jó hír viszont, hogy jelen pillanatban nincsenek sérültek a játékosok között, reméljük, ez így is marad” – fogalmazott Svasznek Bence szövetségi edző.
Azt is hozzátette, hogy Gröschl Tamás is ott lesz a vb-n a stáb tagjaként, a kapusokkal pedig Gyenes Dávid kezdi meg a felkészülést.
A bő keret első fecskéinek egy délelőttjük marad húsvéthétfőn a locsolkodásra, délután fél kettőkor már a Tüskecsarnokban kell jelentkezni a találkozóra, nem sokkal később pedig az első jeges edzést is levezényli a stáb. Kedden és szerdán két edzés lesz, csütörtökre egy csapatépítő programot is beépített a stáb, pénteken pedig délelőtt lesz jeges foglalkozás. A keret április 6-án, szombaton Salzburgba utazik, ahol négy napot edz, és kétszer megmérkőzik leendő vb-ellenfelével, Németországgal. A második, április 9-i meccs után a stáb kijelöli a végső vb-keretet, melynek tagjai másnap – egy rövid buszút után – Münchenben szállnak repülőre, hogy Amszterdamon keresztül Aalborgba utazzanak, ahonnan majd újabb buszozás következik a vb helyszínére, Frederikshavnbe.
Másnap jön a dánok elleni edzőmeccs, a világbajnokság pedig 14-én kezdődik.
A felkészülési mérkőzések programja:
Április 7., 17:30 (Salzburg)
Magyarország-Németország
Április 9., 17:30 (Salzburg)
Magyarország-Németország
Április 11., 16:30 (Frederikshavn)
Dánia-Magyarország
A divízió 1/A-s világbajnokság menetrendje:
Április 14., vasárnap:
Ausztria–Németország – 13:00
Magyarország–Dánia – 16:30
Ukrajna–Japán – 20:00
Április 15., hétfő:
Németország–Magyarország – 13:00
Japán–Ausztria – 16:30
Dánia–Ukrajna – 20:00
Április 16., kedd: szünnap
Április 17., szerda:
Ausztria–Magyarország – 13:00
Németország–Ukrajna – 16:30
Dánia–Japán – 20:00
Április 18., csütörtök:
Magyarország–Ukrajna – 13:00
Japán–Németország – 16:30
Dánia–Ausztria – 20:00
Április 19., péntek: szünnap
Április 20., szombat:
Ukrajna–Ausztria – 13:00
Japán–Magyarország – 16:30
Németország–Dánia – 20:00
| A magyar válogatott bő világbajnoki kerete: | ||
| NÉV | POZ. | KLUB |
| GERGELY Hunor | GK | UJA |
| KIRÁLY Olivér | GK | Ontario Hockey Academy, CAD |
| PÁSZTOR Viktor | GK | TUTO Hockey FIN |
| BALOGH Ádám | D | FEHA19 |
| FRANYÓ krisztián | D | UJA |
| HORVÁTH Alex | D | Trinec HC, CZE |
| LENCSÉS Dávid | D | Kiekko-Vantaa, FIN |
| MÁRTONFFY Máté | D | Vasas SC |
| NAGY Dominik | D | Boden HC, SWE |
| OSZTOICS Márk | D | UJA |
| PALLA Félix | D | FEHA19 |
| PRÉM Zsombor | D | UJA |
| SZONGOTH Döme | D | ERC Ingolstadt, GER |
| VÉN Bendegúz | D | Södertälje SK, SWE |
| ALMÁS Zétény | F | UJA |
| ANTONIJEVIC Aleksander | F | FEHA19 |
| BARNA Olivér | F | Oakmoor Academy, USA |
| BOGÁTI Balázs | F | Vasas SC |
| DOBOS Boldizsár | F | BJA |
| FEHÉR Kolos | F | TPS, FIN |
| KUMINKA Zsombor | F | Dunaújvárosi AB |
| LASKAWY Ferenc | F | UJA |
| LOBENWEIN Bálint | F | BJA |
| LŐCZI Barnabás | F | UJA |
| MAYER Marcell | F | UJA |
| MESTER Máté | F | UJA |
| MOLNÁR Botond | F | HC Lidingö, SWE |
| NAGY András | F | UJA |
| PALLA Xavér | F | FEHA19 |
| SCHMIDT Ágoston | F | TPS, FIN |
| SCHWARTZ Gergő | F | TUTO Hockey, FIN |
| SZONGOTH Domán | F | KooKoo, FIN |
| ZIMÁNYI Dániel | F | Tuto, FIN |
| Svasznek Bence | Szövetségi edző | |
| Tokaji Viktor | Másodedző | |
| Strenk Hunor | Másodedző | |
| Gröschl Tamás | Másodedző | |
| Kecskeméti Áron | Kapusedző | |
| Szirányi Dániel | Fizioterapeuta | |
| Barna Márton | Fizioterapeuta | |
| Magyar Péter | Felszerelés-menedzser | |
| Pankár Tibor | Sportpszichologus | |
| dr. Karácsony Atilla | Orvos | |
| Dobos Sándor | Médiamunkatárs | |
| Imre Lajos | Csapatvezető | |







