U18-as bajnokság: három meccsen hét pontot szerzett az UTE

2018.01.29. 16:44 |
Az UTE az elmúlt héten három meccset is játszott az U18-as bajnokság középszakaszának A csoportjában, melyen hét pontot gyűjtött.

A csoport

UTE–Vasas 2-1

Csütörtökön az UTE a Vasassal találkozott, az első harmadban a lilák szerezték meg a vezetést, a másodikban nem esett találat, a harmadikban az angyalföldiek egyenlítettek. A végén azonban az újpestiek örülhettek, miután a 54. percben megszerezték a 2-1-es győzelmet érő gólt.

UTE–DVTK Jegesmedvék 4-3

Szombaton a DVTK ellen már az első harmadban kétgólos előnyre tett szert az UTE, a másodikban azonban a miskolciak egyenlítettek. A harmadik harmad így 2-2-ről indult, a lilák aztán megint elhúztak kettővel, a DVTK-nak pedig az 59. percben csak szépítenie sikerült. A vége 4-3 lett. 

UTE–Győr 4-5 h.u.

Vasárnap a Győrt fogadta az UTE, amely az első és a második harmadban is vezetett két góllal, sőt, a harmadikban már hárommal is, a rendes játékidő mégis 4-4-el zárult. Ráadásul a hosszabbítás második percében a győriek a triplázó Tamás István révén zsinórban a negyedik góljukat is belőtték, így 5-4-re nyertek. 

B csoport

Egerszegi Titánok–Pesterzsébet 1-3

A Pesterzsébet már az első harmad után 3-0-ra vezetett, az Egerszeg csak az utolsó másodpercekben tudott szépíteni, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Egerszegi Titánok–Gepárd 19-2

Szombaton a Titánok a Gepárdot fogadták, s 19-2-re nyertek.

Folytatás szerdán, a további program és az eredmények ITT megtalálhatók. 

A MAC Budapest, a Csíkszereda, az Ifj. Ocskay Gábor JA és a DHK már biztosította helyét a negyeddöntőben. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV