U17-es válogatott: jól sikerült a szlovák túra

2024.09.05. 18:00 |

Gröschl Tamás szövetségi edző szerint jól fejleszthetőek az U17-es válogatott bő keretének tagjai, és ez a legutóbbi összetartás alatt is megmutatkozott.

Óbudán gyakorolt a múlt héten az U17-es válogatott, majd a háromnapos edzéssorozat után Szlovákiába utazott, ahol klubcsapatokkal mérkőzött meg.

„Öt edzésünk volt hétfőtől, már ez idő alatt is léptünk előre, és ezt jó volt látni” – fogalmaz Gröschl Tamás. – Az U18-as válogatott taktikai elemeit gyakoroltuk, egyébként pedig skillfejlesztéssel foglalkoztunk, az öt munkaórából másfél-két órát erre szántunk. Bár még csak augusztus van, jól néztünk ki, meg voltam lepődve, hogy mennyire fejleszthetőek a játékosok, és hogy az edzőtábor végére sokkal jobb állapotban voltak. Az egész hét alapján azt tudom mondani, a hátvédek közül négy-öt, a támadók közül két-három játékos mehetne az U18-as válogatottba az érdemei és teljesítménye alapján. Ezért dolgozunk, hogy kiválasszuk azokat, akik nagyobb feladatokra is képesek.”

A szakember elmondta, ezúttal nem volt légiós a csapatban, az augusztusi program során inkább azt támogatják az edzők, hogy a klubcsapataikba illeszkedjenek be a játékosok. De így is jó garnitúrával dolgozott a válogatott stábja.

„Mivel minden nap edzettünk hétfőtől, a csütörtöki meccsen voltunk fizikálisan a tetőponton. A velünk egykorú játékosokkal kiálló Szakolca ellen 4-1-re nyertünk, körülbelül 45:20-as kapura lövési aránnyal. Végig domináltunk, a második harmadban kétszer is befojtottuk őket a harmadukba, nem tudtak onnan kijönni, ez szép teljesítmény volt a csapattól. Jó meccset játszottunk, kreatívak voltunk. Jött a Slovan Bratislava elleni meccs, ők az U18-as csapatukkal álltak ki, rendszerben játszottak, gyorsak voltak, azt csinálták, amit mi is szeretnénk: nagyon gyorsan váltottak át védekezésből támadásba, nem hagytak nekünk esélyt visszarendeződni. Hét-nyolc létszámfölényes helyzetet alakítottak ki, ez nagyon sok. Ettől függetlenül harcoltunk, ott voltunk, a záróharmadra 3-2-vel fordultunk, végül 5-2-re kaptunk ki. Voltak helyzeteink, lőttünk kapura, de ők voltak a dominánsak. Ahogy a Ruzinov elleni meccsen is, amit egy U20-as keret ellen vívtunk. Jól álltunk bele a mérkőzésbe, nagyot küzdöttünk, de a második harmad második felére elfogyott a kondíciónk. Ők frissebbek voltak, és bár 4-2 volt a második harmad után az állás, 8-2-re maradtunk alul. De a fiúk csúsztak-másztak, blokkoltak, ez most kevésnek bizonyult. De nem érheti kritika a srácokat. Fontos kiemelni, hogy amíg a mieink sorozatterhelést kaptak a héten, az ellenfeleink mindegyike friss volt. Aminek a legjobban örülök, hogy fejleszthetőek a játékosaink, egyúttal nagyon bízom benne, hogy néhány játékossal nem fogok találkozni novemberben: ők az U18-as válogatottat erősíthetik” – tette hozzá Gröschl Tamás.

A magyar válogatott mérkőzései a szlovák túrán:

Augusztus 29.:
Skalica–Magyarország 1-4

Augusztus 30.:
Slovan–Magyarország 5-2

Augusztus 31.:
Ruzinov–Magyarország 8-2

A keret:

Kapusok: Nagy Ábel Dániel (FEHA19), Szabó Bátor (Vasas)

Hátvédek: Gazsó Sebestyén Bence (UJA), Hermann Balázs Bence (UJA), Kornyilov Péter (BJA), Löschnig Márton (BJA), Menyhárt Zoltán (UJA), Patkós Marcell (FEHA19), Varga Ákos Levente (BJA), Zsámbok Zalán (DVTK JJSA)

Csatárok: Apostol Kilián Milán (UJA), Bencze Sebestyén (FTC), Gál Dániel (FEHA19), Kovács Zsombor (FEHA19), Kund Samu (UNI Győr Nemak ETO HC), Lenkey Gergő Sándor (FEHA19), Papp Adrián (FEHA19), Tamás Dániel (BJA), Tóth Flórián (BJA), Tőkey Csaba (Vasas), Trozsák Bálint (DVTK JJSA), Urbányi Krisztián Krisztofer (BJA), Ványolós Márk (UJA)

A stáb:

Gröschl Tamás vezetőedző, Szaller Márk edző, Gyenes Dávid kapusedző, Gergelics Gerda fizioterapeuta, Mészáros László felszerelés-menedzser, Oláh Zsolt csapatvezető, Ács Ferenc erőnléti edző, Soós Judit sportpszichológus, Pankár Tibor sportpszichológus

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV