Sikeres három napot zárt az U16-os válogatott

2022.12.20. 16:17 |

Az U16-os válogatott 4-1-re verte Szlovéniát felkészülési mérkőzésen a nemzetközi szünetben. Péter Róbert szövetségi edző szerint a játékosok fegyelmezettek maradtak, betartották, amit kértek tőlük, és ez az eredményben is megmutatkozott. A korosztályos együttes a két ünnep között a MODO Kupán szerepel majd.

Milyen munkát végeztetek az edzéseken, mi volt most a középpontban?

A középpontban ezúttal az ismétlés volt. A novemberi összetartáson érintett témákat ismételtük át, illetve teszteltük a játékosokat, foglalkoztunk még a speciális játékunkkal is. Az edzéseken a hagsúlyt a jó szokások kialakítására helyeztük, odafigyelve a részletekre, magas intenzitással edzettünk, kompetitív környezetet akartunk teremteni a srácoknak. Nem győzöm hangsúlyozni az edzésen elvégzett munka fontosságát, hiszen úgy fogsz játszani, ahogyan edzel.

Mennyire voltál elégedett a mérkőzéssel összességében? Mi az, ami jól működött, és min kell még javítani? 

Egy fizikális mérkőzés volt az ellenfél részéről, de a játékosaim fegyelmezettek maradtak, betartották, amit kértünk tőlük, és ez ezúttal eredményben is megmutatkozott. Az első és a harmadik harmadunk rendben volt, a második harmadban mutatott játékunkkal nem voltam elégedett. A speciális játékunk nem müködött jól, illetve a játék minden elemében kell fejlődnünk, sokkal agresszívebben kell játszanunk. Ebben a korosztályban a nemzetközi szinthez képest fizikálisan, illetve az egyéni képességi szinten kell fejlődni a legtöbbet. 

Mennyit és főleg miben fejlődtek a játékosok a héten?

Összesen három napunk volt, tehát kevés idő állt a rendelkezésünkre, de jól kihasználtuk, megprobáltunk átadni a játékosoknak miden olyan információt, ami szükséges ahhoz, hogy jobbá váljanak, azt gondolom, sikeres három napot zártunk. Nyerni mindig jó, de elsősorban az út, amin játszunk, az érdekel, odafigyelve a részletekre, a technikai és a taktikai elemekre, hogy önmagához képest mindenki tegyen meg mindent. 

Mi lesz a cél a MODO Kupán? 

Ismerve a torna lebonyolítását, a cél, hogy olyan környezetet teremtsünk a játékosok számára, amely minden téren kihívás elé állítja őket. Gondolok itt a feszes menetrendre, a napi 2 vagy 3 mérkőzésre és a kiváló csapatok elleni kihívásokra. Összeségében magas szinvonalú, kihívásokkal teli tornára számítok.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV