U16: jó folytatás a MODO Kupán

2018.12.28. 23:50 |
Két mérkőzést is megnyert a magyar korosztályos válogatott.

Almtuna IS-Magyarország 6-3

Antek Tamás kezdett a magyar kapuban. A mieink a meccs elején emberelőnybe kerültek, de ebből nem született gól. Az Almtuna került előnybe, de erre még az első harmadban érkezett válasz, Fekete Alex passzát Varga Balázs ütötte be. Sőt, az utolsó percben Tóth Tamás találatával vezettek is a magyarok, a passzt Lászlóffy Botond adta.

A szünet után jól folytatta a válogatott, és Varga ismét betalált. Az Almtuna emberelőnyből felzárkózott, majd kevesebb, mint egy perccel később egyenlített is. Mayer Péter vezetőedző időt kért, de ezúttal ez nem használt, 23 másodperccel később az ellen újabb gólt szerzett. A végén még kétszer betalált az Almtuna és 6-3-ra nyert.

Vasteras IK-Magyarország 1-6

Oláh Dávid kezdett a válogatott kapujában. A csapat gyorsan kétgólos előnybe került: Bartók András szerezte az első gólt Tóth Tamás átadásából, aztán Jábor Bendegúz volt eredményes. Varga Balázs szerezte a harmadikat, majd Révász Botond is sikerrel járt Tamási László passzát követően. Az ellenfél időt kért, de ezt követően folytatódott a magyar henger, Alapi Márton is betalált, majd Nyergesi Dominik is gólt szerzett. A végén a Vasteras a szépítésnek örülhetett.

Magyarország-MODO 2-1

Ezen a meccsen is Oláh Dávid kezdett a kapuban. A 9. percben szűk fél perc alatt két magyar gól született: Tamási László és Alapi Márton is betalált. A második harmadban a MODO is gólt szerzett, de ezt újabb már nem követte, így a mieink ezt a meccset is megnyerték.

További információk a tornáról itt.

Mayer Péter vezetőedző: „Az első meccsen is volt jele annak, hogy jó dolgokat csináltunk, de az ellenfél bedarált minket. 25 perc után lassultunk, az ellenfélnek egyre több helyzete lett, és ezeket ki is használta. A második találkozón a némileg gyengébb ellenfél álmosan kezdett, mi pedig erősen, csak a jó dolgokat mentettük át a korábbi meccsről, és többgólos előnybe kerültünk az elején. Ötgólos vezetésünknél megroggyantak lelkileg. Amire különösen büszkék lehetünk, az a házigazdák elleni meccs. Vérrel, verejtékkel, a legszebb magyar hagyományokat ötvözve nyertünk. Küzdöttünk, hajtottunk, többet dolgoztunk, és voltak villanások is. A végén volt nyomás, de nem voltunk megrogyva és lelassulva. A kapuban Dávid remekül védett.”

A program

December 27., 13:20: Magyarország-Wings HC 0-4
December 27., 16:20: Magyarország-Leksands IF 3-6
December 28., 09:20: Magyarország-Almtuna IS 3-6
December 28., 12:00: Magyarország-Vasteras IK 6-1
December 28., 18:30: Magyarország-MODO 2-1
December 29., 9:50: Magyarország-Täby

A keret

Antek

Tamás

G

IF Troja/Ljungby (SWE)

Olah

Dávid

G

MAC

Deák

Márton

D

IOGJA

Fülöp

Bence

D

MAC

Horváth

Donát

D

MAC

Molnár

Gergő

D

IOGJA

Révász

Botond

D

UTE

Sándor

Bence

D

Debrecen

Szabó

Kornél

D

Debrecen

Alapi

Márton

F

IOGJA

Bartók

András

F

Debrecen

Dobos

Mihály Bendegúz

F

Pesterzsébet

Fekete

Alex

F

IOGJA

Jábor

Bendegúz

F

IOGJA

Lászlóffy

Botond

F

UTE

Nyergesi

Dominik

F

MAC

Tamási

László

F

Viikingit (FIN)

Tóth

Tamás

F

DVTK

Varga

Balázs

F

KooKoo (FIN)

A stáb

Mayer

Péter

Vezetőedző

Rastislav

Ondrejcik

Másodedző

Revák

Zoltán

Másodedző

Máthé

Csaba

Kapusedző

Balázsi

László

Felszerelésmenedzser

Orosz

Dávid

Fizioterapueta

Kramer

Ádám

Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV