U16: hasznos három nap Óbudán

2021.02.16. 15:11 |

Szélesebbre lehetett nyitni a kaput, több új játékos is bizonyíthatott a 2005-ös korosztályból.

Három napig készült együtt az U16-os válogatott kerete Óbudán. Mayer Péter és a stáb ezúttal azokkal a 2005-ös születésű játékosokkal dolgozott együtt, akik nem kerültek be az U17-esek közé.

„Két részre szedtük a korosztályt. Egyes játékosoknak már más ingerek kellenek, ők már Svasznek Bencéékkel dolgoztak, míg másoknál még arra van szükség, hogy elmélyítsük az eddig tanultakat, alaposabban átvegyünk dolgokat. A klubedzőkkel is folyamatos az egyeztetés, a szezon közben mutatott formát is figyeltük, és hívtunk be olyanokat, akik erre tavaly nyár végén nem álltak készen. Jó néhány új arcot is láttunk most a keretben, örülök, hogy beilleszkedtek és megállták a helyüket. A korosztályváltás révén még szélesebbre lehet nyitni a kaput, és több gyereket lehet olyan helyzetbe hozni, hogy tanuljon és haladjon” – mondta a szövetségi kapitány.

A keretet két csapatra osztották, délelőttönként külön gyakoroltak, míg a délutáni jeges edzést a teljes csapatnak tartották. Egymás közötti meccsek is szerepeltek a programban, kis területen, draftolt csapatokkal, ez élet-halál harcot hozott.

„A hét során az automatizált technikai képességeket próbáltuk tesztelni, azt, hogy nagyobb nyomás alatt hogyan boldogulnak. A maximális fordulatszámon is alkalmazható technikai hátteret kell kialakítani, a korcsolyázástól kezdve a botkezelésen és a passzoláson át a testjátékig, ami lehetővé teszi, hogy a szükséges alapok birtokában nyugodtabban előre is gondolkozzanak. Ki szeretnénk tolni a határokat, hogy lássuk, ki mire képes” – fejtette ki Mayer Péter, aki dicsérte a küzdenitudást, az akarást és a koncentrációt.

Ennek a korosztálynak a tervek szerint tavasszal is tartanak a fejlesztéssel foglalkozó tábort.

A keret

Csala Patrik GK UTE
Herceg Márton Ábel GK FTC
Mészáros Ákos GK Győri ETO HC
Váradi András GK OHA
Bálint Vince F TuTo Turku (FIN)
Czakó Balázs F KMH
Gellén László F Red Eagles Hertogenbosch (NED)
Iuga Dávid F IOGJA
Keresztes Zsombor F MAC
Kiss Péter F UTE
Kiss-Molnár Gellért F OHA
Koncz Dominik F MAC
Kónya Máté F UTE
Makai Miklós F IOGJA
Mihalik Gergő F Viikingit Helsinki (FIN) /DHK
Molnár Márton F IOGJA
Németh József F MAC
Palla Maximilián F DAB
Piszmann Sándor F DAB
Szemmelroth Gergő F PHC
Sztermen Gusztáv F DVTK
Szűcs Tamás F Vasas
Tóth Péter F DVTK
Kerekes Noel F UTE
Varga Milán F Vasas
Zsitva Gergely F MAC
Pajor Balázs F OHA
Horváth László D UTE
Jilly Dániel D TuTo Turku (FIN)
Jónás Ádám D FTC
Jurkovics Bence D MAC
Kulcsár Gergely D UTE
Mészáros Levente D DVTK
Orosz Dominik D DVTK
Rácz Levente D DAB
Rósa Levente D Vasas
Sántha Gergely D IOGJA
Varga Máté D DHK

A stáb

Mayer Péter szövetségi kapitány
Revák Zoltán edző
Mihály Jenő edző
Máthé Csaba kapusedző
Orgovány István erőnléti edző
Balázsi László felszerelés manager
Orosz Dávid fizioterapeuta
Kramer Ádám csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV