U16: folyamatosan feszegetni a határokat

2025.08.22. 15:00 |

A férfi szakág új, egymásra épülő rendszer és közös alapelvek szerint kezdett el dolgozni, ennek mentén tervezte meg az új idényt az U16-osok szakmai stábja is. A serdülőválogatott a szezon első tornáján Tallinnba utazik. Mihály Jenő szövetségi edző beszélt a keretre váró kihívásokról és célokról.

Hogyan építitek fel a szezont?

Idén egységes, egymásra épülő alapelvek mentén terveztük meg a szezont. Augusztusban hazai táborral kezdünk, ahová kizárólag az itthon játszó játékosokat hívtuk meg, majd rögtön egy nemzetközi tornán veszünk részt Tallinnban. Ezt követően ősszel és télen négy nemzet tornán lépünk pályára, az év végén pedig egy különösen erős tornára készülünk. A célunk, hogy folyamatosan emeljük a versenyeztetés színvonalát, ezért évről évre olyan tornákat keresünk, ahol egyre magasabb a kihívás. Fontos, hogy a játékosok nagy nyomás alatt is gyors és jó döntéseket tudjanak hozni – erre már az edzéseken is nagy hangsúlyt fektetünk. A nemzetközi jégkorongban ugyanis az intenzitás az egyik kulcs: hogy a lábsebességünk, a gondolkodási sebességünk, a korongsebességünk és a csapatként való játékunk is mind magas szinten, intenzíven működjön. 

Hány játékost terveztek megnézni a szezon során?

A szezon során összesen 40–45 játékos megtekintését tervezzük. Az idényt egy 34 fős, hazai kerettel kezdjük, kapusposzton pedig 5–6 kapusnak kívánunk lehetőséget biztosítani. A következő összetartásra már a külföldön játszó játékosokat is szeretnénk meghívni, hiszen augusztusban fontos számukra, hogy új csapataikban megtalálják a helyüket. Természetesen a szezon során több játékos is lehetőséget kap majd, hogy bizonyítson különböző eseményeken és tornákon, ám a 40–45 fős keret az az alap, amellyel elsősorban dolgozunk. 

Most az első héten mi a fő feladat?

Az, hogy minél jobban megismerjük a játékosokat, és lássuk őket versenyhelyzetben, nyomás alatt, hogyan reagálnak a különböző kihívásokra. Az itthoni edzőtáborban bővebb keretet tudunk megnézni, négy edzésünk lesz, aztán 22 játékossal utazunk el a tallinni tornára. 

Mi a fő cél ebben az idényben?

Úgy tekintünk az előttünk álló szezonra, mint egy „nulladik világbajnokságra” vezető útra, amelyet különböző megmérettetések, állomások és az év végén egy rendkívül erős torna zár le. Fontosnak tartjuk, hogy már az elején egyértelműen meghatározzuk az elvárásokat – mind edzésen, mind mérkőzésen –, és ezeket következetesen képviseljük. Mivel rövid idő áll rendelkezésünkre, elengedhetetlen, hogy egyszerű és tiszta üzeneteket adjunk át a játékosoknak. Tudatosan, együttműködve szeretnénk haladni, folyamatosan feszegetve a határainkat, hogy mentálisan és fizikailag is előrelépjünk. 

Az U16-os játékosok már két éve ismerkedhetnek a válogatott programmal. Mekkora könnyebbséget jelent ez?

Idén új, közös alapokra helyeztük a programot. A korosztályos szövetségi edzőkkel közösen leültünk, és meghatároztunk olyan egységes alapelveket, amelyeket minden korosztályban szeretnénk viszontlátni, függetlenül az életkortól. Fontosnak tartjuk, hogy már az U16-os korosztály játékosai is tisztában legyenek azzal, mit követel meg a következő szint, illetve mire van szükség egy világbajnokságon. Ezt a szemléletet szeretnénk egységesíteni fentről lefelé, mindig figyelembe véve az adott korosztály sajátosságait, és kiemelt hangsúlyt fektetve arra, hogy az odaadásunk minden helyzetben maximális legyen.

 

A KERET

Kapusok: Kovács Péter (BJA), Kuti Tamás (DVTK JJSA), Németh Lóránt (FEHA19), Rajmon Péter (Ajka), Világi Arnold (ÚJA)

Hátvédek: Bokrossy Dániel Áron (Kárpáti Farkasok), Csakmag Zalán Gábor (BJA), Hemmert Gábor (DVTK JJSA), Kiss Levente (ÚJA), Mahler Hunor (FEHA19), Nagy Dániel Ferenc (BJA), Palkovits Tamás (FEHA19), Ponjavic Andrija (ÚJA), Rácz Gábor (ÚJA), Schmutz Ádám (Ajka), Schneider Máté (ÚJA)

Csatárok: Adorján-Csomai Milán (BJA), Fodor Péter (DVTK JJSA), Gál Konrád (BJA), Györe Balázs Géza (DVTK JJSA), Keserű Kolos (BJA), Kiss Csongor (BJA), Kórik Milán (ÚJA), Kósa Bence (Ajka), Kovács Krisztián (DVTK JJSA), Lukáts Zalán (ÚJA), Németh Kevin Alex (Ajka), Németh Koppány (ÚJA), Pákozdi Zalán Antal (FEHA19), Popov Novak (BJA), Szak Levente Vince (DVTK JJSA), Vígh Szilveszter Péter (BJA)

STÁB

Mihály Jenő szövetségi edző, Verba Balázs másodedző, Fekete Gergő másodedző, Kiss Bence kapusedző, Sibelka Dávid fizioterapueta, Magyar Péter felszerelés-menedzser, Klem Erzsébet csapatvezető

 

NÉGY NEMZET TORNA

Dátum: augusztus 28-30.
Helyszín: Tallinn, Észtország

  • Augusztus 28., csütörtök,18:00: Észtország
  • Augusztus 29., péntek, 14:30: Nagy-Britannia
  • Augusztus 30., szombat, 11:00: HS Riga

 

A FÉRFI U16-OS VÁLOGATOTT 2025–2026-OS PROGRAMJA

AUGUSZTUS

ÖSSZETARTÁS ÉS TORNA
Dátum: 2025. augusztus 25 –31.
Helyszín: Budapest és Tallin
Ellenfelek: Észtország, HS Riga (lett), Nagy Britannia

 

NOVEMBER

ÖSSZETARTÁS ÉS NÉGY NEMZET TORNA
Dátum: 2025. november 3–9.
Helyszín: Budapest és Kranj
Ellenfelek: Ausztria, Olaszország, Szlovénia

 

DECEMBER

ÖSSZETARTÁS ÉS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dátum: 2025. december 8–14.
Helyszín: Budapest
Ellenfél: Szlovénia

ÖSSZETARTÁS ÉS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Dátum: 2025. december 27–29.
Helyszín: Kassa, Szlovákia

 

FEBRUÁR

ÖSSZETARTÁS ÉS NÉGY NEMZET TORNA
Dátum: 2026. február 2–8.
Helyszín: Budapest és Lengyelország
Ellenfelek: Lengyelország, Litvánia, Olaszország

  

ÁPRILIS

ÖSSZETARTÁS ÉS HAT NEMZET TORNA
Dátum: 2026. április 13–19.
Helyszín: Baja, Szekszárd
Ellenfelek: Dánia, Németország, Norvégia, Olaszország, Svájc

    Gyerehokizni

    Válogatott termékek

    Erste Liga TV